Címlap 2010
Archívum
Adobe Photoshop Lightroom 3
Néhány hete jelent meg az Adobe képmenedzselő és RAW feldolgozó szoftverének új változata, a Lightroom 3. Cikkünkben a legfontosabb újítások mellett leginkább az új zajszűrő algoritmus kipróbálására és az előző verzióval való összehasonlítására helyeztük a hangsúlyt.
Yongnuo vakuk
A szerkesztőségbe lépve egy titokzatos doboz fogadott a sarokban. Kibontva már semmi titokzatos nem volt benne, csak egy nagy rakás fotós kiegészítő, melyekből kedvem szerint válogathattam. Első körben három furcsa nevű vakut szúrtam ki magamnak. A Yongnuo sorozat villanói elsősorban az olcsóbb vakukat keresők számára jelenthetnek megoldást.
Nem kell mindig kaviár: olcsó fényképezőgépek
Nagyképű leszek. Egy kicsit meguntuk a kaviárt, vagyis a többségében drága digitális fényképezőgépeket, és eljátszottunk a gondolattal, mi lenne ha egy napot a legolcsóbb szegmensre is szánnánk? A gondolatot tett követte és az alábbi gyorsteszt illetve megannyi tapasztalat lett belőle. Legfőképpen az, hogy olcsó húsnak híg a leve, de van azért sűrűje is.
Történelem: Kingston
Ismét egy cég melynek emblémáját hiába keresnénk fényképezőgépünk, vagy objektívünk elején. Annál gyakrabban találkozhatunk vele az adattárolón, melyre képeinket mentjük. A Kingston a világ legnagyobb, magántulajdonban lévő DRAM memória gyártója, mely a digitális adattárolás révén most már nem csak számítógépünk, de fényképezőgépünk elmaradhatatlan „kellékese is.”
Exkluzív: Panasonic Lumix DMC-FZ100 és DMC-LX5
Az utóbbi időben tőlem teljesen függetlenül egyre gyakrabban szólaltak meg környezetemben a svéd ABBA megunhatatlan slágerei, mintha mindenki a Panasonic termékbemutató sajtóútra akart volna felkészíteni. Idén ugyanis dél helyett északra, a svédek fővárosába, Stockholmba indultunk, hogy megismerjük a japán szórakoztatóelektronikai óriás második félévi kínálatának legújabb darabjait.
Metz vakuk a porondon
Három Metz villanó járt nálunk, egy belépőszintű Metz 36 AF-4C, egy középkategóriás Metz 48 AF-1 és egy csúcs készülék, a Metz 58 AF-1. A vakuk javarészét egy esküvőn is kipróbáltuk. Tapasztalatainkról rövid cikkünkben számolunk be.
„Ez az én életem” – interjú Baricz Kati fotográfussal.
Jelenség. Így lehet leírni a Baricz Katalinnal való első találkozást. A fotóművészből a beszélgetés elején egyből Baricz Kati lesz, és óriási energiával lát neki elmagyarázni azt, hogy mitől is olyanok a képei, amilyenek - hogyan szövi át az életét a fotózás, és fordítva.
Induro állványok és különleges állványfejek
Nemrégiben az Induro termékeiből 2 komoly állványfej, valamint egy alumínium és egy szénszálas állvány járt szerkesztőségünkben. A GHB2 főként természet- és sportfotósoknak, illetve nagy tömegű gépet használóknak lesz hasznos, akik gömbfejhez hasonló szolgáltatást keresnek nagy stabilitással. A PHQ1 leginkább 5 szabadsági fokával és összecsukható beállító karjaival tűnik ki a hasonló termékek sorából.
Kipróbáltuk: Sony Alpha NEX-5 teszt
Egy gyors előzetes erejéig már volt szerencsénk a Sony legfrissebbjéhez és legkisebbjéhez, a NEX-5-höz. Az APS-C szenzoros gépek törpéjének számító modell egyben a japán gyártó új szériájának egyik bevezető darabja is, mely az Alpha DSLR-ek legjobb tulajdonságaiból emel át néhányat a kisméretű kompaktok világába.
Történelem: Tokina
Azt mondom, Tokina. Kinek mi jut róla eszébe? Hát persze, hogy az objektívek. Az apró japán cég évtizedek óta azon fáradozik, hogy elválaszthatatlanná tegye a nevet ettől a termékcsoporttól. Cégtörténeti sorozatunk legfrissebbje róluk szól, valamint arról, hogy John Lennonnak alig van köze hozzájuk.












