Röviden: Pentax Optio S teszt

0

A kompakt digitális fényképezőgépekre általában jellemző, hogy kisebbek filmes társaiknál. Ennek oka, hogy nincs nagyméretű filmkazetta, amit a gépnek be kell fogadnia. A zoom objektívek felépítése, mérete azonban eddig korlátot jelentett a miniatürizálás terén. Elsőként a Minolta kezdett objektívreformba. A gépvázba rejtett prizmás optikával szerelt Minolta DiMAGE X azóta a harmadik változatánál tart, Xt jelzéssel. A Pentax felvette a kesztyűt és reagált a kihívásra, elkészítette saját mini-optikáját, melynek különlegessége, hogy kikapcsoláskor egyes lencsék kimozdulnak az optikai tengelyből, így az optika a megszokottnál sokkal vékonyabb vázba is beépíthető.


A fém burkolatú Pentax Optio S tagadhatatlanul az ultra-kompakt kategória tagja. Az igen szép külsőbe öltöztetett fényképezőgépről első ránézésre az jut eszünkbe, ez biztos csak egy makett. Pedig nem. A vékony gépből bekapcsoláskor előbújó optika tovább fokozza a döbbenetet. A fényképezőgépben 1/2,5″ méretű, 3,3 millió képpontos CCD dolgozik. A legnagyobb felbontásban így 2048×1536 pixeles képeket kapunk. Kisebb felbontásokat választva az eredmény 1600×1200, 1024×768 vagy 640×480 pixeles fotók lesznek. A 3 Mpixeles felbontás 18×13 cm-es papírképeke előállításához ad elegendő képpontot. A képminőség három fokozatban állítható, ezek – hasonlóan az Optio 33L-hez – csillagokkal jelöltek. Legnagyobb tömörítés a *, legnagyobb minőség a *** kiválasztásakor érhető el. A fényképezőgép bekapcsolása után 4 másodperc telik el, mire az első képet elkészíthetjük. Az átlagosnál picit lassabb bekapcsolás az optika kialakításának tudható be.

A fényképezőgép csak automatikus módban üzemeltethető, vagyis a rekesz- és a zársebesség értékeit a gép választja ki, a fotós csak a kiválasztott értéket olvashatja le az LCD-ről. Azonban ez utóbbi nagy pozitívum, sok kompakt fényképezőgép semmiféle tájékoztatást nem ad a fotósnak az automatika által kiválasztott expozíciós értékekről. A rekeszméret F2,6-F9,2 közötti, a zársebesség 1 mp és 1/2000 mp közötti érték lehet. A fotó elkészítése során alkalmazott érzékenységet a gép maga is képes kiválasztani, de ezt a fotós is megadhatja ISO50, ISO100, ISO200 értékek közül választva. A fénymérés mátrix, középre-súlyozott átlagolt, vagy szpot elven történhet. Sajnos a fókuszálás elősegítésére nem került AF segédfény-forrás a gépre. Az élességállítás sebessége jó és közepes értékű, átlagos téma esetén 0,5-1 mp, makró vagy tele esetén 1-1,5 mp idő szükséges a fókuszáláshoz. Az ultra-kompakt kategóriában ritka szolgáltatás, hogy az autófókuszt megkerülve a fotós kézzel is beállíthatja a tárgytávolságot. Ekkor az LCD-n 2x-esre nagyított kép látható, ez jelentősen megkönnyíti a helyes beállítást. További érdekes és kellemes szolgáltatás, hogy az autofókusz rendszer nem csak a kép egy kisebb területén működtethető, hanem a kép teljes területén mintegy 49 helyzet valamelyikén. A vaku a szokásos üzemmódokban, automatikus, derítés, vörösszem-hatás csökkentő auto, vörösszem-hatás csökkentő derítő és tiltott állapotban lehet.


A fényképezőgép program automatika módon kívül a következő lehetőségeket kínálja: képnyújtás (érdekes effekt, a kép vízszintes vagy függőleges méretét változtathatjuk), digitális szűrő, sztereoszkópikus kép, panoráma, éjszakai, portré. Panoráma felvételek készítésekor a megjelenítő bal szélén megmutatja az előző kép jobb szélét, ezzel elősegítve a pontos igazítást.

A fehéregyensúlyt az automatika beállításán kívül a fotós is megadhatja napfény, árnyék, izzó, fénycső beállítások közül választva, vagy kézi beszabályozással.


A fényképezőgépen lévő optikai keresőt nem látták el dioptria-korrekciós lehetőséggel. A hátsó LCD 1,6″ méretű, felbontása 84 ezer pixel. Lejátszás esetén a fotókat nagyított nézetben is megtekinthetjük.

A fényképezőgép alján található műanyag állvány-menetet közel helyezték a gép tömegközéppontjához, igaz az optikai tengelytől ez kissé távolabb, mintegy 2 cm-re esik. Az állványra helyezett gépben sem az akkumulátor, sem a memóriakártya nem cserélhető anélkül, hogy a gépet lecsavaroznánk. Még szerencse, hog az ultra-kompakt gépek ritkán kerülnek ilyen szituációba.

A működtetéshez szükséges villamos energiát speciális méretű 3,7V feszültségű, 710 mAh kapacitású Li-ion akkumulátor szolgáltatja. A nagy energiasűrűségű akkumulátor használatával hosszú üzemidőt értek el kis tömeg mellett.

A Pentax SMC optika fókusztávolsága 5,8-17,4 mm közé állítható, ami kisfilmes rendszerbe átváltva 35-105 mm-nek felel meg. A fényerő a fókusztávolság függvényében f/2,6 és f/4,8 között változik. A kezdő fényerő jó értékű, az átlagos f/2,8-hez képest. A fókuszávolság a teljes zoomtartományon belül 6 fokozatra állítható be. Ez ebben a kategóriában átlagos értéknek számít. Kikapcsolt gép esetén az optika védelméről két automatikusan a lencse elé mozduló lamella gondoskodik. Normál esetben a legkisebb tárgytávolság 40 cm, míg makró állásban 6 cm-es közelponttal is dolgozhatunk. Makrózáskor kétféle mód közül választhatunk: normál, vagy super-makró. Normál makró esetén a legkisebb befogható terület szélessége 60 mm, míg super-makró esetén ez 35 mm-re csökken, ami igen jó érték. Super-makró esetén azonban jelentős hordótorzítással kell számolnunk. Mindkét makró módban használható a zoom is.


A fényképezőgéppel nem csak egyszeri állókép készíthető, hanem sorozat-felvétel is. Ekkor másodpercenként 1 kép készül, a képek számát csak a SecureDigital kártya szabad kapacitása korlátozza. A sorozat-mód sajnos nem túl gyors, de egy apró géptől ez is jó képesség.

Videó-rögzítés esetén 320×240 pixeles felvételeket kapunk, maximum 30 mp hosszban, hang rögzítésével együtt. A hangrögzítés miatt az optikai zoom nem használható, helyette digitális zoomot kínál fel az Optio S. A felvétel megkezdése után a fókusz-rendszert blokkolja a gép, csak a fénymérés működik tovább.


A szolgáltatások közül kiemelendő, hogy az egyes képekhez akár 30 mp-es hangmegjegyzés is fűzhető. A kép készítésekor élő hisztogram is kérhető, ami még a komolyabb kategóriában sem túl gyakori. A gép kiválóan testreszabható, mivel a menüben beállítható, hogy kikapcsoláskor mely beállítások kerüljenek mentésre: vaku állapot, fehér-egyensúly, fényerő-kompenzáció, digitális zoom, fénymérés módja, érzékenység, fókuszmód, zoom pozíciója (!), kézi fókusz, kijelzőmód, file sorszám. A fényképezőgép belső 11 MB-os memóriája és a Secure Digital kártya között bármilyen irányú másolás végezhető (SD kártyáról a belső memóriába illetve fordítva). Az elkészített fotók átméretezhetők, illetve képkivágás is alkalmazható a már elkészített fotóknál. Ekkor vagy új képet hozunk létre, vagy felülírjuk a régit. Átméretezés, vagy kivágás során 1600×1200, 1280×960, 1024×768, 640×480 vagy 320×240 pixeles képeket kapunk. S végül, de nem utolsó sorban: három ébresztési időpontot adhatunk meg.


Gretag tábla Enyhén zajos kép, de szép színek. (100%-os kivágás)


A fényképezőgépben 11 MB beépített memória található. Ez alig néhány képre elegendő, így feltétlenül javasolt a memória bővítése, melyet SecureDigital kártyával tehetünk meg. Célszerű minimum 64 MB kapacitású kártya beszerzése.

Az Optio S dobozában a gépen és a szoftver CD-n kívül következőket találjuk:


  • Li-ion akkumulátor

  • akkumulátor töltő

  • USB kábel

  • Audió/Video kábel

  • hordszíj

Összességében jól kezelhető gépet ismertünk meg a Pentax Optio S-ben. Menüje jól átlátható, nem puritán, de nem is túlcsicsázott.

A Pentax Optio S szolgáltatásválasztéka nem csak a várakozásainkat, de kategóriatársait is felülmúlja. Minősége, kezelhetősége és nettó 127 ezer forintos ára is megfelelő, így nyugodt szívvel ajánlhatjuk azoknak, akik egy kicsi, könnyű, mégis teljes értékű gépet szeretnének. Általában javasoljuk, hogy a kiválasztott gépekkel vásárlás előtt ismerkedjenek meg Partnereinknél. Ez ennél a modellnél fokozottan igaz, hiszen méreteit sem a szövegben, sem pedig a képeken nem lehet igazán jól visszaadni.

A tesztgépet a Slach Kft.-től kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!

A fényképezőgép fotózásánál a Canon termékeit használtuk.