Nikkor 70-300mm f/4,5-5,6G AF-S VR vs. Tamron 70-300mm f/4-5,6 Di VC USD

1

Képminőség

Színhiba

Érdekes volt látni, hogy bár mindkét gyártó objektívje tartalmaz alacsony szórású lencsetagot, sőt a Tamroné két félét is, mégis jelentős különbség figyelhető meg a két modell között. Bár egyikre sem mondhatjuk, hogy kromatikus aberrációtól mentes, a Nikon nem csak képsarokban, de képközépen is hajlamos a jelenségre, s a Tamron teljes telében sem mutat erősebb hibát, mint a Nikon.

Legrosszabb esetben a színhiba a Nikkor objektívnél 10×15 cm-es papírképnél 0,3 mm, 60×40 cm-es nyomatnál 1,1 mm, a Tamron modellnél 10×15 cm-es papírképnél 0,2 mm, 60×40 cm-es nyomatnál 0,9 mm szélességű csíkként jelentkezik a teljes nyitott blendés kép sarkában. E téren ha csak egy hajszállal is, de a Tamron tudott jobb teljesítményt felmutatni.

Bokeh

Teleobjektívnél is fontos kérdés lehet, hogy milyen a háttérelmosás finomsága, illetve a háttérben lévő fényfoltok formája. Nyitott blendénél természetesen teljesen kör formájú foltokat kapunk, a rekesz szűkítésével a 9 lekerekített lamellából álló rekesz formája már megmutatkozik, de még F11-nél is igen közel van az ideális kör formához.

Geometriai torzítás

A geometriai torzítás vizsgálatakor a telezoomoknál megszokott „típusú” eredményt kaptuk: a zoom elején enyhe hordótorzítás tapasztalható, amely a gyújtótávolság növelésével gyorsan apad, majd hirtelen átcsap párnatorzításba, s ki is tart a tele végig. A torzítás maximuma a Nikkor objektívnél 0,85% volt, míg a Tamron 0,7%-ig kúszott fel. Jelentős eltérés volt a 70 mm-es állásban is, ahol a Nikon 0,3%-kal kezdett, a Tamron azonban 0,15%-ot hozott.

Ha valakinek fontos a torzítás optikailag jobb korrigáltsága, akkor a Tamron 70-300mm f/4-5,6 Di VC USD kaphat nála egy plusz pontot.

Geometriai torzítás



0,3% hordótorzítás


0,15% hordótorzítás


0,6% párnatorzítás


0,5% párnatorzítás


0,85% párnatorzítás


0,7% párnatorzítás


0,6% párnatorzítás


0,6% párnatorzítás

Peremsötétedés

Főleg nagyobb tele állásnál számíthatunk komolyabb peremsötétedésre, illetve mivel optikailag stabilizált objektívekről van szó, az itt bemutatottaktól jelentősebb eltérés is előfordulhat a stabilizátor használata során (egy-egy sarok jobban besötétedhet).

A vignettálás alapján a Nikon objektíve egy hajszállal jobban teljesített a Tamronnál, de nyitott blende használata esetén mindkét objektív viszonylag erős peremsötétedést produkál, az átmenet folyamatos, finom, de nagy kiterjedésű. A rekeszelés természetesen itt is jelentősen csökkenti a peremsötétedés mértékét.

Makró, közelfényképezés


Nikon: 122 cm munkatávolság,
134 mm széles lefedés

Tamron: 122 cm tárgytávolság,
136 mm széles lefedés

A viszonylag távoli közelpont miatt a közelfényképezés ezekkel az objektívekkel kevésbé hatékony, mindkét objektív 122 cm-es munkatávolságot enged (frontlencse-tárgy távolság), ez esetben 300 mm-es gyújtótávolságnál kb. 135 mm széles területtel fedhetjük le a teljes képmezőt, amely 1:3,75 leképezési arányt jelent (gyári adat: 1:4). A közepes leképezési arány mellé közepes mértékű párnatorzítás társul, emellett sík téma esetén a sarkok enyhén életlenedenk.

Képminőség

A technikai jellegű tesztképek mellett most sem maradt el a kültéri (illetve épületen belüli) tesztfotózás sem, ahol kiderülhetett, hogy a Nikkor, vagy a Tamron tud-e élesebb rajzolattal szolgálni. A pontosabb fókusz érdekében a Nikon D810 LiveView módját használtuk, ahol a kontraszt alapú élességállítás miatt kevésbé kellett aggódnunk a front- és backfókusztól. Az expozíciót 5 mp-es önkioldóval + 3 mp-es késleltetéssel és elektronikus első zárral végeztük.

A tesztfotók során megvizsgáltuk a nyitott rekeszes képminőséget, s a rekeszelés hatását is a képre. A képek alapján bennünk az a vélemény fogalmazódott meg, hogy nyitott blendén, főképp képsarkokhoz közelebb a Nikkor kevésbé rajzol élesen, a Tamron e téren egy hajszállal jobb volt. A képközép esetén nem volt ennyire egyértelmű eltérés, azaz képközépen mindkét objektív közel ugyanúgy teljesített.

Értékelés

A nálunk járt Nikkor 70-300mm f/4,5-5,6G AF-S VR és Tamron 70-300mm f/4-5,6 Di VC USD közelítőleg hasonló teljesítményt hoztak, mégis a látottak alapján úgy érződik, hogy mind a legkisebb gyújtótávolság kezdő fényerejében, mind a kisebb optikai torzításban, mind a képsarkok jobb rajzolatában a Tamron tudott egy hajszállal jobb eredményt felmutatni. A Nikkor objektív viszont kisebb peremsötétedést produkált, valamint időjárásállóságra utaló gumi szigetelő csíkot tartalmaz a bajonett körül, így aki mostohább időjárási körülmények között is használni szeretné a felszerelést, a Nikkor objektívvel biztosabbra mehet.

Tesztfotóink Nikon D810 fényképezőgéppel készültek, RAW formátumban, Adobe Photoshop Lightroom v6.1-ben alapbeállítások mellett konvertálva.