Alakkorrekció - tilt/swing
Tárgyak alakjának kezelése
A fotográfiai objektív pont szerinti vetítéssel dolgozik, ahogyan mindezt a lyukkamera (camera obscura) teszi. Ennek megfelelően, ha a vetítési pont közelebb van a filmsíkhoz, úgy kisebb lesz az adott méretű tárgyról rajzolt kép. Ha a vetítési pontot távolabb visszük a filmsíktól, úgy nagyobb lesz az adott méretű tárgyról rajzolt kép. Ebből következik, hogy a vetítési pont mozgatásával változtathatjuk meg a képnagyságot. Fordítva kell gondolkoznunk ugyanis, mint ahogyan azt fotósként eddig megszoktuk! Az objektív gyujtótávolságának megválasztása ugyanis csak most következik: az 1/f=1/k+1/t Newton képletben a tárgytávolság és a képtávolság összege állandó (k+t=const.), ha a fényképezőgépet valamire ráirányítjuk, és a vetítési pontot mozgatjuk a filmsík előtt.
Ha megvan a megfelelő tárgynagyság, akkor f, azaz a gyujtótávolság adódik. Semmi mást nem teszünk, mint próbálgatás vagy mérés és számolás útján megoldjuk az egyenletet. Ha ezután a felvételi formátumot megváltoztatjuk, az objektív képszöge is megváltozik! Így lesz a 210 mm-es objektív szupernagylátószögű 11×14”-en, nagylátószögű 8×10”-en, normálobjektív 5×7”-en, enyhe tele 4×5”-en, közepes tele 6×7 cm-en és hosszú tele kisfilmen, nagyon hosszú tele APS-C szenzoron.
A képtávolságot azonban nemcsak úgy változtathatjuk meg, hogy a vetítési pontot elmozgatjuk az optikai tengely mentén. Ha az objektívet (a vetítési pontot) toljuk, emeljük vagy süllyesztjük, akkor is megváltozik kissé és egymáshoz képest különböző arányban a képtávolság az adott pontokra, ami miatt például az előbbiekben emlegetett modellfotós korrekciók létrejöhetnek, pl. a lábak nyújtása.
A legnagyobb mértékű relatív eltéréseket úgy hozhatjuk létre, hogy az optikai tengelyhez képest megdöntjük a filmsíkot. Ekkor a korábbi síkhoz képest közelebb kerülő képfelületeken kisebbek, a távolabb fordulókon pedig nagyobbak lesznek az egyes képrészletek. Ezáltal a tárgyak alakja megváltozik. Pontosan ezt használjuk ki, mint alakkorrekciós lehetőséget. Természetesen a képélességgel bajok lesznek, de erre majd a Scheimpflug korrekció lesz a megoldás.
Értelme van annak a trükknek, hogy a képfelületen belül eltolhassuk a forgástengelyt. Ez a „Main frame Displacement”. Ilyen lehetőségekkel csak a legdrágább műszaki gépek, illetve villáik vannak ellátva, ugyanis a tolásokhoz felszerelt fogaslécen kívül egy további fogasléces mozgatórendszert is fel kell szerelni rájuk. Ilyesmi már tényleg illuzórikus a tilt-shift objektíveknél. Mire jó mindez? A forgástengelyre eső képrészletek értelemszerűen nem változnak, ellenben minél messzebb esik egy képrészlet a forgástengelytől, a változás annál nagyobb. Az MFD tehát további szabadságot és kényelmet ad a műszaki fotósnak.
A döntések és forgatások segítségével lehet a tárgyakat megnyújtani, megrövidíteni. Modellfotónál a modellek medence-vállöv arányát megváltoztatni – vállas, vagy nőies nő -, továbbá a karok, arcfelek hosszát beállítani, ha éppen ezeket kell korrigálnunk. Természetesen a hátfal mozgatásával a bútorok, falak, ajtók, tárgyak dőlése is bekövetkezik, hiszen a függőleges helyzetből kimozdul a filmsík. Az ilyen alakkorrekciót így csak akkor alkalmazzuk, ha a fényképezőgép jelentős rálátással van beállítva, vagy a háttéren, környezeten nem látszik a torzulás, példáult batikolt, vagy egyszerű a háttér, esetleg kültéren, természetben fotózunk.
Elnevezések:
- A vízszintes tengelyű forgatást döntésnek, angolul „tilt” nevezzük.
- A függőleges tengelyű forgatást forgatásnak, angolul „swing” nevezzük.
Figyelem! Nem mindegy, hogy az első villán, azaz az objektívet tartó homloklapon, vagy a hátsó villán, a filmet vagy CCD-t tartó hátfalon forgatunk, döntünk. A hátsó villán az alakkorrekció, az első villán a Scheimpflug-korrekció történik és ebben a sorrendben kell beállítani őket.
További perspektívakorrekciók
Az épület, illetve tárgyfotóhoz, kisebb rá- vagy alálátással helyesen beállított fényképezőgép filmsíkja függőleges, azaz kétpontos perspektívával dolgozunk, mert a harmadik perspektívapontot kiküszöböltük. A két perspektívapont elhelyezkedése viszont meghatározza a vonalak összetartásának mértékét. Ennek megfelelően látunk erős, vagy gyengébb perspektívát a fotón. A hátfal forgatásával közelebb vagy távolabb helyezhetjük a perspektívapontokat az optikai tengelyhez. Természetesen egymástól nem függetlenül: az egyik közelebb kerül, míg a másik távolabb mozdul.
Szerencse azonban, hogy mindig az egyik perspektívapont által okozott konvergencia a szembeötlőbb. Így a másikkal nemigen kell foglalkoznunk. A hátfal forgatásával a fentiek alapján a konvergenciát növelve normál, vagy enyhe teleobjektívvel is fotózhatunk olyan képet, melynek kifejzett perspektívája van. Az extrém nagylátószögű objektíveknél viszont pont a nagy perspektívát szoktuk tompítani a hátfal forgatásával. Ezek a korrigálandó perspektívák jellemzően akkor jelentkeznek, amikor nagyobb falfelületre, vagy a tárgy nagyobb oldalára 30-60°-os szögben látunk rá.
Ez a perspektívakorrekció második esete, mely nemigen szerepel a szakirodalomban Elméletben tilt-shift objektívvel megoldható, azonban a tilt-shift-eknél az objektív döntése-forgatása egyben a Scheimpflug-korrekciót is befolyásolja. Emiatt – sajnos – ezt a lehetőséget a gyakorlatban nem lehet kivitelezni velük, ahogyan ezt jelen cikkhez készülődve is tapasztaltuk.
Az élesség síkjának mozgatása a képtérben: tilt/swing az első villán – a Scheipflug-feltétel és alkalmazása
Az optikai jelenséget az 1890-es években a K.U.K. Adsereg egyik térképésze fedezte fel, mint a légifotózás egyik problémájának megoldását. Nem sokkal később a komolyabb fényképezőgépeken is megjelent és a műszaki gépeknek ma is egyik megkülönböztető jellemzője. Fontos megjegyezni, hogy a Scheimpflug-feltételnek, illetve a belőle származó Scheimpflug korrekciónak semmi köze a mélységélességhez. Bár hasonló képi hatást adnak, egymástól teljesen függetlenek.
A Scheimpflug-feltétel szerint a filmsík, az objektív fősíkja és az élesre állított sík – a térben – egy egyenesben metszi egymást. A gyakorlatban ezt úgy is átfogalmazhatjuk, hogy a hátfal, a homloklap és az élesre állított sík a térben egy egyenesben metszi egymást. Az ábrázolás egyszerűsége végett a síkokat egyenesekkel ábrázoljuk, így azt a hatást keltjük, hogy ezek az egyenesek egy pontban metszik egymást, de fontos kiemelnünk, hogy a valóságban síkokról beszélünk.
A Scheimpflug korrekció így arról szól, hogy a képtérben az élesség síkját szabadon elhelyezhetjük.
Nem szükséges annak az optikai tengelyre merőlegesnek lennie. Néha a rekeszelés mélységélesség-növelő hatását szüntetjük meg általa, legtöbbször pedig további segítséget adunk a mélységélességnek. Így az objektív optimális fényrekesszel dolgozhat a képélesség szempontjából, míg a fontos tárgyak a képtérben mind élesek maradhatnak a relatíve nyitott rekesz ellenére. További fontos szerepe, hogy az élesség síkja vezetheti a szemet a képtéren keresztül. Ilyet modell, tárgy és tájfotózásnál is gyakrabban alkalmazunk.
Ez nem azonos a mélységélességgel!
A kettő együtt vagy egymás ellen is dolgozhat. Tudjunk róla, hogy rekeszeléskor megmarad a durván 1/3-ad – 2/3-ados szabály: az élesség síkja mögött nagyjából kétszer akkora lesz az élesen kirajzolt mező, mint előtte. A merevvázas gép esetéhez képest csak annyi az eltérés, hogy a mélységi élesség alsó és felső határának síkja is tartalmazza a filmsík-objektív fősíkja-élesség síkja trió által meghatározott egyenest, azaz azon keresztül haladnak át. Szemléletesebben szólva a mélységélesség „legyezőszerűen nyílik szét” az objektív lerekeszelésekor.
Egyébkét a pontosság oltárán – éppen műszaki fotózásról van szó – a fentebb említett harmados szabály csak közelítőleg igaz. A mélységélesség alsó és felső határának harmonikus közepe a beállított tárgytávolság:
1/T=1/Ta+1/Tf.
Nyitott rekesszel minden éles
Ez a leggyakoribb alkalmazása a Scheimpflug korrekciónak, mert pl. 3/4-es modellfotónál a 480 mm-es portréobjektív mélységélessége mindössze 20 cm(!), F45-ös fényrekesznél, 8×10”-es filmre. Megdöbbentő számok ezek a kisfilmes pályatársaknak, de ez a való. A kisformátumok óriási mélységélessége miatt nemigen van szükség a Scheimpflug korrekcióra, de nagyformátumon mindez esszenciális. Ennek egyébként két következménye van: kisebb formátumon nagyon alárendelt eme korrekció alkalmazása és a kisméretű keresőképen ez nem is igen állítható be pontosan – hacsak nincsen élőkép a DSLR vázon.
Ugyanakkor a nagyon pici rekeszek mellett mutatkozó kis mélységélesség miatt modellfotón nagyon jó az izolálási képessége a nagyformátumnak. Emiatt a keblek, szemek, vállak, medence és lábfejek síkjára kell az élességet feszíteni. Persze azon képi elemekre, melyek a képkivágásban benne vannak. Minden egyéb kellemesen életlen lesz.
Makrófotónál már a kisebb formátumoknál is jól jön a Scheimpflug korrekció, hiszen nagyon pici a mélységélesség és a nagyon kis fényrekeszek rontják az objektív rajzát. Korábban például gyakran fotóztam csendéletet mobiltelefonokról, azoknál a billentyűzet és a kijelző síkja volt mindig kérdéses.
Lerekeszelve semmi sem éles
Sok fílingfotó készül úgy, hogy csak egyes pontok élesek a képen. Ezt a hatást két úton lehet elérni:
- F2-nél nagyobb (pl. F1.4-F1.2) fényerejű objektívet használunk.
- A Scheimpflug korrekciót úgy használjuk, hogy az élesség síkja csak egy-egy fontos képrészletet érintsen a képtérben. Például egy szemet és pilláit, vagy lehet pl. egy ferdén ábrázolt fal egy pontja. A sík pozícionálásánál ne feledkezzünk meg a legyezőszerűen szétnyíló élességről. Ezután már bátran rekeszelhetünk.
Korlátozva ugyan, de ez a hatás a tilt-shift objektívekkel is megoldható.
