Olympus M.Zuiko Digital 17mm F1,8

0
177

Bemutatás

A 17mm-es gyújtótávolság éppoly standard a (Mikro) Négyharmados gépek között, mint a kisfilmes masinák 35mm-es optikái. A kisebb szenzor miatt átszámított ekvivalens gyújtótávolság is hasonló, 34mm. Nem véletlen tehát, hogy az Olympus kínálatában több változatban is megtaláljuk a 17mm-es optikákat. Közülük jelenlegi tesztalanyunk a csúcs, hiszen ez adja a legjobb fényerőt, mely esetünkben 1:1,8.

Egy viszonylag új termékkel van dolgunk, hiszen a tavalyi év végén jelentették be. Hivatalosan 2012 december óta kapható. Pár hete a fémszínű változat mellé a fekete kivitelűt is bejelentették, mely azonban csak 2013 végén kerül forgalomba.

Az M.Zuiko Digital 17mm F1,8 objektívet bármilyen Mikro Négyharmados fényképezőgépen használhatjuk, mely az Olympus széles rendszerkompakt kínálatán (PEN és OM-D szérián) túl a Panasonic G sorozatát is jelenti.

Elég csak rápillantanunk és felfedezhetjük a nemrég általunk is tesztelt M.Zuiko 12mm F2.0 jellegzetességeit. Ugyanaz a retro hangulatú, finom megmunkálású és működésű, fémszínű váz, hasonló gyűrű mechanizmus és AF meghajtás; szóval egy egymást jól kiegészítő testvérpárral van dolgunk.

A 17mm-es darab fém bajonettjénél alig több mint egy mm-rel vastagabb, és elülső részének átmérője is tömzsibb a nagylátószögű testvérnél. Ez a modell viszont rövidebb, mindössze 35,5 mm hosszú, melynek köszönhetően 120 grammos tömege is kisebb társánál. A frontlencse előtti menetre ezúttal is 46 mm-es szűrők illeszthetők.

A 17mm F1,8-ban 9 lencse kapott helyet 6 csoportban. Itt sem maradtak ki a különleges elemek, így például két aszférikus, egy dupla szuper-aszférikus és egy Super-HR (rendkívül magas törésmutatójú) lencsét kapott a képminőség javítása érdekében. A lencsék az Olympus saját fejlesztésű ZERO (Zuiko Extra-low Reflection Optical ) lencsebevonatával büszkélkedhetnek.

Az objektívhez alapból csak egy hátsó és elülső műanyag sapkát mellékelnek, de külön vásárolhatunk hozzá színben és dizájnban illeszkedő fém lencsevédőt (LC-48) és napellenzőt (LH-48) is.

Használati tapasztalatok

A kisfilmes rendszerben 35mm-nek megfelelő gyújtótávolságot sokan már nem tekintik igazi nagylátószögnek, de hivatalosan még annak számít, egyfajta átmenetként a valóban nagy látószöget adó optikák és a 45-50mm-es alapobjektívek között. Épp ezért népszerű általános fix objektív, mellyel a telék „intimitása”és a nagylátószögűek furcsa perspektívája nélkül, viszonylag könnyen örökíthetjük meg a mindennapi élethelyzeteket.

Kezelőszervként csupán a fix gyújtótávolságú optikákon megszokott manuális fókuszgyűrűt kapjuk, mely egyben a kézi és automata fókusz átkapcsolója is (Snapshot Focus Mechanism), melynek előnye, hogy nem kell az objektívre (vagy a fényképezőgépre) pillantanunk AF/MF váltáskor.

A gyűrűt előretolva a másik objektívben is bemutatott MSC AF rendszer lép működésbe, mely gyors és hangtalan fókuszálást biztosít álló és mozgóképfelvétel közben. Innen kapta nevét is: Movie & Still Compatible (MSC).

A fókuszgyűrű hátrahúzásával a 12mm-es optikához hasonlóan egy méter/láb felosztású távolságskála tűnik elő 0,25 m-től végtelenig beosztva. Fölötte a hasonló objektívektől megszokott mélységélesség skála látható. A beállított távolsághoz képest így mindig ellenőrizhető a hozzávetőleges élességi tartomány is. Kivéve persze nagy rekeszállásoknál, mivel a skálán csak F5,6 a legkisebb érték. A gyűrű itt valamivel vékonyabb, mint az említett testvéren, de kivitelben ugyanaz, és ez is nagyon finoman jár, kb. 100 fokos elfordulással.

Az objektív 65 fokos látószöget nyújt, miközben a jobb és természetesebb háttérelmosásért 7 db, lekerekített rekeszlamella felel. A belső csavarhajtású élességállítás nem forgatja meg az első részt és vele a szűrőmenetet, így a polárszűrők használatával sem lesz gond.

A rekesz beállítása ezúttal is a fényképezőgépen történik F1,8 és F22 között.

Színhiba

A színhiba ott gubbaszt a sarkokban nyitott és szűkebb rekeszértékeknél is, legalábbis szintetikus, nagy kontrasztot hozó, műtermi tesztképeinken. Normál esetben a 12mm-es társához hasonlóan jóval kevésbé zavaró.

A 17mm-es optika azért kisebb kromatikus aberrációt produkál szélesebb látószöget adó testvérénél, ami a blende szűkítésével valamelyest javul, de nem tűnik el.

Geometriai torzítás

Elhanyagolható mértékű geometriai torzítás tapasztalható ennél az objektívnél, mely nem éri el a 0,2%-ot, bár egy 34mm ekvivalens profi objektívtől a kis torzítás el is várható.

Geometriai torzítás



0,18% hordótorzítás

Peremsötétedés

Mondhatni itt is a papírforma érvényesült a 12mm-es objektívpárjához viszonyítva. Kicsit nagyobb a fényerő, így nyitott rekesznél egy leheletnyivel erősebb a sarkok sötétedése a képközéphez képest, azonos vagyis F2,0 rekeszen azonban mindkét objektív 25% körül teljesít. Ez meglehetősen erős és szinte bármilyen témánál jól látható a képen.

A rekesz szűkítésével jelentősen csökkenthető a peremsötétedés. Már F2,8-nál is sokkal jobb eredményt kapunk az egy fényértékkel korábbinál, később pedig ezen az értéken is javíthatunk kissé. Az F8-nál mutatott 9%-os világosság csökkenés nem nagy, de azért a testvérmodell teljesítményét nem éri el.

Peremsötétedés


28%

24,5%

15%

10%

10%

9%

Makró, közelfényképezés


25 cm közelpont,
129 mm széles lefedés

Ahogy nemrég bemutatott 12mm-es társa, úgy ez az optika sem egy makró bajnok, de ezt azt hiszem elnézhetjük neki. Jellemzően nem 17 (34mm) körül születnek a makró objektívek. 25 cm-es közelpontjával 129 mm széles lefedett területet érhetünk el, ami az átlagnak szépen megfelel. Tárgyfotóhoz, virágokhoz akár ez is elég, különösen a tág rekesz adta szűk mélységélességgel való játék lehetőségét is figyelembe véve.

Képminőség

Leszámítva a sarkok elfogadható életlenedését, igen szép képminőséget mutat a 17mm-es Olympus, akár nyitva is. A papírforma persze itt is beválik, és a rekesz szűkítésével mind a képközép, mind a szélek és sarkok rajzán javíthatunk. Az objektív legjobban F4,0-5,6 környékén dolgozik, itt van az úgynevezett sweet pointja. Tekintve, hogy vignettálásban is itt a legjobb, mindenképpen ezt a két blendét ajánljuk képességei kiaknázására.

Értékelés

Az Olympus jelenleg valamivel 90ezer forint alatt kínálja F2,8-as fényerejű 17mm-es objektívjét, mely pancake kialakítása révén kisebb ennél, de ha a minél jobb fényerő a cél, akkor le kell nyelnünk a nem túl nagy méretnövekedés és persze az ár okozta békát. Tesztalanyunk, mely újdonságnak számít a gyártó termékkínálatában, nagyjából 150 ezer forinttól vásárolható meg, és a fenti képességeit nézve azt hiszem nem is nagyon kell elgondolkodnia rajta annak, aki igazán komolyan veszi a fotózást.

Tesztfotóink a cikkünk alatti linkről érhetők el!

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólás

Ezzel az e-maillel már van regisztráció ezen a site-on. Használd a Belépés funkciót vagy adj meg másikat.

Hibás felhasználónevet vagy jelszót adtál meg

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.