Röviden: HP PhotoSmart 945 teszt

0

Objektív


Objektív

A 945 objektíve is megegyezik a 850-ével. Az 51 mm átmérőjű menetes lencsefoglalat a gép elejének több, mint felét foglalja el, ebben bújik meg a Fuji gyártmányú objektív. Bekapcsolt állapotban a vázból 3,5 cm-re nyúlik ki az optika, amelyet kikapcsolt állapotban műanyag objektívvédő sapka óvja a külső behatásoktól, melyet a felhasználónak kell az optika elé illeszteni. A hasonló felépítésű gépeknél épp ezért alapfeltétel a szűrő-adapter, amelyre UV-szűrőt csavarva megvédhető az optika. Ez azért is fontos lenne, mert a 945 a képek visszajátszása során sem húzza vissza az objektívet. Mindekképpen érdemes tehát beszerezni ezt a kiegészítő alkatrészt, amely eredeti funkciója szerint 55 mm-es előtétlencsék rögzítésére hivatott szolgálni. Számomra igen szimpatikus viszont a masinának azon tulajdonsága, hogy az objektívsapka fennhagyása nem vezet újabb ki és bekapcsoláshoz, nagy, vörös hibaüzenet sem jelenik meg a kijelzőn, hanem egyszerűen csak sötét marad az LCD. Az optika ugyanis az objektívsapkával együtt tolódik ki.

Az optika gyújtótávolsága 7,6-61 mm között változtatható, ez kisfilmes rendszerre átszámolva 37-300 mm-nek felel meg, azaz a 945-tel legfeljebb 8-szoros nagyítás érhető el, a nagylátószögtől a tele állásig összesen mindössze 13 lépésben, ami sajnos nem sok. Az objektív makró állásában a legnagyobb zoom ennek a fele, azaz 3,5; a lépésszám viszont ebben az esetben már megfelelő: 8. Még egy fontos adat a makróról: a legkisebb tárgytávolság a gyári adatok szerint 10 cm, kis játékkal ebből még két centimért le tudtam faragni. A legkisebb átfogás 6 cm, ez közepesen jó érték.



Az objektív kezdőfényereje nagylátószögnél átlagos: f/2,8, ezzel szemben a tele állásban használható f/3,1 viszont igen szép érték ekkora fókusztávlságnál. A rekeszérték blende prioritás módban 1/2 Fé lépésekben állítható, nagylátószög esetén a legszűkebb rekesz F11,3, tele állásban F12,4. Az autofókusz sebességére normális körülmények között nem lehet panasz, 1 mp körül alakul. A vörös segédfénnyel támogatott AF még sötétben is remekül dolgozik. 5x-ös nagyítás felett gyenge kontrasztú témák esetén viszont már lényegesen lelassul a fókuszálás, sőt néha elkerülhetetlenné válik a manuális fókusz használata. Manuális fókusz? Igen, a felhasználók által annyiszor hiányolt funkciót szerencsére a 945-be már beépítették. Nem marketingszöveg – ezzel a géppel tényleg élmény a kézi élességállítás! A kijelző jobb oldalán megjelenő sáv jelzi a fókusztávolságot, amit a fel-le nyilakkal állíthatunk nagy pontossággal, de mégis gyorsan. Az EVF és az LCD kitűnő felbontásának köszönhetően pedig könnyedén beállítható a kívánt élesség.

A záridő 1/2000 és 16 másodperc között állíható, 1/2 Fé-enként. A 16 másodperces záridő kiváló, szinte kompromisszummentes éjszakai fényképezést tesz lehetővé. Az alapértelmezett középre súlyozotton kívül a fénymérési zóna lehet szpot vagy a teljes képfelület.

Alapvetően szépen rajzol az objektív. Nagylátószög állásban hajlamos a hordótorzításra. Tele állásban azonban remekül megállja a helyét. Az aberráció minden esetben minimális. Elmondható, hogy a 945 optikája árához képest jó minőséget nyújt.