Sigma 50mm f/1,4 DG HSM Art – teszt

0

Felépítés

A Sigma még 2014-ben hozta ki az 50mm f/1,4 EX DG utódjaként az Art szériás 50mm f/1,4 DG HSM modellt, amely elődjéhez képest sokkal több különleges lencsetagot kapott. Nyilvánvaló, hogy nem új objektívről van szó, így cikkünk most nem egy újdonságról szól, viszont egyáltalán nem volna indokolt kihagyni ezt a standard perspektívát adó objektívet tesztjeink közül, hiszen nyilván sokakat érdekelhet, mit tud egy „külső gyártó” felmutatni.

A full-frame szenzorra tervezett standard fix kicsit kilóg azért a többi gyártó modelljétől, sőt, gyakorlatilag az elődtől is elrugaszkodik, legalábbis ha a tömegét nézzük. A Canon 50mm f/1,4 USM és a Nikon 50mm f/1,4G AF-S is egyaránt 300 gramm körüli tömeggel rendelkezik, a korábbi EX szériás Sigma 500 grammot nyomott, ezzel szemben az új Art szériás modell már 815 grammos. Ez azonban csak azt jelenti, hogy nem sajnálták az üveget, így vélhetően ez a képminőségen is tetten érhető majd.

A Sigma 50mm f/1,4 DG HSM Art objektívbe szokatlan módon (mármint a gyújtótávolságot alapul véve) aszférikus tag is került, sőt, három speciális alacsony szórású is, ami szintén nem volna „kötelező” egy standard objektívnél. De a Sigma a lehető legjobb képminőséget akarta elérni, minimális színhibával, remekül korrigált leképezéssel, zéróhoz közelítő geometriai hibával. Persze a sok lencsetagnak ára van, amit a fent említett módon a tömegnél kell megfizetnünk (az árcéduláról cikkünk végén írunk).

Az élességállítást a szokásos módon gyűrűs ultrahangos motortól kapjuk, így csendes és gyors autofókuszra számíthatunk. Az objektív belső élességállítású, így a frontlencse nem fordul el, illetve nem mozdul előre-hátra sem az élességállítás során. A frontlencse elé 77 mm-es szűrőt tekerhetünk fel.

Az objektívhez övre is felfűzhető gyöngyvászon tokot és szirom formájú napellenzőt is kapunk, de persze az objektívsapka sem marad el a kiegészítők közül.

A specifikáció a Sigma 50mm f/1.4 DG HSM A adatlapján tekinthető meg.

Használati tapasztalatok

Mint a bevezetőnkben írtuk a Sigma 50mm f/1,4 DG HSM Art a konkurens modellékhez képest nehezebb darab, bár nagyon nehéznek nem mondható. Úgy fogalmaznék, hogy ez az a tömeg, amit a kiváló képminőség érdekében még be lehet vállalni.

Bár az Art széria a gyártó felső kategóriás objektívjeit tartalmazza, időjárásállóságról a Sigma nem tesz itt említést, de a bajonett csatlakozó körül sincs gumi szigetelés, ami esetleg erre utalna.

A fókuszgyűrű kellően széles, az objektív elülső részén foglal helyet. A közelpont és a végtelen tárgytávolság közötti átfókuszáláshoz 90 fokkal kell elfordítanunk a fókuszgyűrűt, ami nem túl sok, de még éppen elég a precíz kézi élességállításhoz.
Mivel nem filmezős objektívnek készült, így minimális focus breathing itt is érezhető: közelpontra élességet állítva kicsit csökken a látószögünk.

Látószög változás a tárgytávolság függvényében

Az élességállító gyűrűt HSM objektívről lévén szó, bármikor elfordíthatjuk, akár automatikus élességállítást követően is van lehetőség kézi finomhangolásra, persze csak abban az esetben, ha nem követő fókuszon áll a gépünk fókuszrendszere. Követő fókusz esetében nincs fókuszálást követő kézi élességállítás, mivel MO (manual override) beállítás nem érhető el az AF/MF kapcsolón.

Távolságskálát a fókuszgyűrű mögött találunk, ezen méterben és lábban tüntették fel a fontosabb tárgytávolságokat, mint a 40 cm-es közelpontot, a 0,5; 0,7, 1; 1,5; 3 métert, valamint a végtelent.

Kapcsolóból mindössze egyet helyeztek el az objektívre, ez pedig az automatikus vagy manuális fókuszt állító AF/MF kapcsoló.