Röviden: KonicaMinolta DiMage X60 teszt

0

Külső

A KonicaMinolta a tőle megszokott futurisztikus formatervvel támad; az X60 bármelyik űrhajós, vagy legalábbis a távoli jövőben játszódó film kiegészítőjeként megállná a helyét. Szemből nézve elsőre a fényképezőgép ezüst színű, lencsét védő lapja tűnik fel, mely egyben bekapcsológombként is szolgál. Az X60 ennek félrehúzásával hozható működésbe, méghozzá nagyon rövid idő alatt: a fényképezőgép a bekapcsolást követően fél másodperccel már élőképet ad. Ennek a kialakításnak a másik előnye, hogy a lemez így megvédi az objektívet a szennyeződésektől, amikor a gépet a zsebünkbe csúsztatva hordjuk.





A fényképezőgépet kézben tartva tűnik fel, hogy a készülék még a többi ultrakompakhoz képest is milyen kicsi. Az X60 hátán nem is nagyon fér el más, csak a 2,5″-es LCD, illetve a néhány apró gomb – utóbbiak használatához könnyen hozzá lehet szokni, de kis méretük miatt mégsem kellemes hosszasan nyomkodni őket. A KonicaMinolta az X60 esetében is meglepett minket egy programozható billentyűvel, mellyel választásunktól függően állítható az expozíció korrekció, a használni kívánt fehéregyensúly, érzékenység, vagy léptethetünk vele a színmódok között. A kis méret ára, hogy az X60-at állványra helyezve a gép mozdítása nélkül csak az SD kártyát tudjuk kicserélni, az akkumulátor fedőlapja nem nyitható.

Beállítások

Kézi élességállításra nincs lehetőség, az X60 csak saját 5 pontos, vagy szpot autofókuszát használja – ez a legtöbbször pontosan működik, de a segédfény hiánya miatt sötétben könnyű zavarba hozni a készüléket. Automata módban a fényképezőgép ISO 50 és ISO 160 közötti értéket állít, mi kézzel ISO 50, 100, 200 és ISO 400 közül választhatunk. A képfeldolgozásért a harmadik generációs CXProcess III eljárás felelős, amely a hosszú expozíciós idejű felvételek zajcsökkentését is elvégzi.



A képek gyors elkészítését a többi ultrakompakthoz hasonlóan az X60 is különböző programmódokkal segíti. Ezek közül a gép magától képes kiválasztani a legmegfelelőbbet, de kézzel is beállíthatjuk a használni kívánt módot: portré, sport, tájkép, naplemente, szuper makró, valamint éjszakai portré és szöveg program közül választhatunk.

A KonicaMinolta X60 nem teszi lehetővé a kézi expozíciós beállítások használatát, mindössze ±2 blendés korrekcióra van lehetőségünk, egyharmad fényértékenként. Ennek állítására nem helyeztek el külön gombot a készítők, ezért ha nem nehézkesen, a menüből szeretnénk elérni a funkciót, célszerű az expozíció korrekciót a plusz gombra kikötnünk. A fényképezőgép 1/1000 és 4 másodperc közötti záridőt állít, ezt azonban titokban tartja: sem az éppen használni kívánt zársebességet és rekeszt, sem a hisztogramot nem lehet előcsalogatni a képernyőre.

LCD

A kijelző felbontása 2,5″-es méretéhez képest kevés, csupán 115.000 pixel, de közel 100 százalékban pontos képet ad, így kiválóan lehet komponálni a segítségével. Az LCD erős napfényben és sötétben is jól használható, ezért a KonicaMinolta helyesen ismerte fel, hogy az optikai keresőre a gép esetében nincs igazán szükség – a helyspórolás szempontjából is fontos tényező, hogy az X50-nél még meglévő átnézeti keresőt az X60-ról lehagyták.



Az LCD napsütésben és gyenge megvilágítás mellett is jól használható, a kijelzőn lévő információkat bármilyen módban eltüntethetjük (és visszahozhatjuk) egyetlen gombnyomással. Visszajátszáskor legfeljebb 6X-os képnagyítás érhető el, és fotók megtekintését megkönnyíti, hogy azokat tetszés szerint elforgathatjuk kilencven fokkal, bármilyen irányban.

Optika, vaku

A DiMage X60-at a kategóriában átlagos, 3x-os zoomtartományú objektívvel szerelték. Ennek gyújtótávolsága kisfilmes rendszerben számolva 38-114 mm, fényereje nagylátószögnél F3,3, míg tele állásban F4. Telétől nagylátószögig a zoom körülbelül tíz lépésben jut el, nagyon finoman, szinte teljesen szabadon lehet a segítségével képkivágást állítani. A legkisebb tárgytávolság normál módban is csak 10 cm, de ha ennél is közelebb szeretnénk menni, makrózni már akár 4 centiről lehet. Ez kicsit lassan megy ugyan, mert a szupermakró csak menüből érhető el; azt a programok közül lehet kiválasztani. Ebben a módban a zoomot nem használhatjuk, a makrü lefedettsége 2,5 cm.



Az ultrakompaktokra jellemző, hogy a vaku és az objektív kis távolsága miatt a vörösszem-hatásra mindenhol számítanunk kell. Nem kivétel ez alól az X60 sem – bár vörösszem-hatás csökkentő vakumód van, a bepirosodó szemekkel nem nagyon tud mit kezdeni.

Videó, sorozatfelvétel


MOV videó
320×240; 0:09 mp; 5,4 MByte

Sorozatfelvételt 2 kép/másodperces sebességgel készíthetünk, maximum négy fotóig. Lehetőség van arra is, hogy a gép gyors egymásutánban kilencet exponáljon, majd az így elkészült kilenc fotót egy nagy, maximum 5 megapixeles (háromszor hármas) képpé állítsa össze.

A kártya teljes kapacitásáig készíthetünk legfeljebb 320×240 pixeles felbontású videót nappali, vagy éjszakai módban. Az X60 hangot is rögzít a felvételhez, videózás közben pedig működik a digitális zoom és az automatikus fénymérés is.
Remek ötlet, hogy miután elkészítettük a videót, a beépített videóvágó funkciók segítségével kitörölhetjük a nem kellő részeket, így egyrészt helyet spórolunk a memóriakártyán, másrészt pedig nem kell a számítógépen, drága szoftverek segítségével bíbelődnünk az utómunkálatokkal.

Extrák

Az X60-at használhatjuk diktafonként is, ebben a módban összesen legfeljebb három órányi hangfelvételt készíthetünk.

Ha nem sikerült tökéletesen komponálni a fotót, utólag kivághatjuk belőle a nekünk tetsző részletet, így spórolva meg az utólagos, számítógépes feldolgozást. Érdekes digitális szolgáltatás a “kép beillesztése” funckió, melynek segítségével az elkészült fotóból kiválaszthatunk egy szív, kör, négyzet, vagy szóbuborék alakú részt, majd annak helyére újabb fényképet készíthetünk.





Akku, memóriakártya

Az X60 lítium ion akkumulátorával mintegy 150 fotó készíthető. Az elkészült képeket a 15 MB-os belső memóriába, vagy SD kártyára menthetjük háromféle tömörítési fokban (fine, standard, economy), négyféle méretben. A legnagyobb felbontás 2560×1920 pixel, a legkisebb pedig 640×480. Érdekes, hogy a legkisebb méretű képet közvetlenül az 1600×1200 pixeles követi, bár egyáltalán nem biztos, hogy bárkinek hiányozni fog a többi.

A doboz tartalma:

  • Csuklópánt (NS-DG800)
  • Lítium-ion akkumulátor (NP-700)
  • Akkumulátor töltő (BC-800)
  • USB kábel (USB-3)
  • A/V kábel (AVC-500)
  • DiMAGE Master Lite CD-ROM
  • Használati utasítás
  • Garanciakártya

Összegzés

Ultrakompaktban nehéz újat alkotni: látszólag az összes gép teljesen egyorma, a gyártók a minél nagyobb felbontás és mind szélesebb körű digitális szolgáltatások mellett egyre inkább a fényképezőgépek formatervével próbálnak előretörni. A KonicaMinolta úgy tűnik, ebben egy fél testhosszal megelőzte a többieket: amellett, hogy a DiMage X60 mindent tud, amit egy ultrakompakttól elvárhatunk, űrbéli külseje és apró mérete mindenkit meggyőz, aki fogékony a futurisztikus formákra.

A KonicaMinolta DiMage X60 ára a cikk megjelenésének idején bruttó 71.750 forint.
A fényképezőgépet a MegaPixeltől kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!