Röviden: Sony DSC-T33 teszt

0

A DSC-T33 le sem tagadhatná, hogy a DSC-T1-gyel indult új modellcsalád tagja. A szuperlapos kialakítás, a nagy LCD és az előlap jobb felső sarkában lévő frontlencsén kilátó rejtett zoom optika ennek a különleges sorozatnak a védjegyei. Specifikáció szerint a gép ugyan nőtt egy picit, de méretkülönbséget az egyenes helyett ívesre vett oldallapok okozzák.



Már a T1 is mindenkiből döbbenetet váltott ki, de a T33 csak igazolja azt a megállapításunk, hogy a legtöbb szépérzék a Sony tervezőcsapatába szorult. A tesztnaplóm legelső sorába egyszerűen csak annyit jegyeztem be, hogy “legszebb gép ever”. Pedig a képek alapján a bejelentéskor csak fanyalogtam, hogy már megint egy ilyen gép, semmi sem változott, lassan már unalmas. Igen. Van igazság ezekben a megállapításokban is, hiszen nagy vonalakban tekintve, ami jó volt a korábbi modellen, ahhoz nem nyúltak: a rejtett zoom optika a nagy LCD-vel és az 5 megapixeles CCD-vel. Felfrissítették azonban a külsőt, amiről így eltűnt az elhúzható lencsevédő (helyette beépített automatikus védelem került a gépre).

Az előlap kialakítása a lencsevédőt leszámítva maradt a régi. A jobb felső sarokban található az átlagos képességekkel rendelkező háromszoros zoomtartományú (kisfilmes rendszerbe átszámítva 38-114 mm) objektív, aminek fényereje ugyan nem a legjobb, de a célnak megfelel. A zoom 13 lépésben állítható és makró módban is használható. Ez azért jó, mert a képet kitöltő téma szélessége a két végpontban közel azonos (7,5 és 7,7 mm), de teljes zoom esetén a nagyobb tárgytávolság miatt a fotó tárgyát sokkal kényelmesebb megvilágítani.





A szorosan az optika mellé tett vékony vaku lassan már Sony márkajegy. A vékony formát még értem, azt azonban már nem, hogy miért nem szól valaki a dizájnereknek az optikához közel tett vaku vörös szemeket eredményező hatásáról. A gyakorlat igazolta az elméletet: szinte az összes beltéri képet retusálni kellett a zombi szemű emberek miatt. Pedig az auto, a derítés, a hosszú szinkron és a vakutiltás mellett a T33-on vörösszem hatás csökkentő vakumód is van.

A vaku alatt lévő, erős, narancssárga színnel világító AF segédfény remekül végzi a dolgát, így az élességállítással a T33-nak sincs gondja.

A fényképezőgép teteje rendkívül vékony, így túl sok gomb vagy kapcsoló nem fér el rajta. A Sony mérnökei a főkapcsolót (gomb) és az exponáló gombot tették ide, kiegészítve a mikrofon nyílásával.

A hátlap az eddigiekhez képest leginkább egy túlzsúfolt pilótafülkéhez hasonlít. A zsúfoltság érzésnek az elsődleges oka, hogy a 2,5″ képátlójú LCD monitor a hátlap jelentős részét elfoglalja. A kezelőfelület Sony gépek felhasználóinak ismerős lesz, a többiek pedig az apró gombok ellenére szeretni fogják.

A specifikációt böngészve kitűnik, hogy a nagyméretű LCD felbontása néhány tízezer pixellel megnőtt, de a mindennapi használat során ennek nem sok nyomát tapasztaltuk. Az óriási felület miatt a kijelző így is kis felbontásúnak tűnik. Egy idő után rájöttem azonban, hogy a nagy valós felbontás miatt miért tűnik részletszegénynek az LCD: az óriási méret és a villámgyors képfrissítés miatt fotózás közben az ember úgy érzi mintha egy egyszerű fém keretet a kezében tartva komponálná meg a képet. Az érzés a szépséghiba ellenére is kellemes.

A felbontás 5 lépésben állítható. A legnagyobb az 5 megapixel, aminek létezik egy 3:2 oldalarányú változata is. A maximális felbontáson túl a géppel 3 megapixeles, 1 megapixeles és VGA (640×480 pixel) méretű képek is készíthetők. Az érzékenység ugyan ISO 100, 200 és 400 értékekre állítható, az apró CCD méret miatt kellemes képre csak az ISO 100-as érték mellett számíthatunk.

A DSC-T33 videó módban 640×480 pixel felbontású felvételeket készít, beállítástól függően 15 vagy 30 kép/mp-es sebességgel. Ez utóbbi minősége igazán kellemes, de a rögzítendő adatmennyiség miatt ennél a módnál mindenképpen szükség van egy Memory Stick Duo Pro kártyára. Kár, hogy a felvétel közben sem az élességállítás, sem pedig a zoom nem működik.

Mivel a T33 elsősorban a pillanat megörökítésére készült, az expozíciós értékek manuális állítására nincs lehetőség. Állítható azonban a fénymérés (multi és szpot), a fehéregyensúly (auto, napfény, felhős, fénycső, izzó és vakus) és az élességállítás módja (szpot AF, center AF, multi AF és manuális állítás előre megadott távolságokra).

A pillanat rögzítését biztosítja a rövid bekapcsolási idő is. A beépített optika miatt a fényképezőgép kb. 1 mp. alatt feléled és további 1-2 másodperc alatt élességet is állít (ez utóbbi függ a fényviszonyoktól, a tárgytávolságtól és a zoom állásától).

A képek rögzítését és ellenőrzését felvétel és lejátszás módban is hisztogram segíti. A kártyán lévő képek forgatása és leméretezése visszajátszás módban lehetséges, de hangemlékeztetőt már nem tudtam a képekhez fűzni.

A képek minőségével először nem voltam elégedett, de rájöttem, hogy talán a mércém rossz. A T33 képminősége kb. azonos a T1 képminőségével.



A fényképezőgép működését egy NP-FT1-es típusú InfoLithium akkumulátor segíti. A Sony ennek az akkumulátorcsaládnak a használatával biztosítja, hogy készülékei meg tudják mondani az akku lemerüléséig várható használati időt. Kellemes és mind a mai napig egyedülálló szolgáltatás. Az energiával a T33 igen jól gazdálkodik, így a teszt során mindössze egyszer kellett feltöltenünk a készüléket.

A képek mentéséhez a kis méret miatt a Sony a Memory Stick Duo formátumot választotta, aminek a T33 a hagyományos és a Pro változatát is kezeli (128 MB felett csak a Pro változat létezik).



Mivel a mindössze 2 cm vastag fényképezőgép alján nem maradt hely egy normális állványmenet számára, a mérnökök ezt a funkciót a géphez mellékelt dokkolóegységre szerelték. A dokkoló így az akkumulátor töltése és a kártya tartalmának letöltése mellett egy rögzítő funkciót is ellát.

A fényképezőgép mellett a dobozban a következő kiegészítőket találtuk:

  • NP-FT1 akkumulátor
  • 32 MB Memory Stick Duo
  • dokkoló egység rögzítő elemmel
  • USB kábel
  • videó kábel
  • szoftver CD
  • használati útmutató

A Cyber-Shot DSC-T33 külső megjelenése egyértelműen mutatja, hogy elsősorban a szép kütyüket gyűjtő igényes közönségnek készült, nem pedig a fotózás technikai oldaláért rajongók számára. A nagy LCD-nek köszönhetően a fotózás élmény ezzel a géppel, és aki szeret a társaság középpontjában lenni az még jobban fogja élvezni a T33 használatát. Ilyen vékony fényképezőgépet ugyanis ritkán látnak az emberek.

A DSC-T33 ára jelenleg bruttó 105 ezer forint. A fényképezőgépet a Sony Hungáriától kaptuk a kipróbálás idejére. Köszönjük!