Panasonic DMC-G10 vs. Olympus E-P2

0

A probléma

Nem teljesen új keletű dologról van szó, hiszen ezt a problémát már évekkel ezelőtt a kompakt Canonoknál is megtapasztalhattuk. A fő gond az, hogy a gép által kiírt érzékenység nem feltétlenül felel meg a valóságnak, nála hajszállal kisebb, vagy hajszállal nagyobb érzékenység kerül alkalmazásra. Hogy pontosan melyik is az érzékenyebb, vagy melyik kevésbé, azt etalon nélkül nehézkes lenne kideríteni, így mi csak annak jártunk utána, hogy a két gép egymáshoz képest milyen eltéréseket mutat.

A teszt

Mivel a két fényképezőgép fénymérése eltérő lehet, ezért a teszt készítése során ügyeltünk arra, hogy párban mindig azonos rekesz és zársebesség értékeket használjunk. Vagyis amivel az Olympusnál fotóztunk, ugyanazzal fotózzunk a Panasonicnál is.

Az alap elképzelés szerint a Panasonic Lumix DMC-G10-zel 1 Fé-es lépésben vesszük fel a különböző érzékenységű képeket, majd ezt követően változatlan körülmények mellett az Olympus PEN E-P2-vel fotózunk, ezúttal azonban 1/3 Fé érzékenység lépésközzel. Azért, hogy kiderülhessen, hogy melyik feliratú érzékenység feleltethető meg a Panasonic egy-egy érzékenységének, az Olympus gépnél az egész Fé-re adódó érzékenységek előtti és utáni értékeknél azonos zársebességet használtunk. E bonyolult mondat értelmezése talán kicsit nehézkes, ezért inkább foglaljuk össze táblázatban a készített képeket:

Összefoglaló táblázat a készült tesztképekről
Panasonic Lumix DMC-G10 Olympus PEN E-P2
ISO100 F8; 1/3,2 mp F8; 1/3 mp
ISO125 F8; 1/3 mp
ISO160 F8; 1/6 mp
ISO200 F8; 1/6 mp F8; 1/6 mp
ISO250 F8; 1/6 mp
ISO320 F8; 1/13 mp
ISO400 F8; 1/13 mp F8; 1/13 mp
ISO500 F8; 1/13 mp
ISO640 F8; 1/25 mp
ISO800 F8; 1/25 mp F8; 1/25 mp
ISO1000 F8; 1/25 mp

E módszer segítségével elvileg hozzávetőlegesen meghatározható, hogy az Olympus mely felirató érzékenysége felel meg a Panasonic adott érzékenységének. Nézzük hát a képeket:

Érzékenység – képzaj



Adobe Lightroom v3.0; ISO100; F8; 1/3,2 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO200; F8; 1/6 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO400; F8; 1/13 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO800; F8; 1/25 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO100; F8; 1/3 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO125; F8; 1/3 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO160; F8; 1/6 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO200; F8; 1/6 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO250; F8; 1/6 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO320; F8; 1/13 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO400; F8; 1/13 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO500; F8; 1/13 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO640; F8; 1/25 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO800; F8; 1/25 mp


Adobe Lightroom v3.0; ISO1000; F8; 1/25 mp

Nyilvánvaló, hogy a gépeken belüli képfeldolgozó gyártónként (na és képstílusonként) más-más kontrasztot használ, ami eleve eltérő végeredményt ad. Emiatt a gépek saját JPEG-eit nagyon nem is érdemes összehasonlítani.
Az Adobe Lightroom v3.0-ban konvertált RAW képek viszont azonos képfeldolgozási procedúrán mentek végig, így könnyebb az összehasonlíthatóság. Fenti képek is a Lightroomban készültek, alapértékek felhasználásával.

Ezek alapján azt láthatjuk, hogy pl. a Panasonic DMC-G10 ISO200-on készült képét ugyanilyen rekesz és zársebesség párossal az Olympus PEN E-P2-nél ISO250-nél közelítjük meg leginkább. Valójában az Olympus ISO250-es képe is még kissé sötétebb, mint a Panasonic ISO200-asa, ez az eltérés azonban már minimális.
Vagyis az Olympus a saját felirataihoz képest kb. 1/3 Fé-kel gyengébb érzékenységű. Az ISO100 valójában inkább ISO80, az ISO200 inkább ISO160, az ISO250 megfelel ISO200-nak, stb.

A jelenség okait külön nem kutatjuk, most inkább gondolkozzunk el azon, hogy fotózás során ez milyen problémákat okozhat.

Ha valaki fénymérőt használ, s ennek alapján állítja be az Olympus gépet, akkor 1/3 Fé-kel alulexponált képet fog kapni eredményül. (Érdemes a fénymérőt a géphez állítani.)
Ha valaki rekesz-előválasztással fix érzékenységgel fotózik, akkor az Olympus gépével 1/3 Fé-kel hosszabb záridő lesz szükséges, mint a Panasonicnál (ez a felhasználót elvileg nem érinti, nem kell erre külön figyelnie, a gép beállítja a megfelelő zársebességet – persze tudnunk kell, hogy a két gép fénymérési módja eltérő, vagyis ebből is adódnak majd különbségek).
Ha valaki P vagy auto módban fotózik, akkor a gép 1/3 Fé-kel hosszabb záridőt, vagy 1/3-dal nyitottabb blendét fog választani, mint a Panasonic gép (feltéve, hogy ugyanazt méri majd a fénymérő).

Ha az érzékenység-zajtartalom tesztet igazságosan akarjuk összevetni ennél a két fényképezőgépnél, akkor a Panasonic ISO200-as képét az Olympus ISO250-es képével, a Panasonic ISO400-as képét az Olympus ISO500-as képével kell összehasonlítanunk, stb. Hogy ezek között ki és milyen különbségeket fog majd látni, azt olvasóinkra bízzuk.