Sony: Sorozatok és memóriakártyák

0

Az Index Digicam Melléklet Sony adatlap gyűjteményét megnézve első látásra is megállapítható, hogy a Sony sem kezdő, sem pedig kis méretű szereplőnek nem számít a digitális fotózás területén. Az 1999 óta vezetett adatbázisunkba eddig 56 darab Sony fényképezőgép adatait jegyeztük fel, melyek közt számtalan igazán érdekes modell is megtalálható. A palettára viszont egy dolog jellemző: a gépeket név és külső alapján megítélve gyakran félrevezető következtetésekhez jutunk. A helyzet tisztázása végett kerestük fel a Sony Hungáriánál Fazekas Imre urat, akit arra kértünk, hogy segítsen eligazodni a fényképezőgépek tengerében.



Index Digicam (ID) – Hogyan lehetne elkezdeni az Önök által kínált digitális fényképezőgépeket kategorizálni?
Fazekas Imre (Sony) – Gépeinket alapvetően két csoportba lehet osztani. Ezt a csoportosítást a képek rögzítésére használt média jellege biztosítja. A Sony az egyetlen olyan gyártó, amely folyamatosan kínál olyan gépeket, amelyek az elterjedt memóriakártyák helyett olyan adathordozóra dolgoznak, amit szinte bármelyik számítógép kiegészítő nélkül tud fogadni. Kezdetben ez az adathordozó a floppy lemez volt, mivel ezt minden számítógépben meg lehetett találni, de tárkapacitásuk egyre kevésbé tűnt elegendőnek és a figyelem a 8 cm átmérőjű CD lemezre terelődött. Ennek a megoldásnak akkor volt igazán nagy jelentősége, mikor a fényképezőgépek nem voltak olyan egyszerűen és gyorsan csatlakoztathatók a számítógépekhez, mint manapság. A CD lemez használata pedig olyan területekre is bejuttatja a digitális képfeldolgozást, ahogy a képek módosítás nélküli rögzítése, archiválása alapkövetelmény. A lemezre dolgozó fényképezőgépeink egységesen Mavica vagy rövidítve MVC néven kerülnek forgalomba.
Természetesen a Sony gyárt memóriakártyára dolgozó digitális fényképezőgépeket is. Mikor ezen a területen először megjelentünk a CompactFlash és a SmartMedia kártyák uralták a piacot. A Sony által kifejlesztett Memory Stick a CompactFlash kártya merevségét, megbízhatóságát egyesíti a SmartMedia kártya kis méretével. A Memory Stick kifejlesztésével a Sony célja az volt, hogy egy egységes multimédiás adatcserélő eszközt hozzon létre, amire nem csak fényképek, de zene, videó és bármely számítógépes adat is rögzíthető. A Memory Stick formátumra épülő fényképezőgépeink nevének előtagja egységesen DSC, ami a Digital Still Camera, tehát a digitális fényképezőgép rövidítése.

ID: – A termékpaletta azonban ennél sokkal szerteágazóbb
Sony – Így van, hiszen mind a Mavica, mind pedig a DSC sorozatban sok különböző fényképezőgépet kínálunk. A Mavica sorozatot a konkrét adathordozóra lebontva lehet ésszerűen kategorizálni, míg a DSC sorozat gépei a méret és a tudás alapján szortírozhatók. Az egyes kategóriákat a DSC utáni betű jelöli. Így a kompakt, zsebbe rakható fényképezőgépeket a P betű jelöli (az angol pocket – zseb szóra utalva), a komolyabb kompakt gépeket S, illetve ma már V betűre vadászva lehet megtalálni, míg az elforgatható, nagyméretű objektívvel rendelkező komoly tudású gépek F jelölésűek. Itt persze mindjárt van egy kivétel is, a DSC-F77-es, mely a kompakt készülékek családjába tartozik.

ID – És maradt az DSC-U sorozat…
Sony – Igen, az U sorozatba az ultra kompakt, különleges, sikkes fényképezőgépek kerültek, melyek a fiatalos, bulizós életforma elengedhetetlen kellékei. Használatukat a mobil telefonhoz hasonlítanám – „legyen mindig veled!”. Ezek némelyike meghökkentően pici, de van amelyik vízzáró borítást kapott, így vonzza magára a kíváncsi tekinteteket.

ID – Kezd összeállni a kép. A P sorozat azonban még mindig túl sok gépet takar. Nem lehet azokat tovább rendszerezni?
A P sorozat azért olyan nagy, mert ez az a kategória, amit a legtöbben keresnek. A Sony igyekszik a rendelkezésre álló technológiákból a lehető legtöbb variánst összeállítani, hogy mindenki találjon igényének és pénztárcájának megfelelő fényképezőgépet. A P betűt követő sorszámok kuszasága ellenére létre lehet hozni két csoportot ebben a kategóriában is, de minden ide tartozó gép jellemzője, hogy a gépváz az optika körül lekerekített formájú. Nagyon fontos megjegyezni, hogy annak ellenére, hogy a Sony az egyetlen gyártó, amelyik már bemutatta a 8 megapixeles fényképezőgépét (DSC-F828 – a szerk.), a P sorozatban mégsem a felbontás az elsődleges kategorizáló tényező. A két csoport megkülönböztetésénél a pixelszámnál fontosabb a felépítés és a tudás. Ennek megfelelően célszerű elválasztani egymástól az induló P és a kompakt P csoportokat. Az első, mint nevéből is sejthető, az induló gépeket takarja. Főleg az első digitális fényképezőgépüket vásárló, a technikával még ismerkedő vásárlóknak szánjuk, de magabiztosan forgathatja az a hobbifotós is, akit nem a technológia maga, hanem csak a végeredmény, a szép kép érdekel. Ennek a kategóriának a jellemzője a műanyag gépház, a szabvány elemes/akkumulátoros (általában AA méretű ceruzaelem vagy ilyen méretű NiMH akkumulátor – a szerk.) áramellátás és az egyszerű kezelhetőség. A gépek készülnek fix gyújtótávolságú és zoom objektívvel is, de legkisebb felbontás a P sorozatban idén már 3 megapixel. A fényképezőgépek mellé Stamina ceruza akkumulátorokat és töltőket is mellékelünk, így a gép igazi használhatósága az első perctől biztosított.

ID – Nagyon pozitív, hogy nem kell akkumulátor és töltő után vadászni rögtön a vásárlás után. Miben tud többet akkor a kompakt P
Sony – A kompakt P sorozat majdnem mindenben azonos az induló P sorozattal, így kezelése semmivel sem okoz több feladatot, de néhány extra szolgáltatás nagyobb rugalmasságot biztosít. Ilyen a hisztogram, amin a kép expozíciója ellenőrizhető, vagy az élesség, kontraszt és a tónusok finomhangolásának lehetősége, melyek előnyeit a kreatív fotósoknak nyilván nem kell részletezzem. Általánosan jellemző, hogy a kompakt P gépek a fehéregyensúly állítás terén is több szabadságot engednek a fotósnak, így van például vaku színhőmérsékletéhez hangolt beállítás is. Ezek a modellek mind háromszoros zoomtartományú optikával készülnek. A jellemzően kisebb, fémborítású fényképezőgépek áramellátásáról a Sony saját fejlesztésű InfoLithium akkumulátorai gondoskodnak, melyek beszerzése ugyan drágább, mint egy szett ceruzaakku ára, de cserébe folyamatosan megtudható tőlük, hogy még hány kép készítésére tartalmaznak elegendő energiát.

ID – Akik már használtak ceruza elemmel vagy akkumulátorral működő fényképezőgépet, azok tudják igazán értékelni ezt a szolgáltatást. Akkor ezek szerint az eltérés nem olyan óriási. Inkább arról van szó, hogy egy kicsivel több pénzért kapható egy gép nagyobb tudású változata is.
Sony Ez így van. Akinek nincs szüksége az extra szolgáltatásokra, annak nem kell megfizetnie a magasabb árat, választhat egy egyszerűbb, olcsóbb, mégis jó minőségű képeket készítő típust.

ID – Mi a helyzet az alig egy éve útjára bocsátott U sorozattal? Én személy szerint ledöbbentem, mikor élőben megláttam a Photokinán őket.
Az U sorozat feladata, hogy divatos, feltűnő, használata pedig szórakoztató legyen. Ezért van a pici méret, a különleges borítás, és legújabban a formabontó elforgatható optika. Azoknak készül, akik nem elégednek meg a funkcionalitással és a visszafogott formatervezéssel, hanem valami másra vágynak. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ezek a készülékek ajándékként is kiváló alternatívát nyujtanak.



ID – A DSC-V1-es géppel új betű tűnt fel a palettán. Hova kell ezt a gépet helyezni?
Sony – A DSC-V1 a korábbi S sorozat folytatásaként létrejött V sorozat első tagja. A végletekig leegyszerűsítve a DSC-V1 a termékpaletta csúcsához tartozó DSC-F717 kompakt objektívvel szerelt változata. Tud ugyanis minden lényegeset, amit a DSC-F717, mint például a sötétben való fotózást lehetővé tevő NightShot és NightFraming funkciók vagy a lézeres beállítású autofókusz rendszer, a Hologram AF. A V1-es büszkélkedhet azzal a dicsőséggel, hogy 2003-ban elnyerte mind az EISA, mind pedig a TIPA szakmai díját is, mely eset nagyon ritkán fordul elő ebben a szakmában.

ID – Mire kell számítani a Memory Stick választék terén? Az utóbbi időben ebből is több variáns megjelenéséről számolhattunk be.
Sony – A Memory Stick első változatának 1998-as megjelenésekor a polcokon még csak 1 megapixeles fényképezőgépek sorakoztak, melyeknek egy jelentős része, és nem a Sony modellekről van szó, nem volt képes 16 MB-os memóriakártyánál nagyobbat kezelni. Ezzel nem is volt gond, mert ennél sokkal nagyobb kártyák nem is léteztek. A technológia azóta nagyon sokat változott, így ma már egy 128 MB-os kártya nem számít nagynak. Ezenkívül a Sony kifejlesztette a Memory Stick fogadására alkalmas készülékek egész sorát, mint pl. televízió, asztali DVD, hordozható audio, digitális fotonyomtató stb, melynek során a multimédiás adatcserélő hálózati eszközzé vált. Elérkezett hát az idő, hogy a Sony ismét átgondolja a Memory Stick feladatát. Így létrejött a két 128 MB-os memóriaegységet rejtő Memory Stick Select, a Memory Stick Duo és a Memory Stick Pro. A Select változat a régebbi, 128 MB-os memóriakártyáig kompatibilis fényképezőgépek kapacitását duplázza meg anélkül, hogy a gépet frissíteni kellene. Ezen felül jól elválasztható adattárolást is lehetővé tesz, ha épp ilyenre van szükség. Mindez egy memóriakártyán, így nem kell aggódni az éppen nem a gépben lévő kártya elvesztése miatt. A Memory Stick Duo 1/3 méretű térfogatával a kisméretű eszközök tárkapacitásának bővítésére készült el. Jellemzője, hogy megfelelő adapter segítségével akár a normál méretű Memory Stick vagy akár CompactFlash kártyaolvasókkal is használható. A legújabb fejlesztés pedig a Memory Stick Pro, ami immár 1 GB-ig biztosít tárkapacitást a digitális adatok számára, de a jövőben 32 GB-ig bővíthető. A kártya persze nem csak kapacitásban, de sebességben is jobb korábbi társainál, így akár nagy felbontású videofelvételek valós idejű írására is alkalmas és a Magic Gate rendszer segítségével a megfelelő adatvédelmet biztosítja.

ID – Végezetül az lenne a kérésem, hogy szedjük össze a jelenleg futó gépeket az imént felállított kategóriák szerint.
Sony – Kezdjük a sort az aktuális Mavica gépekkel.

  • Mavica
    • MVC-CD500
    • MVC-CD350
    • MVC-FD200
  • DSC
    • F sorozat
      • DSC-F828 (csak később kerül a boltokba)
      • DSC-F717
      • DSC-F77
    • V sorozat
      • DSC-V1
    • P sorozat
      • kompakt P
        • DSC-P12
        • DSC-P10
        • DSC-P8
      • induló P
        • DSC-P92
        • DSC-P72
        • DSC-P52
        • DSC-P32
    • U sorozat
      • DSC-U60
      • DSC-U50
      • DSC-U30