Röviden: Samsung S630, S730 teszt

0

Külső

Samsung S630

Samsung S730

A Samsung S630 és S730 le sem tagadhatják, hogy ikertestvérek. A típusszámot leszámítva a két fényképezőgép kívülről teljesen azonos. Tipikus kompaktos külcsínt kaptak, műanyag házzal és kezelőgombokkal. A váz mérete mindkét gép esetében 99,8 x 62,8 x 25,7 mm. A kinézet alig változott az elődhöz a Samsung S600 és S700-hoz képest, mindössze a markolatot tervezték át, ha nem is merészebbre, de kicsit szögletesebbre, ami a gyártó szerint stabilabb fogást ad az idei modelleknek. Nos ezt nem tudom megerősíteni, lévén nem járt a kezemben az elődök közül egyik sem. A műanyag állványmenet az optika középtengelyétől 1,5 cm-re balra került. Mivel az elem és kártyatartó ajtaja a gép alján egészen az állványmenetig húzódik, a kártya és az akkumulátor cseréjéhez ezeket a fényképezőgépeket le kell venni az állványról.

Samsung S630

Samsung S630

Samsung S730

Samsung S730

A Samsung S630 és S730 jobb oldalán, egy kis gumiajtó mögött találjuk a fényképezőgépek be- és kimeneteit. Sorban egy USB (mini-B) és videó kimenetet, valamint egy hálózati adapter (DC 3,3V) csatlakozó aljzatot. A hálózati adapter nem alaptartozéka a készülékeknek, ellenben egy audio/video és USB kábelt – ahogy egyéb fényképezőgépekhez – találunk a csomagban.

Képérzékelő

A Samsung S630 és S730 1/2,5”-ös CCD képérzékelőt kapott. Az előbbi modell esetében 6,1 millió pixel, míg a nagyobb típusszámúnál 7,4 millió pixel került a szenzorra. Ebből 6,0 és 7,2 megapixelt hasznosítanak tényleges képalkotásra a készülékek.

A Samsung S630 választható képméretei: 1024 x 768, 2048 x 1536, 2816 x 2112 pixel. A hagyományos 4:3-os oldalarány mellett szélesebb, 16:9-es (2816 x 1584 pixel) és 3:2-es (2784 x 1856 pixel) oldalarányú méretek is beállíthatók. Így van ez a Samsung S730 esetében is, ahol hatra bővül a választható képméretek száma: 1024 x 768, 2048 x 1536, 2592 x 1944, 3072 x 2304, 3072 x 1728 (16:9), 3072 x 2048 (3:2). A képek bármelyik méretet választva háromféle tömörítéssel (superfine, fine, normal).

A felbontás mellett az érzékenységek terén is eltérés mutatkozik a két modell között. A Samsung S730 ISO80, 100, 200 ,400, 800 és 1000 értékekre állítható be akár manuálisan, akár az automatikára bízva. A Samsung S630-nél választhatunk automatikus és kézi beállítás között, de az érzékenységi tartomány már csak ISO80 és 400 közötti.

Képek komponálása

Egy újabb terület, ahol alig találunk különbséget a két gép között. Legalábbis az LCD monitor méretében biztosan nem, hiszen mindkét esetben 6,1 cm a látható képátló. A felbontással már más a helyzet, hiszen a Samsung S730 230 000, míg az S630 150 000 képpontos kijelzőt kapott. A kisebb felbontású LCD is átlagos, kellően részletes képet ad. Sajnos tűző napsütésben nagyon rosszul látható, de fényereje a menüből 3 lépésben (sötét, normál, fényes) állítható.

A képek komponálásának egyetlen eszköze az LCD monitor, átnézeti keresőt egyik gépre sem szereltek. A kereső elhagyásának előnye az így elérhető kisebb gépméret (vagy nagyobb LCD; attól függően hogy merről nézzük), hátránya, hogy nem tudunk az LCD kikapcsolásával az energián spórolni.

Visszajátszásnál az üzemmódot aktiváló gombot kb. 2 mp-ig nyomva előhívhatók a megjelenített fotó legfontosabb információi, mint például az érzékenység, rekesz, záridő, vakumód, képméret és dátum. A képet ilyenkor a zoom gombbal nagyíthatjuk,vagy válthatunk 3×3-as bélyegkép nézetre. A nagyítás a következő méretekben lehetséges: 1,1x, 1,2x, 1,3x, 1,5x, 1,6x, 1,8x, 2,0x, 2,3x, 2,7x, 3,2x, 4,0x,5,3x, 8,0x, 11x illetve a Samsung S730 esetében elérhető a 12x méret is. A kinagyított fotórészlet a négyirányú vezérlőgombbal léptethető. Az olcsóbb fényképezőgépekre egyáltalán nem jellemző, hogy az expo gomb lenyomására a gép azonnal visszavált lejátszás módból expozíciós módba. Ez a Samsung S630 és S730 esetében így van, ezért jár nekik egy-egy piros pont az üzenőbe.

Optika, vaku

Az ikerpár mindkét tagja Samsung SDH objektívet kapott, 5,8-17,4 mm-es fizikai gyújtótávolsággal, ami kisfilmes értéken 35-105 mm-nek megfelelő látószöget ad. A 3x-os optikai zoomátfogáshoz F2,8-4,9 fényerő tartozik. A zoom 7 lépésben állítható, ami teljesen átlagos érték. Efölött max. 5x digitális zoom használható, 0,1x lépésközökkel.

Az élességállítás makró módban akár 5 cm-ről is megoldható. Bekapcsolása a négyirányú vezérlőgomb le nyílgombjával, vagy a SCENE témaprogram menüből lehetséges. Öt centiméterről kb. 42 x 31 mm-es területet tudunk lefedni, ami jónak számít. Makrózás közben használható a teljes zoomtartomány, de tele állásban már „csak” 40 cm-ről fényképezhetünk.

Samsung S630

Samsung S730

A Samsung S630 és S730 fényképezőgépeket úgynevezett ASR stabilizációs móddal is felszerelték. A hagyományos optikai és szenzor-elmozdításos stabilizátorokkal ellentétben ez egy elektronikus megoldás, amely kevesebb fény esetén az érzékenység emelésével próbálja elejét venni a bemozdulásnak (vagyis a hosszabb záridő alkalmazásának). Az ASR üzemmód a gép tetején lévő főtárcsán külön állást kapott, amelynek beállításával csak korlátozott funkciókban használhatjuk a gépeket. Beállítható a képméret és a tömörítési fok, valamint az Auto Macro funkció. Használhatjuk az önkioldót és a zoomot, valamint a hangfelvételt is. Hiányolnunk kell viszont a vakut, amit ebben az esetben – magától értetődően – letiltanak. A Samsung S630-on, valamilyen rejtélyes okból, letiltották a 3:2-es oldalarányú képméretet (2784 x 1856 pixel) is.

ASR ki, ISO80, 1/30 mp

ASR be, ISO200, 1/60 mp

Samsung S630 és S730 vakuját az objektív középtengelyétől kb. 3,5 cm-re helyezték el. Ez minden kisméretű fényképezőgépnél hasonló és a vörösszem hatás kialakulása miatt lehet aggályos, ami ellen a fényképezőgépek többsége külön elővillanással védekezik. A vakumódok a nagy vezérlőgomb bal irányával válthatók és az említett vörösszem csökkentő módon kívül automata, derítő (mindig villan) és lassú szinkron módokban használható. A villanó újratöltődési ideje a kisülés után kb. 5 mp. Hatótávolsága nagylátószögnél 0,3-3 méter, tele állásban 0,4-2,5 m.

Kézi beállítási lehetőségek

Belépő szint ide vagy oda, a Samsung S730 és S630 elég sok kézi beállítással örvendeztet meg bennünket. Természetesen némi megkötéssel, ami például a rekeszállításnál érhető tetten, ahol a pillanatnyi zoomállástól függően mindig csak egy tágabb és egy szűkebb érték állítható. A rekeszérték párok a következők: F2,8-7,1, F3,0-7,7, F3,3-8,4, F3,6-9,1, F3,9-9,8, F4,2-10,6, F4,6-11,5, F4,9-12,4, a hétlépéses zoomnak megfelelően. A blende valójában nem is szűkűl, a fényképezőgép mindössze egy sötét szűrőt tesz a fény útjába, ezzel csökkentve a bejutó fény mennyiségét. Ennek megfelelően a blendeállítás nincs hatással a mélységélességre. Külön rekesz- és záridő előválasztást nem kapunk. Az expozíciós beállítások manuálisan az M mód alatt szabályozhatók. A záridő 8-1/1500 mp között állítható, míg az automatika 1-1/1500 mp közötti értékeket használ. A lépésköz 1/3 Fé, csakúgy mint az expozíció korrekció esetében, ami +/- 2 Fé között állítható.

A manuális beállítások mellett persze az automatika is szerephez jut, például a témamódok esetében, amik vagy közvetlenül a főtárcsáról (ASR, éjszakai, portré), vagy a SCENE üzemmódból választhatók: gyerekek, tájkép, közeli, szöveg, naplemente, hajnal, háttérfény, tűzijáték, vízpart&hó.

A fénymérés multi és szpot beállításokban használható. A multi a képterület egészén mér és a fotós szituációk nagy részében használható, míg a szpot csak a képközépre mér, így olyan esetekben ajánlott, amikor csak ez a terület fontos a fénymérés szempontjából.

Samsung S630

Samsung S730

Az élesség manuálisan nem állítható. Az autofókusz pedig két állásban (központi és multi) használható. Multi esetében a teljes képterület meghatározott pontjain állt élességet a fényképezőgép, központi AF módban pedig csak a kép közepén. Az élességállítást gyengébb megvilágításnál, narancs színű AF segédfénylámpa támogatja.

A fehéregyensúly szabályozása a megszokott auto mód mellett napfény, felhős, fluoreszcens (alacsony színhőmérsékletű), fluoreszcens (magas színhőmérsékletű) és izzólámpa beállításokban használható, de teljesen manuális beszabályozás is rendelkezésünkre áll. Ebben az esetben a kép közepén mérhetünk rá a referenciaként használt fehér felületre.

Sorozat, videó

AVI videó
640×480; 30 fps; 11 mp; 12,4 MByte

A Samsung S630 és S730 képsorozat módját a gép hátulján lévő +/- gombbal, egy külön menüpont alól aktiválhatjuk. Érdekes, hogy bár felbontásuk különböző, a sorozat sebessége méréseink szerint teljesen egyforma. Ez az esetünkben 0,9 képet jelentett másodpercenként, a legnagyobb felbontást használva. A képek számának csak a memóriakártya tárkapacitása szabhat gátat.

AVI videó
640×480; 30 fps; 11 mp; 13,2 MByte

Mozgókép módban mindkét modellnél 640 x 480 és 320 x 240 képpontos felbontás választható, 30, vagy 15 képkocka/másodperces sebességgel. A videók maximált mérete 2 GB lehet. Egy 512 MB-os memóriakártyára, az MJPEG tömörítésnek köszönhetően, kb. 7 perc 20 mp maximális felbontású anyag fér el. Hang is rögzíthető a „mozi” mellé, de külön hangfelvételre (WAV) is módunk van, a négyirányú vezérlő fel nyílgombjával. A Samsung S630 és S730 videó módját kategóriájában jónak találtuk. A képminőségre és a hangra sem lehet különösebb panasz és a felvétel közben van fénymérésünk, működik az automatikus élességállítás és a zoom is. Videózás előtt kiválaszthatjuk a megfelelő fehéregyensúly beállítást és fénymérési módot. Egyetlen megkötés, hogy a zoom használatának idején a gépek letiltják a hangfelvételt, de sajnos ezt a sokkal drágább digitális fényképezőgépek többsége is pont így csinálja.

Képminőség

Bár a videó minőséggel és szolgáltatással elégedettek lehetünk, az állóképek minősége azért nem ad okot önfeledt örömre. A képek közepén az elvártnak megfelelő részletességet tapasztaltunk, kissé erős zajszűréssel, de a képszélek és sarkok felé haladva a fotókon minden esetben fokozatos életlenedés volt tapasztalható. Kisebb papírképen ez nem zavaró, tehát aki 9 x 13, vagy 10 x 15 cm-es képeken szeretné viszontlátni fotózott élményeit annak mindkét gép nyugodt szívvel ajánlható.

Samsung S630, ISO80

Samsung S730, ISO80

Samsung S630, ISO100

Samsung S730, ISO100

Samsung S630, ISO200

Samsung S730, ISO200

Samsung S630, ISO400

Samsung S730, ISO400

(a Samsung S630 nem rendelkezik ISO800 beállítással)

Samsung S730, ISO800

(a Samsung S630 nem rendelkezik ISO1000 beállítással)

Samsung S730, ISO1000


A fotók 21 °C hőmérséklet mellett készültek.

A zajszint tekintetében az a fura helyzet állt elő, hogy a kisebb felbontású modell képein tapasztaltunk nagyobb képzajt, ami főleg színzaj formájában jelentkezett. Az árnyékosabb, kontrasztszegényebb részeken már ISO 80-nál is felfedezhetők voltak a nyomai. A kisebb Samsung S630 ISO400-ig állítható, míg nagyobb társa az S730 ISO 1000-ig. Utóbbi jobban kezeli a zajt minden téren, pedig az ugyanakkora érzékelőn több pixel nagyobb zajszintet feltételezne, de nincs így. Ez valószínűleg az erősebb szűrés miatt van így, aminek erős részletelmosó mellékhatása lehet. A képeken valóban felfedezhetők a szűrés nyomai, de a (papíron) mérsékeltebb elmosás egyáltalán nem billenti az S630 felé a mérleg nyelvét. Sőt, ha választanom kéne egyértelműen a Samsung S730-ra tenném voksom.

Sebesség

Ismét azt kaptuk, amit egy ilyen kategóriás géptől elvártunk. A Samsung S630 és S730 teljesen megegyező tempóban végezte dolgát, már ami a működési sebességet jelenti. Adatmentés terén természetesen az S630-nak van némi előnye, hiszen csak 6 megapixelel kell dolgoznia. Ez a gép 1,9 mp alatt menti memóriába az elkészült fotót, míg az S730-nál ugyanez 2,3 mp-ig tart.

A bekapcsolás után mindketten 1,5 mp alatt adnak élőképet és kerülnek üzemkész állapotba. A kikapcsolás, a teleszkóposan visszahúzódó objektív behúzásával és védőfedelének bezárásával, 1,9 mp-ig tart. A zoom 1,4 másodperc alatt léptethető át nagylátószögből tele végállásba.

Az automata élességállítás sebessége szintén átlagosnak mondható. Nagylátószögnél, jó fényviszonyok között, kb. 0,4 mp-be telik a fókusz megtalálása, míg gyenge fényben, az AF segédfény rásegítésével kb. 0,9 mp-et vesz igénybe ugyanez a művelet, ami a belépő szinthez viszonyítva nem annyira rossz érték. Tele állásban 0,6 mp-ig tart a fókusz munkája, segédfénnyel pedig kb.1 mp-be telik. Makró állásban hasonló eredményeket kaptunk, mint nagylátószögnél. Több fénynél 0,5, rosszabb megvilágításnál 0,9 mp kellett a korrekt élességhez.

Extra szolgáltatások

Ismét elő kell vennem a „kategóriájukhoz képest” szlogent. Hiszen a Samsung S630 és S730 nem említhető egy lapon az elmúlt évi tesztjeinkben kivesézett ultrazoom és digitális tükörreflexes masinákkal. Nos, ebben a tekintetben elég sok szolgáltatást kapunk mindkét modellben. A Samsung S730-ban egy hajszálnyival többet. A hajszál a Wise Shot módot jelenti, amit a képsorozat menüpont mellett találunk. Ebben a beállításban egy digitális stabilizátorral készült és egy vakuval megvilágított kép készül egymás után és a fotós utólag eldöntheti, hogy a természetes, vagy a mesterséges megvilágítás adott jobb eredményt. A hagyományos mellett expozíció-sorozatot is készíthetünk, maximum 3 kép erejéig, ez mindkét típusban adott.

Az önkioldó már alapfunkció egy digitális fényképezőgépnél. Tesztelt Samsungjainkban is megtalálható, de háromféle üzemmódban. Választhatunk 2 és 10 mp-es, vagy 10+2 mp-es beállítást, melynél a fényképezőgép az első után 2 másodperccel egy újabb képet is készít. Igazi kényelmi funkció a fotók azonnali visszajátszására szolgáló Gyorsnézet (0,5, 1 és 3 mp), de választhatunk 1-10 perces energiatakarékos üzemmódot is. Aki a kép elkészítésének időpontját a fotón is látni szeretné, dátum feliratozást is bekapcsolhat.

Némileg szabályozhatjuk a fotók feldolgozási menetét is. Erre szolgál a 3 értékben megadható kontraszt és az 5 értékben variálható képélesség beállítás. A Samsung S630 és S730 működését különféle hangjelzésekkel (kezdőhang, zárhang, figyelmeztetés, AF) és bejelentkező képekkel tehetjük személyesebbé, csakúgy, mint számítógépünk operációs rendszerénél.

A kreatív eszközök a hátlapon található E-gombbal aktiválhatók. Az így kapott menüben normál, fekete-fehér, szépia, vörös-zöld és kék kiemelés, valamint negatív színmódokat kapunk. Az utolsó pont az egyedi beállítás, ahol színcsatornánként (RGB=piros, zöld, kék), 8 lépésben finomíthatók a fotók. A képbeállítás menüben 3 értékben állítható a színek telítettsége, bár nem értem, hogy miért kellett egy külön menü neki, amikor a fent említett kontraszt/élesség pontok mellett is megfért volna. Az utolsó menücsoport alatt különböző képterületeket emelhetünk ki a kompozícióból (képközép, portré, csoportkép, stb) egy pozicionálható kerettel. A multi expo beállítással 2-4 térfélre oszthatjuk a képmezőt és ezekre külön-külön exponálhatunk. A végeredmény egy képre kerül. Legvégül előre megadott képkereteket használhatunk, amelyekből 9 darabot kínál mindkét fényképezőgép.

Akku, memória

A Samsung S630 és S730 két darab AA-méretű (ceruza) elemmel vagy akkumulátorral „táplálható”. Külön beszerezhető hozzájuk gyári NiMH akku és töltő is, de bármelyik megszokott NiMH márkával szépen együttműködnek. A Samsung S730 viszont néha fura dolgokat csinált. A töltöttség jelző „optimizmusa” ellenére két alkalommal is kikapcsolt, majd a se kép, se hang állapotból, csak frissen töltött akkuk behelyezése után volt hajlandó újra munkába állni. Az objektív persze kint maradt és semmilyen előzetes figyelmeztetést nem kaptunk tőle. Egy garnitúra 2500 mAh-es akkumulátorral kb. 100-120 fotó készíthető, így egész napos kirándulásokra érdemes pót szetteket is bekészíteni.

Külön kiadás lesz még a memóriakártya megvásárlása is, amiből az SD (Secure Digital) és a nagyobb kapacitású SDHC típusokat részesítik előnyben a gépek, de használhatunk MMC memóriákat is, maximum 4 GB kapacitásig. Kártyavásárlásra azért lesz szükségünk, mert a gépekhez nem jár külön kártya, a 16 MB-os beépített memóriájuk pedig hamar szűkös lehet a 6-7 megapixeles fotóknak, vagy videóknak. Egy 1 GB-os kártyára maximális felbontásban és tömörítéssel több mint 260, legkisebb fokozatban pedig több mint 2000 képet készíthetünk.

Tartozékok

  • használati utasítás
  • szoftver CD
  • csuklószíj
  • 2 db AA elem
  • videókábel/USB kábel

Összegzés

Hol van már az a korszak, mikor olcsón csak buta automata gépeket lehetett kapni? Ma már szerencsére a legkisebb költségvetés sem szab határt a kreativitásunknak (na jó, a blende esetén egy kicsit), így egy ilyen kompakt gép lehet a családi mindenes is. Persze a döntés így sem egyszerű, hiszen ebben az árkategóriában van már optikai képstabilizátoros modell is. Igaz, ha azt választjuk, akkor a manuális beállításokról kell lemondanunk.

Nagyon tetszett a kevés kompromisszumra késztető videofelvételi mód. Bármelyik modellt is választjuk néhány tízezer forintért egy egész jól használható „videókamerát” kapunk. Természetesen nincs szó profi mozifilmekről, de a csemete első lépéseinek, vagy a szülinapi tortafújás izgalmainak megörökítésére bőven elég.

A két Samsung fényképezőgép gyenge pontjának a képminőséget érzem. Ha kisebb papírkép a cél, vagy a netre szánjuk a felvételt, akkor nincs semmi gond. Komolyabb nagyításokhoz, vagy részletkiemeléshez vannak ebben a kategóriában jobbak. Ha a Samsung nem készített volna ugyanebben a szegmensben egy mérföldekkel jobb képminőségű modellt az S800-at, akkor nem is emelnénk ezt ki ennyire. Az S800-ast az elmúlt évben teszteltük is, és az árcéduláját meghazudtoló jó felbontása és képminősége kellemes meglepetést okozott. A mostani gépek ugyan olcsóbbak, de képminőségük is romlott egy picit.

A két fényképezőgép közül szebb zajkezelése és szélesebb érzékenységtartománya miatt inkább az S730-at ajánlanánk, ami a felsorolt gyengeségei ellenére remek családi fényképezőgép lehet. Ismeri a régi (manuális beállítások) és az új (magas érzékenységek, digitális képstabilizálás, nagy felbontású videó) trükköket, így a kategória egyik versenyképes modellje.

A Samsung S630 ajánlott fogyasztói ára bruttó 34.990, a Samsung S730-é pedig bruttó 42.990 Ft.

A fényképezőgépeket a Leitz Hungária Kft-től kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére.

Ha bemutatónk segített a gép kiválasztásában, a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja az oldal működését. Köszönjük!

Tesztképeink:

Samsung S630 tesztfotók

Samsung S730 tesztfotók