A rejtett nyers formátum felismerésével egyidőben jelent meg egy másik program is, ami ugyanezeken a Nikon gépeken vállalja a hot illetve a black pixelek feltérképezését és a fényképezőgépben lévő adattábla frissítését. A program a frissítés műveletet a Coolpix 4300-as fényképezőgépen nem támogatja, így ezt nem tudtuk kipróbálni. A hot pixelek feltérképezésénél azonban furcsán sok (512 db) hibás képpontról számolt be a gép. Ezek száma a gép illetve a CCD hőmérsékletének növekedésével elméletileg nő, de tesztünk során frissen bekapcsolt és a már hosszabb ideje használt gép egyaránt hibás 512 pixelt tartalmazott. Legalábbis a program szerint.
A black pixelek keresésénél már jobb volt a helyzet, a program mindössze egy ilyen pixelt talált.
A hibás pixelt javító program indulás után.
Figyelmeztetés az esetleges problémákra.
Hot pixelek listája. A művelet kb 5 percig tartott. A listában szerepelnek a hibás pixelek koordinátái.
Black pixel feltérképezés után. Ilyen csak 1 volt.
Köztudott, hogy a panorámaképek feldolgozása során elképesztő mennyiségű adattal kell dolgoznunk, amelyek ráadásul nem is mindig a végleges változatot adják. Ha a panoráma...
Újra és újra visszatérő téma az objektívek gombásodása, amelynek elkerülésére többféle javaslatot is láttunk már. De tényleg megelőzhető a gombásodás pusztán intimbetétbe csavarással? ...
Korábbi bejegyzésünkben már foglalkoztunk a Valentin napi fotózással, most egy olyan módszert mutatunk be, amelyhez kicsit komolyabb felszerelés szükséges, de végeredményében emiatt eleve jobb...