Röviden: Nikon Coolpix P1, P2 teszt

0
38

Nagyon nehéz lehet a digitális fényképezőgép gyártók élete. Szegényeknek minden egyes modellnél valami újdonsággal, vagy legalább annak látszó dologgal kell előrukkolniuk. A vásárlóknak még nehezebb, hiszen ezek között kell szelektálniuk, eldönteniük, hogy mire van igazán szükségük. Ráadásul (Uramatyám!), nekik kell fizetni a pénztárnál. Az elkövetkezendő időszak egyik ilyen slágerújdonsága a WiFi-vel turbózott kompakt fényképezőgép lehet. Egy amerikai cég már az év elején bejelentett egy hasonló kompakt fényképezőgépet, de az első kereskedelmi forgalomba került WiFi-s kompakt címét a Nikon szerezte meg Coolpix P1 és P2 gépeivel.

A két gép, tulajdonságaikat tekintve, sok téren megegyezik egymással. Legfőbb különbségük a felbontásban keresendő. 8 megapixeles felbontásával a P1 a nagyobbik testvér, míg a P2 5 megapixelre képes maximálisan. Apró különbség mutatkozik az érzékenységben is, mivel a P1 ISO50, míg társa ISO 64 érzékenységről indul. A nagyobb felbontású fényképezőgép egy plusz sorozatmóddal is rendelkezik, valamint 32MB beépített memóriával, mely kétszer akkora kapacitású, mint a P2-be épített. Főbb funkcióik és külsejük tekintetében azonosak.



Külső

Külcsínben mindkét gép a jólismert Coolpix “ezüsthátú” kompakt sorozat stílusjegyeit hordozza. A leginkább szembetűnő változás a nagyméretű, 2,5″ képátlójú LCD monitor. Mindkét gép egyforma kialakítású, az egyedüli különbség csupán a váz oldalán körbefutó szürke díszcsík, mely a P1-en kissé sötétebb árnyalatú. A váz az olcsóbb modellektől eltérően itt alumínium, de kialakításában hasonló a korábbi gépekhez. Fogása a megszokott érzetet kelti, illesztései megfelelőek, a váz összességében masszív, mégis könnyed benyomást kelt, eltekintve a műanyag, vagy műanyag érzetű alkatrészektől, mint amilyenek a nyomógombok és ajtók. Az előző modelleknél megszokott minőséget idéz a memória-, és kártyafoglalat ajtaja, melyre érdemes lesz vigyáznia minden tulajnak. Most lefelé nyílik, és a gépet a szokott módon (talpával) az asztalra helyezve egy erősebb nyomásnál könnyen letörhet a tárva felejtett ajtó. Előnye viszont, hogy a kártya és az akkumulátor is egy helyen cserélhető, ráadásul a gépet állványra helyezve sem lesz gondunk az ajtó nyitásával és a szükséges periféria cseréjével. Ennek tudható be, hogy a műanyag állványmenet viszont a gép bal szélére szorult, de hát valamit valamiért. A gépek kis mérete nem hagyott helyet a menetnek, így az 1,5 centire került az optika középtengelyétől.



Képérzékelő

Mindkét gép 1/1,8″ méretű CCD képérzékelőt kapott, különböző felbontással. A P2-vel maximum 5 megapixeles fotókat készíthetünk, így a választható legnagyobb képméret 2592×1944, de kérhetünk 3:2 oldalarányt adó 2592×1728-as képméretet is. Ezen kívül a 2048×1536 (3 megapixel), 1600×1200 (2 megapixel), 1280×960 (1,3 megapixel), 1024×768 (PC) és a 640×480 (VGA) méretek választhatók. A P1 8 megapixeles felbontása ezeken felül a 3264×2448, valamint a 3264×2176 (3:2) felbontást adja.

A képek tömörítésének mértéke bármely felbontást használva három fokozatban (Fine, Normal és Basic) választható.

A választható érzékenységek körében és tapasztalhatunk némi különbséget. A P1-nél ISO50-400 értékek közötti az érzékenység tartomány, a P2 esetében ez ISO64-400, melyek mindkét gép esetében manuálisan szabályozhatók, de választhatunk automata beállítást is.

Kereső


Fotóink komponálásának egyetlen eszköze a meglehetősen nagy méretű LCD monitor. Átlósan 2,5″ méretet ígér a gyártó és ígéretét be is tartja, mert az általunk mért érték is közel ennyi (6,3 cm ~ 2,48″). A kijelző 110000 képpont felbontású, amely ekkora mérethez már kissé kevésnek tűnik. Ez így is van, a kép némileg pixeles, de a gyakorlatban – tekintve, hogy kézi élességállítás nincs a gépen – ez nem okozott problémát. A képkivágás még jól látható és elkészült képeink minősége is könnyedén ellenőrizhető, mivel visszajátszásnál 10x nagyításra nyílik módunk.

Az átnézeti keresőt viszont, a gép kis mérete és a sok helyet foglaló LCD miatt, most hiányolnunk kell, pedig energiakímélés címszó alatt jól jött volna. Így kénytelenek vagyunk folyamatosan az akkunyúzó LCD-re hagyatkozni.

Optika, vaku


Optika terén kapunk egy kis újdonságot. Az elődöktől eltérően, jelezvén, hogy itt egy új sorozatról van szó, 3 helyett 3,5x optikai zoomot kapunk, amit a gyakorlatban vajmi kevéssé érzünk. Az optika 7,5-26,3mm gyújtótáv tartományban dolgozik, ami kisfilmes értéken 36-126mm-t jelent. Mindehhez F2,7-5,2 fényerő társul, ami tele végállásban már kissé gyenge. A 3,5x optikai zoom kellően finoman, 11 lépésben állítható. Kissé zavaró, hogy tele állásból nagylátószög felé a zoom minden lépésnél kissé túlszalad, majd visszaugrik, de ez a képminőséget tekintve nem jár hátránnyal.

A makró lefedettség nagyon jó. Mindkét modellel 4,4×3,3cm területet sikerült befogni. Ezt kb. 4 cm távolságból tudja a gép. Ismerve tehát a Nikon kompaktok mindig is jó makroképességét, elmondhatjuk, hogy a P1 és P2 is hozza a formáját. Makró állásban egyébiránt korlátozottan használhatjuk a zoomot is, de kisfilmes értéken kb. 45-50mm-nél nagyobb gyújtótávnál már nem talál élességet a gép.

A kis beépített vaku kulcsszáma a gyári adatok alapján kb. 10, ami azt jelenti, hogy ideális körülmények között, maximum 3-4 méterig nyújt hatásos megvilágítást. Távolsága az optika középtengelyétől 3 cm, ami – mint minden ilyen méretű gépnél – magával hozza a vörös szem jelenség kialakulásának veszélyét. Hát, erről esetünkben nem igazán beszélhetünk. A Nikon újabb gyártású fényképezőgépeiben már alkalmaz egyfajta szoftveres vörös szem eltávolító módot, mely automatikusan dolgozik. Úgy gondoltuk, hogy egy rövid teszttel megpróbáljuk kínpadra vinni eme képességet, de sem házi próbálkozásaink, sem szerkesztőségi kínvallatásunk alatt nem volt hajlandó vörös szemet produkálni a gép. Ezt a hatást egyébként a vaku elővillanásaival is segíti a gép, amelyek tapasztalataink szerint megfelelően hosszúak ahhoz, hogy magukban is hatásos segítséget nyújtsanak. A vaku további módjai: automata, kikapcsolt, derítő, lassú szinkron, szinkron második redőnyre.

Kézi beállítási lehetőségek

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a Nikon P testvérpár automata gép. Hazudni meg nem szeretnék. Igazából, annyi funkciót talál benne az emberfia, hogy elsőre kicsit le kell ülni hozzá. Talán néhány esetben többet is mint kéne, persze mindent ki lehet használni, ha az ember hozzászokik. Ami miatt mégis automatának tekinthető az a záridő és az élesség kézi állításának hiánya, és igazából ezeken lenne a nagyobb hangsúly egy fényképezőgép esetében, nem pedig a 99 db autofókusz mezőn, a féltucat sorozatkép módon, vagy a time-lapse movie-n. De hát kinek a maga ízlése szerint.



Mint mondottam funkciógazdag gépet kapunk kézhez a Coolpix P1 és Coolpix P2 személyében. Ha elődnek tekintjük mondjuk a 7000-es sorozatot, akkor itt van mindjárt a rekesz előválasztás lehetősége. Nem két érték, nem ND szűrős megoldás, valódi, mélységélességet is befolyásoló, 1/3 lépésekben állítható rekesz szabályozásról van itt szó, melyet nagylátószögnél F2,7-7,6, telében pedig F5,2-7,3 értékek között állíthatunk. Utóbbi sajnos csak 4 lépést jelent.

A fénymérési módok mátrix, középre súlyozott, szpot és AF szpot mező módokban használhatók, az élességállítás, pedig egyszeri (Single), vagy folyamatos (continuous) lehet. Az autofókusznál egyébként 3 -féle beállítást választhatunk: auto, center, manual. A center beállításnál csak a középső mezőn állít élességet a gép, manual beállításnál pedig magunk választhatjuk a ki a mérőmezőt, ez összesen 9×11, azaz 99 mező lehet. Az automata élességállítást segédfénylámpa támogatja, mely erős, vörös fényt bocsájt ki és egy átlagos szoba méretű helyen többnyire megfelelő segítséget nyújt az automatikának. Az automata fókusz működési tartománya is állítható, makro, közeli, távoli és auto tartományokra.


Manuálisan állítható a fehéregyensúly is, egyrészt 6 előre megadott értékkel (direkt napfény, izzó, fénycső, felhős, árnyék, vaku), másrészt egy fehér felülettel történő beszabályozással. Fehéregyensúly sorozatot is lőhetünk, ha bizonytalanok vagyunk a megfelelő beállításban, de természetesen az automatikára is bízhatjuk a dolgot.

Aki kevésbé bízik a saját beállításaiban, vagy csak nem szeretne ilyesmire időt szakítani, számtalan témamód közül választhat a fotós szituációnak megfelelően. A gépek Scene programján belül 16-féle beállítást találunk, melyek nagy része 2 effekt variációban is használható.

Sorozat, videó


P1.MOV videó
640×480; 0:13 mp; 13,6 MByte

A P1 és P2 közötti további különbség az előbbiben meglévő H és L sorozat mód. Méréseink szerint az L sorozat nagyjából ugyanazt a sebességet biztosítja, mint a H, de dupla annyi a készíthető képek száma, amely így 10 db fotó. Ezen felül mindkét gépen választható a Multi-Shot 16 mód, amelynél egy teljes felbontású képkockára 16 kis kép kerül, az Ultra HS, amely 1024×768 pixeles képeket készít 30 fps sebességgel, valamint a 5 Shot Buffer mód, mely nevéből adódóan az utolsó 5 képet menti a kártyára. Külön érdekesség az időszakos expozíció bevezetése, melynél meghatározott időközönként exponál egyet a gép.

A mért sebességeknél a két gép, felbontásuktól függetlenül, meglehetősen hasonló eredményeket hozott. A P1 a H és L sorozat módokban 2,1 és 1,9 fps sebességekre volt képes, előbbinél 5, utóbbinál 10 kép erejéig. P2-nél ugyebár csak egy ilyen sorozatmód létezik, ennél 1,9 fps volt a mért sebesség 5 kép erejéig. Ultra HS módban a P1 3,4 mp alatt készített 100 db XGA felbontású fotót, társának pedig 1,3 másodperc kellett 40 hasonló méretű fotó elkészítéséhez. Ez hasonló sebesség mindkét modellnél, eltérés csak a mentett képek számában keresendő.


P2.MOV videó
640×480; 0:11 mp; 11,4 MByte

Mozgóképfelvételben mindkét fényképezőgép jól teljesít és sok funkcióval bír. Maximálisan 640×480 képpontos videókat rögzíthetünk velük hanggal. Ebből Fine és Normal tömörítési módot is választhatunk. Elérhető még a 320×240 és a 160×120 képpontos felbontás is, valamint a Time-lapse (időszakos) mozi mód. Ezen felül választhatunk 320×240 képpontos szépia és monokróm felvételt is.

A videók MPEG tömörítésűek, minőségük megfelelő, színeik szépek, az átlaghoz viszonyítva élénkek. A hangfelvétel alapzaja kicsit magas. Videófelvétel közben működik a fénymérés és korlátozottan a zoom is, nagyjából 2x átfogással. Választhatunk kétfajta autofókusz módot is, ezek a Single, és a Continuous. A mozgóképfelvétel közben az elektronikus kézremegés csökkentő(e-VR) is bekapcsolható.

Sebesség


A Coolpix P1-P2 modellek működésük tekintetében meglehetősen fürgék. A képek mentése, visszanézése és lapozása gyorsan történik. Az elkészült képeket mindkét modell 2 másodperc alatt kártyára menti, sorozatban ugyanígy: 5 kép esetén kb 11, 10 képnél 22 másodpercet kell várnunk a mentésre. A be és kikapcsolás már komótosabb. A P1 esetében 4 másodperc, a P2-nél 3,5 körüli értéket mértünk. Be és kikapcsolásnál az objektív visszahúzása és kitolása nagyon gyors, emiatt elsőre fürgének tűnhetnek a gépek, de erre csak a gomb megnyomása utáni néhány másodpercben kerül sor.

Az gépek záridő késleltetése is inkább a kis kompaktok szintjét hozza. Átlagosan 0,8-1 másodperc körüli értékre kell számítanunk a fényméréssel és az autofókusz beállásával egyetemben. Sötétben ez az érték több másodperces is lehet.

Képminőség


A P1 és P2 színeit szépnek, élénknek találtam. Nincs nyoma a Nikon régebbi gépeinél megszokott kemény, hideg színvilágnak, bár ez egyéni preferencia kérdése is. Mindkét gép imádja a zöldeket, talán egy picit cián irányba hajlik a színek összhatása, de alapvetően pontos. Sötétben is igyekszik mindkét gép megtartani a színek jellegét, ami sikerül nekik – ellentétben némely kategóriatársukkal – viszont igen nagy színzaj árán. Még a nagyfokú zajszűrés ellenére is. A fotók részletességén egyébként a zajszűrés eredménye meg is látszik. A képek nagyjából élesek, de egyik gép esetében sem beszélhetünk jó részletességről. Az 5 megapixeles P2 modell felbontásához mérten jobb részletességet ad, mint 8 megapixeles testvére, ahol a zajszűrés okozta részletvesztés szembeötlőbb. Amatőr használatra azonban mindkét gép megfelelő lehet. A4-es méretig, megfelelően exponált fotóinkból kiváló papírképek nagyíthatók, vagy nyomtathatók.

A gépek optikái hasonlóak. Nagylátószögnél látható, kissé zavaró hordótorzítást és világosabb felületeknél zavaró vignettálást produkálnak. Optikai színhibára mindkét objektív mérsékelten, nem zavaróan hajlamos. Etéren mindkét gép jól vizsgázott.

Akku, memókártya


Akkumulátorként egyedi lítium-ion cellákat kapunk a gépekhez, saját töltővel. Ezen típusa EN-EL8, kapacitásuk pedig 3,4V, 730mAh. Alapvetően jól teljesítenek, de a fogyasztásuknál figyelembe kell vennünk, hogy a gép energiaigényes LCD-je folyamatos használatnak van kitéve, lévén az egyedüli kompozíciós segítség és információforrás. Nálam mindkét gép akkuja ugyanabban a percben merült le, tehát igen hasonló lehet az energiafelhasználásuk. Korlátozott vakuhasználattal (max. 15-20%) egy teljes napot kibírnak folyamatos LCD használattal, ami nagyjából 3-4 órát jelent. Képszámot felesleges írnom, mert ez az LCD használata függvényében változó lehet. Ha csak sorozatokat készítünk, akkor több száz képet is menthetünk egy feltöltéssel, ha néha egy-egy fotót kattintunk, de a gép folyamatosan be van kapcsolva, akkor 100 fotót sem bír ki az akkumulátor. Szerencsére az akkura bárhol rátölthetünk, ahol van áramvételi lehetőségünk, és alig egy óra múltán már feltöltött állapotban használhatjuk is.



Mindkét géphez SecureDigital kártyát használhatunk, amelyek külön kell beszereznünk hozzá. A vásárláskor, vagy tárhelyínséges helyzetben a gépek beépített memóriáját vehetjük igénybe. Ez a P1 esetén 32 Mb, P2-nél pedig 16 MB kapacitást jelent.

Extrák

Ahogy a manuális funkciók tekintetében úgy az extrák esetében sincs szégyenkeznivalója a kis P-éknek. Felsorolni is nehéz minden érdekes funkciójukat, de kezdjünk bele!

Nagyszerű újítás az élő hisztogram bevezetése, melynek segítségével az exponálás előtt is ellenőrizhető a képkivágás árnyalateloszlása. Külön állásokat kapott a módválasztó tárcsán a fehéregyensúly, érzékenység és képminőség beállítása, így nem kell a menük mélyéről előkotornunk e fontos funkciókat. Kétféle felhasználói pontba menthetjük legfontosabb beállításainkat, így szituációtól függően egyedi “témamódokat” hívhatunk elő segítségükkel. Lehetőségünk van egy rekeszérték fixálására, a vaku fényerejének 1/3 lépésekben való szabályozására -2 – +2 Fé között. A már említett vörös szem csökkentő mód mellett olyan korábban bevezetett Nikon specifikus funkciók várnak ránk, mint a D-lighting, amely alulexponált fotóinkat igyekszik feljavítani, vagy az emberi arcot felismerő és arra automatikusan élességet állító Face Priority AF. Ez a funkció a korábban tesztelt Coolpix 7600-as modellhez képest érzésem szerint finomabb és pontosabb lett. Az LCD képernyőnek nem csak a világossága, de a színezete is állítható, ami nagyobb gépek esetén sem mindennapi. Egy kis üröm az örömben, hogy az expozíció sorozatnál nem állíthatók a fényérték különbségek, a gép automatikus lépésközökkel készít 3 képet.

A képek visszanézésekor fotóink más méretre konvertálhatók, másolhatunk a memóriakártya és a belső memória között, ki és bekapcsolhatjuk a zajszűrést és a komponálást könnyítő segédrácsot. A bejelentkező és importálható bejelentkező képek és animációk, valamint működési hangok már szinte alapfunkciónak tekinthetők, de természetesen itt is megtalálhatók, ahogy a jól bevált BSS funkció is, amely gyenge fénynél egy képsorozatból a legélesebbnek ítéltet menti kártyára.

A két gép fő extrája azonban az egyedülálló WiFi funkció, mely ilyen kategóriájú gépekben a világon az első.

Esetünk a WiFi-vel


A WiFi szolgáltatás lényege az lenne a Coolpix P1 és P2 esetében, hogy vezeték nélkül csatlakozhassunk számítógépünkhöz, vagy számítógépen keresztül nyomtatóhoz. A számítógépes kapcsolat esetén például a másik szobából is átküldhetjük a fényképezőn tárolt fotóinkat, vagy a lakásban szabadon mozogva készíthetünk képeket, melyek a készítésük után azonnal megjeleníthetők monitorunkon. Utóbbi felhasználás mutatná igazán a WiFi szabadságát és előnyét.


Szinte természetes volt tehát részünkről a kíváncsiság, hogy megnézzük, miben is áll ez a dolog? A Wi-fi csatlakozás felélesztéséhez a Coolpixeket először USB kábelen kell a számítógéphez kötni, majd a mellékelt szoftverrel be kell állítani a hálózat jellemzőit. A fényképezőgépek Ad-hoc és hozzáférési ponttal rendelkező hálózatokhoz is képes csatlakozni és még titkosításra is van lehetőség. A fényképezőgépen több profil is létrehozható, így könnyedén mozoghatunk akár több hálózatban is. A hálózathoz való csatlakozás rendben megtörtént, a gépet a megadott ip címen tudtuk pingetni is, de a képek áttöltésére már nem tudtuk rávenni. Nem baj, irány a Nikon hazai képviselete, ahol demonstrálták a helyes működést, de a mi problémánkra nem találtunk megoldást. Így megint csak azt láttuk, hogy ez egy szuper dolog, de nekünk nem működött. Ez azért is szomorú, mert Magyarországon állítólag mi vagyunk az elsők, ahol ilyen problémák felmerültek.

Összegzés


Összességében pozitív a benyomásom a Nikon Coolpix P1-P2 fényképezőgépekről. Bár a WiFi nálunk nem ment, látjuk hogy a gyártó nem csak a WiFi képességgel akarja eladni ezeket a gépeket. A mérnökök érezhetően nagy figyelmet szenteltek egyéb újdonságoknak, illetve a régebbi funkciók ésszerűsítésének, finomításának is. A következő típusoknál jól esne ugyan egy manuális záridő állítás, esetleg egy kis kézi élességállítás, de sok tekintetben így is túl sok funkciót kapunk.

Aki egy tengernyi extrával felszerelt, amatőr szinten megfelelő képminőségű, kisméretű fényképezőgépet szeretne, és nincs orvosi igazolása USB-allergiáról az bátran próbálkozzon a Nikon Coolpix P1-el, vagy P2-vel, melynek hazai bevezető ára bruttó 119 990, illetve 89 990-Ft lesz.

A fényképezőgépeket a Nikon Kft-től kaptuk kölcsön kipróbálás idejére.

Ha bemutatónk segített a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!

A Nikon Coolpix P2-vel készült fotók itt tekinthetők meg.

Az alábbiakban a Nikon Coolpix P1 mintafotói láthatók: