Röviden: Nikon Coolpix S1100pj teszt

0

Különlegességek

Kivetítő

A Nikon Coolpix S1100pj legérdekesebb szolgáltatása egyértelműen a projektora. Már csak azért is, mert az elődhöz képest fejlesztettek rajta.

A gép saját maga által készített képein kívül ugyanis PC-s tartalom is megjeleníthető segítségével, ehhez a PC-PJ szoftvert kell telepíteni a számítógépre, majd ezt követően USB kábellel összekötve a fényképezőgépet az képes megjeleníteni a PC képtartalmát.
A kis kivető felbontása egyébként 640×480 pixel (legalábbis méréseink ezt az értéket adták), amely inkább csak egyszerűbb alkalmazások használatát teszi lehetővé, komolyabb prezentációkhoz már kevés.
További probléma, hogy ha nem 4:3 oldalarányú a gépünk felbontása, akkor a kivetített kép nyújtott állapotban jelenik meg (mindenképpen „stretch” módban működik a Nikon szoftvere). Az USB-s kapcsolat és a szoftveres megoldás miatt a frissítés sem túl jó, az egérmozgás pl. zavaróan késleltetve jelenik meg. Filmnézésre korlátozottan alkalmas (kis kompromisszummal azért használható).

Fotók kivetítésére inkább alkalmas a kis projektor, ha kellően besötétítünk és el tudunk távolodni a vetítési felülettől 8-10 méterre, akkor akár 2,5-3 méter átlójú képet is vetíthetünk.
Persze mivel a projektor optikája fix gyújtótávolságú, sajnos itt a vetítési képszöget nem tudjuk változtatni.

Az elődhöz képest változott a kivetítő fényerőssége is, 12 lumenről 14 lumenre növelték, igaz, a vetítő optika fényerejét nem ismerjük, így túl sokat nem mond ez az adat.
Újdonság még a gép alsó részén kialakított kinyitható fül, mely az enyhén felfelé vetítéshez segít megdönteni a fényképezőgépet.

Egy biztos: ha egyszerű fényképes bemutatót szeretnénk tartani lehetőség szerint nagy méretben, de ehhez nem áll rendelkezésünkre nagy méretű TV, vagy minőségi projektor, házi körülmények között ezzel a fényképezőgéppel könnyűszerrel meg tudjuk majd mutatni a nagyinak a nyaraláson készült fotókat. A vetítést a mellékelt infravörös távirányító teszi kényelmesebbé.

Best Shot Selector

Ez egy – már említett – különleges sorozat mód, amelynek során a gép akár 10 képet is készít (amíg az exponáló gombot nyomjuk), majd ezen fotókból kiválasztja a leginkább részletgazdagot, ahol az élesség a legjobb, illetve ahol a berázás/bemozdulás a legkevésbé érezhető. Gyenge fénynél még stabilizátor mellett is előfordulhat berázás, így ekkor ezt a funkciót használva a lehető legjobb képet kaphatjuk a válogatás terhe nélkül.

D-Lighting

Csak lejátszás módban érhető el a D-Lighting (vagyis Aktív D-Lighting nincs). Ez az árnyékos, sötétebb részek világosítását végzi. Mivel ez utólag történik, a művelet során erőteljesebb zajosodás várható az érintett részeken, mint ha az itt nem használható Aktív D-Lighting dolgozna.
A D-Lighting algoritmust sajnos nem paraméterezhetjük úgy, mint más gépeknél, a művelet erőteljessége nem befolyásolható.

Leméretezés

Sajnos csak 640×480, vagy kisebb felbontás választható, így gyakorlati haszna csak az e-mailben való továbbításnál van.

Képre rajzolás

A rajzoláshoz az érintőképernyő használható. Az ecset mérete és színe módosítható, illetve díszítő bélyegző és keretezés is elérhető.
A módosított képek 3 Mpixeles felbontásban kerülnek a kártyára.

Retusálás

Glamur retusálás csak akkor végezhető, ha a gép arcot érzékel a fotón. Ez esetben lágyított bőr és keskenyített arc kérhető. A szerkesztett képeket teljes felbontásban rögzíti a fényképezőgép.

Nyújtás

Ritkán található olyan eset, amikor esetleg szükség lehet rá, de a gép képes a képek nyújtására, méghozzá akár vízszintesen, akár függőlegesen.

Perspektíva korrekció

Kisebb-nagyobb mértékben javíthatjuk a perspektíva okozta vonalösszetartást. A perspektíva korrigált képek teljes felbontásban kerülnek elmentésre. Sajnos csak egy irányban korrigálhatunk, ráadásul ez pont horizontálisan történik, márpedig felfelé a legtöbbször portré állásban tartott géppel fotózunk, s ekkor lenne szükség perspektíva korrekcióra. Az ilyen orientációjú képeknél perspektíva korrekció nem fog segíteni.

Ezeken felül lehetett volna még hasznos szolgáltatásokat beépíteni, mint a vörösszem korrekció, vagy éppen a kontraszt, élesítés, szaturáció befolyásolása.