Röviden: Nikon Coolpix S9700 teszt

0

Felépítés

Ergonómia

Nem igazán változott a Nikon Coolpix S9xxx-ek külseje, de azt szokták mondani, hogy ami jó, azon nem szabad változtatni. Márpedig a Coolpix S kilencezresek jó ergonómiájúak. Noha kis méretűek, így komoly markolattal nem rendelkeznek, a fogás mégis stabil az előlapon függőlegesen végighúzódó támasztéknak köszönhetően. A hátsó rész is jól megtervezett, hüvelykujjunk helyét gumi borítással látták el, így oldva meg a csúszásmentességet. Ráadásul a videofelvétel gombját is ennek közelébe helyezték, így nem kell sokat matatni a filmfelvétel előtt.

Kezelőszervekből nincs hiány, még üzemmódválasztó tárcsa is került a gép felső részére, ráadásul újdonságként elérhető a rekesz- és zársebesség-előválasztás, valamint a teljes kézi mód is. A hátlapra a szokásos gombok kerültek, a már ismerős vezérlőtárcsa, amely egyben négy irányú navigálóként is használható, előre programozott funkciókkal, úgy mint vaku mód, önkioldó, expozíció kompenzáció és makró mód, a lejátszás, menü és törlés gombok, valamint a videofelvételt indító gomb. Különlegesebbnek csak a térképet megjelenítő gomb nevezhető, amely viszonylag részletes világtérképet mutat, bár az utcanevek már nem jelennek meg.

Gyorsmenü sajnos ebbe a Nikon gépbe sem került, azaz a közvetlenül gombbal nem állítható paraméterek módosításához a menübe kell mennünk. Érdemes viszont megemlíteni, hogy a Coolpix P340 és Coolpix P600 lassú menüjével szemben az S9700-é gyorsan kezelhető, igaz, megjelenése is egy kissé eltér azokétól.

A fémből készült állványmenetet a gép aljának sarkára helyezték. Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy ennél butább helyet nem találhattak volna, de ha jobban belegondolunk, rájövünk, hogy nagyon jó ez így. Igaz, a hatékony alátámasztás így egy kicsit bukik, viszont lehetőségünk van állványon lévő gépből is cserélni memóriakártyát vagy akkumulátort.

Képérzékelő

Komolyabb kompakt masina lévén e modellbe is hátsó megvilágítású, azaz BSI-CMOS szenzor került, amely a hagyományosabb kialakítású CMOS-okhoz képest jobb jel/zaj arányt ígér a vezérlő jelek továbbítását végző vezetékek szenzor mögé helyezése révén. Méretét tekintve a képérzékelő átlagos 1/2,3″ típusú, felbontása pedig a mai átlagnak megfelelően 16 Mpixeles. Fotózáskor maximum 4608×3456 pixeles képeket készíthetünk, ettől lefelé 8 Mpixel, 4 Mpixel, 2 Mpixel és VGA választható. Fotóink oldalaránya nem csak a szokásos 4:3, de 16:9 és 1:1 is lehet (a 3:2 valamiért kimaradt). A gép csak JPEG képformátumot kínál, melyből Finom, vagy erősebb tömörítésű Normál választható.

A fotók feldolgozását EXPEED C2 processzor végzi, amely ugyan nem friss fejlesztés, de teszi a dolgát: amit tudnia kell, azt tudja.

A fényképezőgép érzékenysége ISO125 és 6400 közötti lehet, az értékeket ISO200-tól 1 Fé-enként állíthatjuk. Automatikus érzékenység módban a gép köztes értékeket is választhat, amelyek ráadásul 1/3 Fé-nél is kisebb lépésközben követik egymást, vagyis ISO125-től kezdődően 140, 160, 180, 200, 220, 250, 280, 320, 360, 400, stb. értékekkel is találkozhatunk, azaz a lépésköz 1/6 Fé. Ez közvetett módon jó hatással van a képzajra, hiszen ha nem szükséges az ISO250, miért használnánk azt, ha elég az ISO220 is (no persze nincs óriási eltérés a két érzékenység zajtartalma között, de könnyű belátni, hogy egy ilyen szolgáltatás nem kíván túl nagy kihívást a mérnököktől).
Az automatikus érzékenység minimuma nem, de maximuma beállítható ISO400, vagy ISO800-ra (fix tartományú automata), illetve ennek elmulasztása maximum ISO1600-ig engedi a gépet.

A záridő program automatika módban max. 1 mp lehet, amely esti képek készítését korlátozottan, de lehetővé teszi (főként nagylátószögnél). Rekesz-előválasztásnál, zársebesség-előválasztásnál, valamint teljes kézi üzemmódban viszont 8 mp a maximális záridő.

Optika

A Nikon ismét komoly fejlesztést hajtott végre, amikor a korábbi 22×-es zoomoptika után 30×-os átfogásút készített. A stabilizált objektív fizikai gyújtótávolsága 4,5-135 mm, amely az alkalmazott szenzor méretéből adódóan olyan látószöget kínál, mint egy kisfilmes 25-750 mm-es objektív. Gondoljunk csak bele! 750 mm ekv. gyújtótávolságú objektív a zsebünkben! A fényerő nagylátószögnél f/3,7, amely tele állásban f/6,4-ig romlik.

A 13 lencsetagot tartalmazó objektíven belül 3 ED (extra alacsony szórású) lencsetag szolgálja a jobb képminőséget és az alacsonyabb kromatikus aberrációt.
Az objektív elé kikapcsolt állapotban automatikusan két fém lamella húzódik, hogy védje a frontlencsét a sérülésektől.
Az objektíven bejutó fény mennyiségét a korábbi modellekkel szemben nem beépített ND-szűrő, hanem valódi, lamellákból felépített blende korlátozza, amely 1/3 Fé-enként teszi lehetővé a fénymennyiség csökkentését, egészen F8 értékig.

A zoom az exponáló gomb körüli zoomkarral állítható. A 30×-os optikai zoomon felül 2×-es digitális zoom is használható.

Optikai és digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
f=25 mm ekv. (1×)

teljes kép

kivágott képrészlet
f=750 mm ekv. (30×)

teljes kép

kivágott képrészlet
30×-os optikai és 2×-es digitális zoom

Kijelző

A Coolpix S9700-ba kiváló kijelző került, amelynek képátlója 3″, felbontása 921.000 képpont, ami kiváló részletgazdagságú megjelenítést eredményez. A kijelző ráadásul nem folyadék kristályos (LCD) hanem LED-es (OLED). Ennek köszönhetően igazán jó a betekintési szög, a feketék pedig tökéletesek. Enyhén lentről, fentről nézve csupán a színezet változik meg, picit zöldesbe hajlik. A jó kontraszt viszont marad.

No azért azt nem mondhatjuk, hogy a kijelző így non plus ultra volna, hiszen napsütésben a képernyő tartama már nem olyan jól látható, főleg ha ujjlenyomatból hátramaradt kis zsírfoltok is „díszítik”. Noha a fényerőt a beállítás menüben 5 lépésben módosíthatjuk, a két végérték között csak minimális eltérést tapasztaltunk, így ez nem sokat segít.

A kijelzőn a szokásos információk láthatók: üzemmód, felbontás, fehéregyensúly, rekesz, zársebesség, hátralévő képek száma és videofelvétel hossza. Ezeknek az információknak a mennyiségét minimális mértékben változtathatjuk meg a beállítás menüben, ahol segédrács megjelenítését is kérhetjük. Nincs viszont sem élő hisztogram, sem virtuális horizont a lehetőségek listáján.

Lejátszáskor csak a készítés dátumát, a fájl sorszámát és felbontását mutatja meg a gép, expozíciós adatokkal nem fárasztja a felhasználót (pedig néha azért jól jöhetne). A képek között jobb/bal és fel/le gombokkal is válthatunk, beléjük nagyítani zoomgyűrűvel lehetséges, 3-10×-es mértékben. Nagyított nézetben a fotók között nem válthatunk. A zoomkart az ellenkező irányba forgatva 4, 9, 16 és 72 nézőképes, valamint naptár szerint rendezett oldalak érhetők el.

Érdemes megemlíteni még, hogy a gép az orientációs szenzorát lejátszás során is figyelembe veszi, azaz a portré állású fotókat helyes irányultságban mutatja meg a kijelzőn, de ha úgy döntünk, hogy „teljes kijelző méretre nagyítjuk”, ezt is egyszerűen megtehetjük a gép elfordításával. Ha a gépet portré állásra forgatjuk, a kijelzett kép is irányba áll, ami pedig 3″-os képmegjelenítést eredményez.

Vaku

Sok utazózoom fényképezőgépbe fixen beépített kis vaku kerül, ezzel szemben a Nikon már a Coolpix S9500-ban is felugró vakut használt, e módszer került át az S9700-ba is. A teljesítmény ettől persze nem lesz jobb, ahogyan a vörösszemek kialakulásának esélye sem csökken jelentősen, a felugrás ellenére az optikai tengelytől mindössze 5 cm-re került a villanó. Az elhelyezés abból a szempontból viszont mindenképpen szerencsésebb, hogy így nem tudjuk véletlenül kezünkkel eltakarni, mint ha fixen építették volna be a „markolat” közelébe.

Pozitívum az is, hogy a vaku felpattintását a gép végzi, nem nekünk kell azt felnyitni.
Vörösszemektől pedig nem kell nagyon tartanunk, mert ha ki is alakul ilyen egy képen szereplő alany esetében, a lejátszás menüből lehetőségünk nyílik ennek szoftveres korrekciójára (ez az S9500-ban még nem szerepelt, s az idei Nikon Coolpix modellek között sem mindegyikben található meg, még a prémium Coolpix P340-ben sem).
Bár a vaku felpattintó mechanizmusának kialakítása lehetővé tenné az indirekt vakuzást, ezt a gép nem támogatja: ha felfelé fordítjuk a villanót, akkor „A vaku nincs kinyitva rendesen” hibaüzenet mellett nem villantja el azt.

A vakumódok között automata, derítő, hosszú szinkron, automata vörösszem csökkentő található. A teljesítményszabályozás teljesen automatikus, korrekciót sem állíthatunk. Külső vaku a géphez nem csatlakoztatható, csak slave módban.

Memóriakártya, akku, csatlakozók

A csatlakozókat a jobb oldalon két műanyag ajtó mögé helyezték, felül a kombinál kompozit A/V és USB kimenetet, alul a microHDMI aljzatot találjuk.

A memóriakártyát és az akkumulátort a szokásos módon a gép jobb oldalán, alul kell behelyeznünk. A gép támogatja a nagy kapacitású SDHC és SDXC memóriakártyákat is, de az UHS-I átvitel nagy sebességét nem használja ki (RAW formátum hiányában egyébként ennek nem is lenne komoly jelentősége, maximum sorozatfelvételnél).
A gép rendelkezik belső memóriával is, méghozzá példás módon egész jól használható kapacitásban. A 330 MB-nyi memóriába 85 db 16 Mpixeles, vagy 166 darab 8 Mpixeles, normál tömörítésű kép fér el.

A Coolpix S9700-hoz EN-EL12 típusú lítium-ion akkumulátort kapunk. A 3,7 V-os, 1050 mAh kapacitású akkumulátor 3,9Wh energiát képes eltárolni.
Az akku töltöttségét három állapotú ikonon ellenőrizhetjük.

Az akkumulátor foglalatot a már említett fém zsanéros ajtó rejti, amely fém megerősítést is kapott, de esetleges letörése sem okozza a gép használhatatlanságát. Az ajtó kinyitása után az akku még nem esik ki, azt egy retesz tartja a helyén.

Az akkumulátort a gépben tölthetjük fel, ha csatlakoztatjuk a mellékelt USB-s töltőhöz, vagy USB-n keresztül számítógéphez (vagy akármilyen készülék mikro USB végű töltőcsatlakozójához). CIPA ajánlású gyári mérések szerint egy feltöltéssel 300 kép készíthető, amely 50%-kal több, mint az azonos akkumulátorú elődmodellé.