Címlap 2009

Archívum

Kipróbáltuk: Canon EOS-7D teszt

Néhány év, és néhány generáció kellett csupán, hogy a Canon DSLR-ek kezelése, mint tetoválás a bőrbe, kitörölhetetlenül ivódjon belém. Kezemben egy új modell és másodpercekig csak forgatom, „Hol van ezen a bekapcsológomb?”, „És mik ezek az új kapcsolók?”. Csak nem egy nagyobb lépésre szánta el magát a Canon, a kötelező körökön túl? A fényképezőgép elején sokat sejtetően fénylik a 7D felirat. Itt az ideje letesztelni...

Történelem: Sony

A Konica-Minolta DSLR-ek történelme ott ért véget, ahol a Sonyké elkezdődött. Ez már valóban egy másik sztori, mely azonban nem ezzel az eseménnyel kezdődött. A gyökerekhez legalább harminc évet kell visszarepülnünk az időben, egy akkor még gyenge sajtóvisszhangot kapott, de mára fordulópontot jelentő napig. Az első kereskedelmi forgalomba szánt digitális fényképezőgépig, melynek tetején ez a logó állt: Sony.

Kipróbáltuk: Canon PowerShot G11 teszt

A Canon 10 Mpixeles bridge fényképezőgépét bejelentése után rövid időre már volt alkalmunk kipróbálni, igaz, a béta állapot miatt részletes elemezgetésre nem volt lehetőségünk. Ezt az elmaradásunkat most a végleges, kereskedelmi forgalomban is kapható modellel pótoljuk, s természetesen arra is kitérünk, hogy a G11 milyen különleges szolgáltatásokat kínál.

„A bizalom az elsődleges” – interjú Spilák Zsuzsanna fotóművésszel

Megmutatni a világot és a benne élő embereket – ez a célja Spilák Zsuzsannának, akinek nemrég ért véget Erzsi a börtönben című kiállítása. A fotóművész szeretné feléleszteni a fotóesszé műfaját, és úgy véli: egy-egy anyagnál a koncepció és a tálalás is fontos szerepet játszik.

Röviden: Nikon Coolpix S70 teszt

Nem csak a telefonoknál, de a fényképezőgépeknél is egyre divatosabbak a nagyméretű, érintésérzékeny kijelzők. A Nikon is behódolt ennek a divatnak, s már kapható is a 3,5" képátlójú érintőképernyős ultrakompaktja, a Coolpix S70. Az 5×-ös zoomátfágású rejtett optikával és 12 Mpixeles CCD-vel felszerelt masina nagy kijelzőjén túl HD videófelvételi képességével is tarolhat.

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-GF1 teszt

A tükörreflexes gépek térnyerése a kiváló minőségüknek és az egyre alacsonyabb áruknak köszönhető. Van azonban egy kellemetlen tulajdonságuk: nagyok és többnyire nehezek, legalábbis a kompaktokhoz képest mindenképpen. Két gyártó, a Panasonic és az Olympus úgy gondolták, készítenek egy köztes kategóriát, amely könnyebb lehet, mint a tükrösök, de képminőségük mégis DSLR-hez méltó. A Micro FourThirds már több modellt is tartogat számunkra, a Panasonictól azonban ez az első igazán kis méretű masina.

Mikrosat D600i: a profi hobbi stúdióvaku

Bár a címmel kissé ellentmondásosan kezdjük a Mikrosat S600i-t bemutató cikkünket, ennek nyomós oka van. A Mikrosat ugyanis a hobbi kategóriába sorolja a készüléket – mely árán is látszik -, tudása alapján viszont a profi szegmensbe is beférne. A 600Ws teljesítményű digitális vezérlésű vaku érdekességei közé tartozik a mellékelt távirányító, valamint slave módban a többszörös villantásra triggerelés lehetősége. A vakun kívül 3 ernyőként összecsukható szoftbox is járt nálunk.

Kipróbáltuk: Fujifilm FinePix S200EXR teszt

Ismét egy kihagyhatatlan modellt vettünk alaposabban szemügyre, hiszen a Fujifilm FinePixS200EXR – amellett, hogy elődje egy igen komoly képességekkel bíró gép volt – kategóriája talán egyetlen megmaradt versenyzője. Emlékszik még valaki a legendás – és nem is olyan régen még egy mai középkategóriás tükörreflexes áráért kínált – FinePix S602-re? Vagy a 9000-es szériára? Az S200EXR méltó folytatása a Fujifilm csúcskompakt nagyágyúinak, és mint ilyen, megérett egy részletes tesztre.

Történelem: Konica-Minolta

A Konica-Minolta közös történelme nem túl régre nyúlik vissza, a 2003-ban egyesült két vállalat azonban külön-külön igen szép múlttal büszkélkedhet. Egyenként is komoly sikereket vívtak ki maguknak a fotótermék gyártás és az ahhoz kacsolódó kiegészítő szolgáltatások terén. Talán épp ezért élte meg a fotóvilág kisebb sokként a pár éve felröppent hírt, hogy a patinás cégpáros pontot tesz a történet végére. Arra a történetre, melyet nagy vonalakban a következő cikkben próbáltunk összefoglalni.

„Lehet tudni, ki merre lő” – interjú Szandelszky Béla fotóriporterrel

Koszovó és Grúzia viszonylagos biztonságától eljutottunk az afgán hadműveletekig – Szandelszky Béla fotóriporter szerint bárhol és bármit fényképez az ember, mondanivaló kell a szép kép mögé. A fotós szerint az élet produkál néha furcsa dolgokat, sokszor pedig csak az események után érti meg az ember, hogy mi is történt.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Heti Fortepan – 3. Város a határon – Szűcs Lóránd mérnök privát fotói Nagyváradról

Szocialista ringlispíl, fekete-fehér majális, baráti kirándulások és családi utazások egy egyre inkább elreteszelt világban, a semmiből kinövő panelnegyedek vonalas esztétikája: csak néhány évtizeddel ezelőtti, mégis alig ismert számunkra az a Nagyvárad, amibe egy amatőr fotós lencséjén keresztül leshetünk be, bepillantva a Ceaușescu alatti magyar polgárság hétköznapjaiba.

Gyárlátogatás a Fujifilm Sendai gyárába

Billy és Marc, azaz a Fuji fiúk ezúttal a Fujifilm egyik gyáregységét mentek megnézni. Útjukról videóbeszámolót készítettek. Ebben a gyárban készül a Fujinon XF...

Elképesztő fotózás egy 3 éves kislánnyal

Nellee Rossi apukája úgy döntött, hogy amazon leányt varázsol lányából, amelyet egy fotósorozattal kívánt elérni. A munkájában is fotósként dolgozó Josh Rossi 1500 dollárt...

Így távolítsd el (retusáld le) a távvezetékeket, drótokat a fotódról – pofon egyszerűen

Lehet nem is gondolnád, mennyire egyszerű vezetékeket, kábeleket eltüntetni egy fotóról. Aaron Nace megtanítja neked is, hogyan érdemes csinálni...