Röviden: Pentax Optio S4 teszt

0

Az Optio S-t bemutató cikkünk ez év áprilisában jelent meg. Újra átolvasva, majd ezek után kézbe véve az S4-et furcsa érzés keríti hatalmába az embert. Ha az S stílusteremtőnek, döbbenetesnek, műszaki remeknek neveztük, akkor mit mondjon az S4-ről? Felépítésükben nem különböznek. A kifogástalan ízléssel tervezett, kiváló anyagokból álló váznak mindössze a színe változott, ezüstszürkéről pezsgőszínűre. A kezelőszervek a helyükön, mind pontosan jár, holtjátéknak, lötyögésnek nyoma sincs.



A 3x-os optikai zoomos Pentax SMC objektív ma is páratlan. Mind műszakilag, mind a látványt illetően. A kikapcsoláskor az optikai tengelyből elmozduló lencsék miatt a behúzott objektív hihetetlenül kis helyet foglal. Gondoljunk csak bele: az összecsukott optika mögött bújik meg a CCD, a hátfalon pedig az 1,6″-es LCD kapott helyet. Mindez alig 2 cm-be sűrítve. Nem csoda hát, hogy az S4-ről mindig az a régi vicc jut eszembe – kicsit ugyan elferdítve – amelyben két japán beszélget: -Mi van a kezemben? -Fényképezőgép. -Jó, jó, de mennyi?!



Ami a látványt illeti: bekapcsoláskor a zoommotor egy szempillantás alatt varázsolja elő szinte a semmiből az objektívet. A művelet egyszerűen lenyűgöző. Ugyanakkor az optika minőségére nincs kihatással a méret. A kezdő fényerő f/2,6 és 3-szoros zoomnál is csak f/4,8. Mind nagylátószög mind tele állásban megfelelő, torzulásmentes képet ad az objektív. Makró, de még inkább super makró állásban viszont erős hordótorzítással kell számolni. A görbülő vonalakért cserébe a legkisebb befogható terület S-makró esetén mindössze 3,5 cm! A zoom csak hagyományos makró esetén használható. A fókuszálás sebessége megfelelő, legfeljebb 1,5 mp, a legtöbbször azonban 1 mp. körül alakul. Manuálisan is beállítható, ekkor egy távolságskála és 2x-esre nagyított kép segíti az élességállítást. Kategóriájában még ma is egyedülállóan az autofókusz a teljes képfelületen működik, a fotós így az AF keretet összesen 49 helyzetbe állíthatja. A zársebesség és a rekesz kiválasztását minden esetben automatika végzi, az adatokat azonban az exponálást megelőzően kiírja a gép. A legrövidebb záridő 1/2000, a leghosszabb 1 mp.

A lenagyobb változás az Optio S-hez képest a 4 Mpixeles, 1/2,5 hüvelykes CCD. Az S4 legjobb felbontása 2304×1728 pixel. További három felbontás választható, ezek a szokásosak, azaz 1600×1200, 1024×768 és 640×480. Érdekesség, hogy az új lapka fényérzékenysége megegyezik a korábbi modellével, így az S4-é is ISO 50, 100 és 200 között változtatható. Ugyanakkor a képminőség sem romlott. ISO 200-zal a gép szinte tökéletesen azonos tesztképeket produkált, mint az S, azaz enyhén zajos, de szép, élénk színű fotókat. A képminőség három lépésben állítható, a felvételeket minden esetben JPEG-ben menti a gép.



Méréseink szerint az S-hez képest lényegesen nőtt az S4-ben a képalkotási, képfeldolgozási sebesség. Legszembetűnőbb a bekapcsolás időtartamának lerövidülése: 4 mp.-ről majdnem a felére, 2-2,2 mp.-re csökkent. Ez egyébként igen fontos paramétere egy olyan fényképezőgépnek, melyet elsősorban pillanatfelvételek készítésére terveztek. A kártyán tárolt képek közötti böngészést szintén kényelmesebbé teszi a felgyorsult képmegjelenítés. A sebességnövekedés hátterében feltehetően a gép processzorának módosítása áll, ilyesfajta változtatásról azonban nem számolt be a Pentax.

Az S4 egyik legeredetibb megoldása az igen költői névvel megáldott „virtuális üzemmód tárcsa”, mely a nagyobb tudású gépekről ismert programválasztó tárcsa LCD-n megjelenített változata. Ezzel érhetők el a témaautomatikák; a video, digitális szűrő, 3D módok stb. A körbe forgó ikonok látványossá ugyanakkor áttekinthetővé teszik a menürendszert. Jó ötlet továbbá a szabadon konfigurálható gomb: A fényképezéskor amúgy használaton kívüli jobbra illetve balra léptető billentyű a fotós szájíze szerint 12 funkció valamelyikének gyors elérésére szolgálhat, a fénymérési zónától kezdve a kontraszton át a fehéregyensúly beállításáig.



A témaautomatikák elhelyezése sem a szokásos. Az éjszakai üzemmód (Night View) a „virtuális üzemmód tárcsa” egy almenüje rejti a témaautomatikákat, míg az éjszakai üzemmód (Night View) önálló elemet képez. Továbbá a választható programok egészen egyediek, mindössze a tájkép és a portré beállítás ismerős más gépekről. Sport program például nincs, van helyette ősz, naplemente és virág, melyekkel az adott témáról készíthető élénk színű felvétel. Hó és víz fedőnév alatt fut a hóemberkés ikon, mely kiválasztása erősen fényes téma fényképezését teszi lehetővé. A végére maradt az önarckép program, mely azt hiszem egyértelmű, hogy mire szolgál. A programok további érdekessége, hogy elsősorban nem a rekeszt és záridőt illetve az ISO értéket változtatják, hanem a szűrők és további effektek bevetésével érik el a kívánt hatást.

A „virtuális üzemmód tárcsa” további ikonjai között szerepel egy 3D ábra is. De mit rejt a titokzatos 3D? Az opció hivatalos neve sztereoszkópikus képkészítés kellene, hogy legyen, ez viszont az átlagember számára még a 3D-nél is rejtélyesebben hangzik, az 1,6″ LCD-re pedig ki se férne. Azonban nem kell valami hatalmas ördöngősségre gondolni. A valóságban mindez két – azaz sztereo – képet jelent ugyanarról a témáról, két, egymástól kismértékben eltérő nézőpontból. A két képet egymás mellé rakja a gép. A térhatás a mellékelt szemüveg használatával érhető el. A trükk alapja, hogy a bal és jobb szemünk eltérő perspektívából látja ugyanazt a témát, és az agyunk az eltérés alapján hozza létre a térhatást. A két eltérő nézőpontú fotó tehát a jobb illetve bal szem által látott képnek felel meg.

A sztereoszkópikus képeknél lényegesen összetettebbek és ezzel egyenesen arányosan látványosabbak is a panorámaképek. Az S4-gyel vízszintes és függőleges irányú panoráma egyaránt készíthető. A komponálást lényegesen megkönnyíti, hogy a sorozat irányának megfelelően az LCD egyik oldalán megjelenik az előző kép széle. A egymást követő fotók természetesen ugyanazokkal a beállításokkal készülnek el, így azok a mellékelt CD-n található PhotoSticher-el pillanatok alatt összefűzhetők, utólagos korrekció nélkül. A panorámakép-készítést némileg megnehezíti, hogy az állványmenet nem az objektív optikai tengelyén, hanem közelítőleg a gép tömegközéppontjában helyezkedik el.



A beépített vaku maximális hatótávolsága 3,5 méter. Programokat illetően sem nyújt különlegeset, vakutilás, automata, derítés, illetve ez utóbbi kettő vörösszem-effektus csökkentéssel kiegészített változata választható. A villanófény sajnos elég közel került az objektívhez, ezért a portréalanyok szemei gyakran vörösödnek, hiába az elővillantás. Az objektív minimális kinyúlása miatt viszont nem kell attól félni, hogy a villanófény árnyékot vetne a képre.

A géppel az általánosan elterjedt 320×240 pixel felbontású AVI video készíthető, melynek maximális hossza 1 perc lehet. Felvétel közben a fókusz- és gyújtótávolság nem változtatható, a fénymérés viszont folyamatos. A mozgóképkép mellé rögzített hang meglepően jó minőségű. Az egyes fotók kiegészíthetők legfeljebb 30 másodperces hangjegyzetekkel. A főkapcsolót hosszan lenyomva tartva a gép „diktafonná változik”, ekkor csak a memóriakártya szabad kapacitása szab határt az hangrögzítés hosszának. 64 MB-os SD esetén majd’ 4 órás felvétel készíthető, melyet WAV formátumban tárol a gép.



A különleges funkcióknak ezzel még egyáltalán nincs vége: a visszajátszás menüben a kész képek átméretezhetők, kivághatók. Méretezéskor a felvétel eredeti méretétől függően hat felbontás áll rendelkezésre: 2048×1536, 1600×1200, 1280×960, 1024×768, 640×480, 320×200, továbbá három erősségű JPEG tömörítés választható. Az Optio S4 igazi világjáró: a téli-nyári időszámítást ismerő világóra segíti a fotóst abban, hogy a világ (legalább) 62 országában biztosan tudja mennyi az idő; sőt, a beépített ébresztőóra még arról is gondoskodik, hogy a gép tulajdonosa le ne késse a repülőgépét.

A Pentax Optio S4 olyan, mint amilyennek egy digitális fényképezőgépnek a ráncfelvarrás után lennie kell: nagyobb felbontású, gyorsabb, okosabb úgy, hogy közben a korábbi modell értékeit is megőrzi. Az ára elfogadható, megmaradt az S árkategóriájában: jelenleg 149.900 Ft.

A tesztgépet a Slach Kft.-től kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!