Képminőség
Ha közvetlen tévedtél ide, kérjük olvasd el cikkünk első oldalát is!
Színhiba
Az előző oldalon már jeleztük, hogy az objektívbe egy F-típusú és egy speciálisan alacsony szórású tag is került a színhibák csökkentése érdekében, előbbi a gyártó legkomolyabb fegyvere a kromatikus aberráció ellen.
Az optikai felépítést ismerve arra számítunk, hogy igen minimális színhibával találkozunk.
A tesztábránkról készült fotók alapján valóban azt mondhatjuk, hogy ha nem is tökéletesen nullára, de sikerült igen alacsony mértékűre csökkenteni a laterális kromatikus aberrációt.
Azt vegyük még figyelembe, hogy a 42 Mpixeles tesztgépünk képéből készült 500 pixel széles kivágásokon látható részletek igen komoly nagyítást jelentenek, egy átlagos 24″-os (nem 4k) monitoron nézve ugyanis ez megfelel 3×-os nagyításnak egy 300 dpi-s nyomathoz képest (a 300 dpi-s nyomaton ugyanis az 500 pixel mindössze 4,2 cm-en terül el, míg az említett monitornál 13,5 cm-en).
Mivel tükör nélküli géphez készült objektívről van szó, amelybe ma már korrekciós profil is integrálható, így azt is megnéztük, hogy a RAW fájlokba ment-e a gép színhiba csökkentésre használható profilt. A Lightroom ki is írja, hogy beágyazott kromatikus aberrációt csökkentő profilt tartalmaz a RAW fájl, amelyet ugye automatikusan alkalmaz is. Ezért a Capture One-nal is megnéztük ezt a képet, ahol Generic profillal kikerültük ezt a beágyazott profilt. Az így kiexportált képen kicsivel erősebb színhiba látható, azaz van valamennyi szoftveres korrekció a Lightroom esetén.
A rekeszt szűkítve a színhiba mértéke is jelentősen csökken, F4-nél már alig észlelhető.
Színhiba (laterális)
Most is megnéztük az optikai tengely irányában jelentkező axiális (longitudinális) színhibát is. Ez az optikai hiba a lencsék hullámhossztól függő eltérő törési mutatójából adódik és nem csak a kép sarkában, de képközépen is ugyanúgy látható lehet, s leginkább a fókusz előtti és mögötti területeken érhető tetten. Gyakorlatilag ez a színhiba a különböző hullámhosszú fényeket különböző pontba fókuszálja az optikai tengelyen (a fókuszpont elé és mögé is), ezért alakulhat ki az éles, kontúros részek körül is színes aura, illetve a bokeh fényfoltok körül is megjelenhetnek ezek az elszíneződések.
A Sigma 20mm f/2 DG DN | C objektívnél ez a típusú színhiba egyáltalán nem jelentős: teljesen nyitott blendén 1:1 pixel-pixel nézetben még valamelyest látható (azaz kb. 2 méter széles nyomaton észrevehető lenne), de már monitor méretben egyáltalán nem tűnik fel.
Itt is megnéztük a Capture One-nal, direkt kikerült beágyazott profillal konvertált képeket, ez esetben nem tapasztalni komolyabb eltérést.
A rekesz szűkítése tovább csökkenti az egyébként sem komoly axiális színhibát.
Bokeh
Bár egy ultranagy látószögű objektív nem kifejezetten a kis mélységélességű fotózás eszköze, a Sigma 20mm f/2 DG DN | C rövid közelpontja miatt közelfényképezésnél könnyen érhető el kis DOF-os fotó. Ilyen esetben érdekes kérdés az, hogy mennyire lesz szép formájú, vagy éppen különleges a képmezőben elérhető, fókuszon kívüli fényfoltok formája, azaz a boké.
Nyitott blendén képközépen finom köröcskék köszönnek ránk a defókluszált területeknél felbukkanó fényfoltok esetében, a képszél/képsarok felé haladva ez mindinkább átmegy oválisba, illetve lencse formába. Az axiális kromatikus aberráció itt is csak pixel-pixel nézetnél figyelhető meg.
A rekeszt F4-re szűkítve a lencse forma gyakorlatilag teljesen megszűnik és mindenhol kör formát vesznek fel a háttér fényfoltjai. A rekeszlamellák okozta sokszögesedés nagyjából innen lesz látható, igaz, a viszonylag közeli tesztábra miatt a fényfoltjaink itt elég kicsik, így kevésbé látványosak. Valós terepen nyilván méretesebb fényfoltokkal találkozhatunk.
Tesztfotóink között közeli témák is szerepelnek, így érdemes azokat is megnézni.
Ellenfény, becsillanás
Mivel tájkép fotózására is kiválóan alkalmas a Sigma 20mm f/2 DG DN | Contemporary, így nem kérdéses, hogy előfordulhat olyan helyzet, hogy a Napkorong is a képre kerül – akár azért, mert nem lehet másként fotózni, akár azért, mert a fotós ezt direkt így álmodta meg.
Ilyen esetben a fény lencsetagok felületéről történő többszörös visszaverődése a végső képen színes foltokat, úgynevezett flare-t, azaz becsillanást eredményezhet, amely ennél az objektívnél nem túl erős.
Ha a cél az, hogy ne legyen jelentős becsillanás, akkor nyitott blendével kell fotóznunk ezzel az objektívvel, míg ha szeretjük ennek a képi megjelenését, akkor a szűkebb rekesz lesz a barátunk. F8-nál már jól látható a becsillanás, amely leginkább zöld köröket eredményez, szűkebb blendénél viszont már inkább sokszög forma látható. F22-nél a Napkorongból szép sugár szerű forma jelenik meg.
A fényszóródás itt nem jelentős, azaz kontrasztvesztés csak nagyon minimális mértékben jelentkezik. Ennek vizsgálatához F8 rekesszel, a direkt napsütéses képével megegyező záridővel készítettünk egy kitakart Napkorongos fotót is, amely alig mutat nagyobb kontrasztot, mint a direkt objektívbe tűző Nap esetében.
Geometriai torzítás
A 20mm-es ultranagy látószögű objektívtől logikus, hogy nem várhatunk el tökéletesen torzításmentes képet. Igazság szerint még azt is nehéz előre megjósolni, hogy vajon párnatorzítást, vagy hordótorzítást látunk-e majd, ez egyedül attól függ, hogy merre hangolták az objektívet (befolyásolja az is, hogy a képsarkokban lévő kóma csökkentésére milyen aszférikus tagot használtak).
Tekintettel arra, hogy a látószög olyan nagy, hogy az A/2-es szokásos torzítás tesztábránkat bőven egy méteren belül kellene elhelyezni ahhoz, hogy kitöltése a képmezőt, ezúttal ezzel nem is próbálkoztunk – hiszen nem életszerű, az objektívvel túlnyomórészt 4-5 méternél távolabb lévő témákat fognak fotózni (vagy épp pont a közelpontot használják majd).
A megoldást a helyi Polgármesteri Hivatal díszterme adta, ahol igen széles látószögű objektívek torzítása is tesztelhető a hosszában futó vízszintes díszcsíknak köszönhetően.
Ez megmutatta nekünk, hogy a torzítás hordó jellegű, azonban a képsarkok környékén jól látható, hogy optikai korrekciót is kapott (hiszen kilapul a sarkok felé).
A MILC gépekhez készült objektívek között egyre több olyan akad, amelyik beágyazott torzítás profilt is tartalmaz, és amelyek a fényképezőgép saját JPEG motorjánál, a gyári RAW konverternél és pl. Lightroom esetében automatikusan alkalmazásra kerülhetnek, azaz eleve szoftveres torzítás korrekció történik akkor is, ha RAW fájlból dolgozunk. Az erről szóló korábbi cikkünk ITT olvasható el.
A tesztképünket Lightroomban konvertáltuk, ahol a szoftver nem jelezte, hogy a beágyazott profilban lenne geometriai torzítást is csökkentő adat (csak a kromatikus aberrációról tett említést). S mivel új objektívről van szó, így külső profil sem áll egyelőre rendelkezésre.
Viszont ha a fényképezőgépben engedélyezzük a torzítás korrekciót, akkor történik szoftveres javítás, azaz valahol mégis ott van az a torzítás-korrekciós profil. Csak a Lightroom valamiért nem kezeli, nem olvassa be.
A Capture One esetében kicsit más a helyzet. Noha első körben 20mm-es Tokina Firinnek ismerte fel az objektívvel készült fotókat, ha a profiloknál átrakjuk a beágyazott „manufacturers profile”-ra, akkor gyönyörűen alkalmazza a beágyazott profilt és kiváló munkát végez az automatikus torzítás korrekció terén.
A lenti dobozban így a torzítás-korrekció nélküli fotókat ezúttal a Lightroomban konvertált képek adták, míg a lehetséges torzítás-korrekciót a Capture One-ban tudjuk megmutatni.
A közeli témáknál jelentkező torzítást kicsit lentebb, a közelfényképezést bemutató szakaszunknál tárgyaljuk.
Geometriai torzítás
Peremsötétedés
A tükör nélküli fényképezőgépekhez készült objektívek a rövidebb bázistávolság miatt sok esetben erősebb vignettálást mutatnak, amely nem pusztán az objektív optikai kialakítása miatt, de a képérzékelő szenzorok felépítéséből is adódik (az alacsonyabb szögben érkező fotonok egy része nem jut el a fotodiódáig, ez főként képsarkokban fordulhat elő).
A nagy szenzorokhoz készült nagy fényerejű objektíveknél ezért határozottan jelen van a vignettálás és ez alól a Sigma 20mm f/2 DG DN | Contemporary sem kivétel.
Sőt, nagyon nem. Ugyanis nem csak nyitott blendén érzékelhető a képsarkok sötétedése, hanem még F11-nél is. Persze szűk rekesznél visszafogottabban, de még ott is jelen van.
F2 nyitott blendénél jelentős a peremsötétedés mértéke közel 66%-os (3,2 Fé), ez F2,8-nál 50%-ra csökken (2,8 Fé). F5,6-tól nem változik a mértéke, így a vignettálás megmarad még F11-nél is (amit ebből adódóan egyértelműen már a szenzor és az alacsony beesési szög okoz), igaz, itt már enyhébbnek érezhető, viszont még ezen a rekeszen is közel 30%-os a peremsötétedés, ami közelítőleg 1,5 Fé-et jelent.
A beágyazott profil lehetősége miatt a gyártó élhetett volna azzal, hogy ezt az optikai hibát is szoftveresen korrigálja, hiszen ráadásul ez az, amit a legkönnyebben és legfájdalommentesebben lehet javítani (minimális zajnövekedés árán). A beágyazott profil azonban nem tartalmaz peremsötétedés korrekciós adatokat, így ezt nem korrigálja sem a gép, sem a Lightroom, illetve nem is találni hozzá való profilt (legalábbis egyelőre). Remélhetőleg az Adobe készít majd külső profilt, amely segíthet könnyen korrigálni a vignettálást azok számára, akik ezt szükségesnek érzik majd.
Makró, közelfényképezés
A Sigma 20mm f/2 DG DN | Contemporary közelpontja kategóriájában remek, hiszen mindössze 20 cm-es tárgytávolság is használható.
Mi kézi élességállítással 19 cm-es tárgytávolságra (fókuszpont és szenzorsík távolsága) is sikeresen élesre állítottunk, ez a gyakorlatban 10 cm-es munkatávolságot jelent (téma-frontlencse távolsága)
Ahogyan már a geometriai torzításnál írtuk, míg távoli témáknál elég jelentős hordótorzítás jelentkezik, a közeli fotók esetében más a helyzet. Itt alig érezhető torzítás.
A lefedett képterület szélessége 197 mm, azaz a leképezési arány 1:5,5 (0,18×-es), ami egy kicsit jobb, mint a gyárilag megadott 0,15×-es.
A nagyítás mértéke kategóriájában jó, a torzítás is minimális, a képsarkok élessége is csak picit gyengébb, mint a képközép, de ez már adódhat az eltérő tárgytávolságból is, hiszen sík témát fotóztunk és a tárgytávolság közel azonos volt a téma szélességével, azaz képközépen biztosan kisebb volt a tárgytávolság, mint a képsarkokban lévő résznél.
Összességében azt mondhatjuk, hogy kategóriáján belül nagyon jól teljesít a Sigma 20mm f/2 DG DN | Contemporary közelfényképezésnél, így aki szereti a különleges perspektívájú közeli képeket, ő is nagy örömét leli majd ebben az objektívben.
A lenti dobozban a legkisebb még élesre állítható tárgytávolságnál készült tesztképek láthatók torzítás korrekció nélkül (Lightroom) és a beágyazott profillel torzítás-korrekciót követően (Capture One).
Közelfényképezés torzítása
Képminőség
Eddig azokat az általános, könnyen vizsgálható optikai tulajdonságokat vizsgáltuk, amelyek egy-egy részét adják az objektív teljesítményének. Az összképben azonban sokkal nagyobb súllyal van benne a leképezés pontossága, azaz a rajzolat. Hiszen hiába minimális torzítású és peremsötétedéstől, valamint kromatikus aberrációtól mentes egy objektív, ha nyitott blendén elképesztően lágy és erősen rekeszelni kell, hogy kellően kemény rajzú képet adjon, akkor ez jelentősen csökkenti a használhatóságát.
A Sigma 20mm f/2 DG DN | Contemporary esetében a készített tesztfotók vizsgálata során azt tapasztaltuk, hogy képközépen még nyitott blendén is remek a rajzolat, a szűkebb rekesz nem hoz jelentős többlet részletezettséget, így nyugodt szívvel fotózhatunk bele nyitott blendén is, nem lesz lágy rajzú a képünk.
A képsarkokban kicsit más a helyzet, ott nyitott blendénél jól érezhetően lágyabbak a képi részletek, mint rekeszelve, ez leginkább a tesztfotók közül a vasútállomáson készült, tégla épület oldalsó-felső műkő díszein fedezhető fel (044-es sorszámtól 049-ig), de a lépcsőfordulóról készült, távoli fókuszú fotókon is jól látható (062-067). F4-től a képsarkok is kiváló részletezettséget és minimális lágyságot mutatnak.
De mi a helyzet akkor az asztrotájképek készítésénél? Nem lesznek szépek a csillagok a képsarkokban? Ennek kiderítésére külön tesztfotókat készítettünk, s bár az első alkalommal figyelmetlenségből JPEG-ben maradt a gép, ezeket a fotókat is megmutatjuk a tesztfotó galériánkban, hiszen itt volt teljesen tiszta a levegő. Másnap a sorozat megismétlésénél már minimálisan ugyan, de párás volt a levegő, amely miatt kis haló jelentkezik az erősebb csillagok körül. Ez azonban nem az objektív hibája!
A képsarkokban csak minimálisan jelentkezik asztigmatizmus.
Összességében tehát azt látjuk, hogy asztrotájképekhez is jól használható ez az objektív, fényereje és látószöge is kiválóan alkalmassá teszi erre a feladatra is.
A teljes összképet így leginkább a geometriai torzítás és az erős peremsötétedés viszi lentebb, bár ezek szerencsére egész jól korrigálhatók, remélhetőleg hamarosan Lightroomban is lesz erre automatizált lehetőségünk (megvan rá minden esély).
Értékelés
A Sigma újra bizonyította, hogy a Contemporary széria is tud magas minőségű objektíveket adni, ráadásul jó fényerővel és kedvező méretekben. Látható, hogy a fejlesztés során igyekeztek a torzítást is csökkenteni, de a kis méretnek és tömegnek persze megvan a maga ára. Ennek a geometriai torzításnak a javítására utómunka során is van lehetőség (Lightroomban egyelőre nem), illetve a fényképezőgépben be is állítható a torzítás korrekció, ez esetben pedig a gép JPEG képein sem lesz látható torzítás.
A feloldóképesség jó, nyitott blendén is remek rajzolatot kapunk, az esti fotózás kedvelői pedig nagy örömüket lelhetik a jó fényerőben (kézből fotózásnál), vagy a szép, csillag fomájúra húzott város fényekben (állványról szűk rekesszel).
A Sigma 20mm f/2 DG DN | Contemporary remek tagja lett az immár 20 mm-től 90 mm-ig terjedő, fix gyújtótávolságú objektíveket tartalmazó „I”-szériának, tulajdonképpen kimondhatjuk, hogy szinte kötelező darab az igényes fotósok esetében, akik szeretik az ultranagy látószöggel történő fotózást, mindezt tenyérnyi objektívvel megvalósítva.
A full-frame szenzoros tükör nélküli fényképezőgépekhez készült objektívek között egyelőre nem sok kihívója akad, Sony E bajonettel egyedül a Sony saját 20mm f/1,8 G objektíve a fő konkurense, amely tömegében és méretében is hasonló (1 cm-rel hosszabb). Ennek ára 350 ezer Ft.
Az árban jóval kedvezőbb Tokina és a Samyang 20 mm-esei viszont manuális élességállításúak (tehát használhatóságuk is korlátozottabb), a Tamron 120e Ft-os, 20mm-es Di III objektíve pedig csak f/2,8 fényerejű, ahogy a Zeiss Loxia 21mm f/2,8 is, azaz nem egy ligában játszanak.
A Sigma 20mm f/2 DG DN | Contemporary ára 250 ezer Ft, azaz kereken 100e Ft-tal olcsóbb, mint a Sony sajátja, de sem fényerőben, sem rajzolatban, sem kidolgozásban nem rosszabb annál, azaz bőven ráver a Sony objektívre.
Ami pedig az L bajonettet illeti: ott még ennyi alternatíva sincs. Az APS-C-re fejlesztett Leica objektíveken kívül csak a Sigma korábbi, full-frame DSLR-ekhez fejlesztett, de L bajonettel ellátott 20mm f/1,4 DG DN | Art-ja érhető el, de a magasabb fényerőért nyilván komolyabb árat kell fizetni, amelyet 320 ezer Ft-ért kaphatunk meg.
Az objektív kipróbálása során igyekeztünk a lehető legtöbb témát érinteni, a jó közelpont miatt közelképet is lőttünk, a nagy fényerő előnyeit pedig esti streetfotón, éjszakai városképen, illetve asztrotájkép képességeket bemutató képen is leteszteltük. Ezen kívül a szokásos statikus témák kerültek a tesztfotók közé, amelyeken jól ellenőrizhető a képsarkok és a képközép rajzolata különböző blendéken.
A tesztfotóink a lenti képre kattintva az új ablakban megjelenő weboldalon tekinthetők meg:
