Tamron 24-70mm f/2,8 Di VC USD G2 – teszt

0
Hirdetés

Képminőség

Színhiba

Standard zoomként nem mindegy, hogy milyen fotókat tudunk készíteni, ha erős fényekben kell dolgozzunk. A transzverzális (laterális) kromatikus aberráció jelensége leginkább a képsarkokban szokott jelentkezni akkor, ha egy sötétebb terület szélén erősebb fény érkezik az objektívbe.

A Tamron 24-70mm f/2,8 Di VC USD G2 érdekesen teljesít ezen a téren, hiszen 24 mm-en nyitott blendén egy vékonyka, 7-8 pixeles kékes-lilás elszíneződés jelentkezik a nagy fényességű területek széleinél, ezt azonban rekeszeléssel nem lehet csökkenteni, ugyanezt látjuk F8-nál is.
Ilyet egyébként okozhat az is, hogy a szenzor mikrolencséin törik meg hasonlóan a fény, de úgy ismerjük már ezt a vázat, mint a tenyerünket és tudjuk, hogy ilyen gyújtótávolságnál nem szokott színhibát okozni a szenzor (ugyanis láttunk már színhibamentes tesztképet ilyesmi gyújtótávolságnál, még nyitott blendén is). Így egyetlen esélyes magyarázat maradhat: ezt a színhibát valamelyik hátsó lencsetag okozza, amelyre már nincs hatással a rekesz.

Nagyobb gyújtótávolságnál a színhiba csökken, így 70 mm-nél már egyáltalán nem jelentkezik.

Összességében a kapott eredmények nem rosszak, hiszen még 60×40 cm méretű nyomatnál is csupán 0,7 mm méretben lesz látható a nagylátószögnél jelentkező laterális színhiba.

Megvizsgáltuk az axiális (longitudinális) színhibát is, amely a lencsék hullámhossztól függő eltérő gyújtótávolságából adódik és emiatt képközépen is jelentkezik, főként a fókusz előtti és mögötti területeken érhető tetten piros vagy zöldes elszíneződésként. Ez a bokeh szélein is megfigyelhető lehet.
Ilyen azonban ennél az objektívnél nem jelentkezik!

Ezen tesztünk a tengely irányú színhibán kívül még egy optikai hibára deríthet fényt, méghozzá a szférikus aberrációra, azaz a gömbi hibára. Ez a nagy méretű lencsék széleiről megtört fénysugarak nem tökéletes fókuszálása miatt történik. Ennek hatására egyrészt a nyitott blendés kép lágyabb lesz (bár ez minden objektívnél így van), másrészt előjön a fókusz eltolás hiba (focus shift), azaz nyitott blendén fotózva máshová esik a fókusz, mint ugyanazon tárgytávolságon rögzítve az objektívet szűk blendénél.
Ilyet itt is látunk, F2,8-nál érezhetően közelebb van az éles terület hozzávetőleges középpontja, mint F8-on. Ez a fázis-különbség érzékelésen alapuló fókuszrendszereknél, azaz tipikusan a DSLR-eknél (és a Canon full-frame szenzoros MILC-einél is) okozhat problémát, hiszen a fókuszálás mindig nyitott blendén történik, a rekesz szűkítve viszont enyhén hátra fog csúszni az élesség közepe. Mindez nem azt jelenti, hogy nem kapunk éles képet, csupán azt, hogy a mélységélesség elülső/hátsó aránya nem a megszokott lesz. Ez főképp portréknál, vagy más olyan jellegű témánál okozhat kis kellemetlenséget, amikor fontos, hogy előre is essen éles rész, ne csak hátulra.

Színhiba (axiális)

Bokeh

Szintén érdekes kérdés itt, hogy a háttérben lévő fényfoltok hogyan játszanak, hiszen az objektív gyújtótávolság tartománya és remek fényereje kis mélységélességű fotók készítésére teljesen alkalmassá teszi.
A tesztképen jól látható, hogy 70 mm-en, nyitott blendén (F2,8) szép kör formájú fényfoltokat kapunk képközépen, a sarkokban már erős a lencse-forma szerinti torzulás. Egy egész blendényit szűkítve (F4) a körkörös forma még megmarad, sőt, a sarkokban javul is, de szokás szerint a 2 blendényi szűkítéskor már látható enyhe sokszögesedés, de csak 1:1 nézetben (nagyítva). F8-nál már teljes méretben is látható imitt-amott a poligon forma, de nem vészesek még itt sem a kiszögellések.

Kontrasztvesztés, becsillanás

Ahogyan már párszor leírtuk, a becsillanás és a kontrasztvesztés együtt nem tüntethető el. Ha egyáltalán nincs becsillanás, akkor erős lesz a kontrasztvesztés, ha viszont a gyártó nem enged erős kontrasztvesztést, akkor a becsillanással kell megbarátkoznunk.

A Tamron ennél az objektívénél azonban nagyon jól eltalálta az arányt, kontrasztvesztés csak minimális, de emellett a becsillanás sem jelentős. Ez igaz teljes nagylátószögre és tele végre is, azzal a különbséggel, hogy tele végnél a ma annyira divatos beszűrődés hatás jelentkezik. Igaz, nem a szeretett narancsos színben, inkább bíborban. A tele vég erősebb kontrasztvesztése természetes jelenség.

A lenti tesztképeket ellenfényben készítettük, majd a nyitott blendés zársebességgel megegyező értékkel árnyékban is készítettünk egy referencia képet.

Geometriai torzítás

Standard zoomként, azaz nagylátószöget és enyhe telét is kínáló objektívként nem lenne meglepő, ha nagylátószögnél jól látható hordótorzítást kapnánk, míg tele végnél kicsit enyhébb jelleggel, de párnatorzítás jelenne meg.

A tesztképeink nagyjából igazolják is az elképzelt helyzetet, legalábbis 24 mm-nél enyhe hordótorzítás jelentkezik, de jól látható az is, hogy ez erősen korrigált (azaz nem egy egyszerű ívet látunk, hanem a kép szélei felé haladva egyre inkább vízszintesre korrigált vonalakat, azaz hordó és párnatorzítás szuperponáltját érezhetjük).
30 mm környékén már gyakorlatilag nincs torzítás, ám 50 mm-től jön az enyhe párnatorzítás, ami 70 mm-nél egy kicsit erősebbé válik.

Jó ha tudjuk, hogy a torzítás a RAW konvertálás során a komolyabb szoftverekben (pl. Lightroom, Capture One) az elérhető profiloknak köszönhetően egyetlen kattintással teljesen megszüntethető, persze egy kis látószögvesztés árán.

Peremsötétedés

Kevés olyan objektív van, ahol a képsarkok nem sötétednek be nyitott blendén fotózva. Ez alól a Tamron 24-70mm f/2,8 Di VC USD G2 sem kivétel, mind nagylátószögnél, mind tele végnél jól látható vignettálás jelentkezik, ráadásul az átmenete is elég hirtelen.

Szerencsére a vignettálás az az optikai hiba, amit a legkönnyebb korrigálni: a legtöbb modern RAW konverter már profil alapon képes automatikusan javítani ezt a hibát is.

Makró, közelfényképezés

Nem kifejezetten makró objektívnek készült a Tamron 24-70mm f/2,8 Di VC USD G2, de 38 cm-es közelpontja 70 mm-es gyújtótávolságnál a gyári adatok szerint 1:5 leképezési arányt kínál. A gyakorlatban a legkisebb munkatávolság (ez a téma-frontlencse távolsága, nem keverendő össze a közelponttal, amely a téma-szenzor távolsága) 17 cm, amelynél 167 mm szélességű témával tölthetjük ki a teljes képmezőt. Ez 1:4,7 leképezési arányt jelent (a szenzor a Canon adatai szerint 35,9×24 mm-es, amely nem indokol önmagában ekkora eltérést a leképezési arányhoz képest).

Jó hír, hogy geometriai torzítás ebben az esetben gyakorlatilag zéró, viszont sík témánál az extrém képsarkokban látni egy kis életlenedést, még szűk (F8) blende használatakor is.

Képminőség

A Tamron 24-70mm f/2,8 Di VC USD G2 nyitott blendén is szép részletgazdagságot produkál, nem csak nagylátószögben, de tele végnél is. A képsarkokban F2,8-nél viszonylag erős asztigmatizmus jelentkezik (nagyjából addig, ameddig a peremsötétedés is tart). Ez rekeszeléssel természetesen csökkenthető (érdemes megnézni a tesztfotók között a hivatali díszteremben készült képeket). A homogenitás tehát jó, de nyitott blendénél azért nem tökéletes.

Az optikai stabilizátorral támogatott standard zoom felbontása maximumát F5,6-F8 között éri el, „sweet point”-ja tehát itt keresendő, de a nyitott blendés fotózástól sem kell félni.

Értékelés

A Tamron második generációs, stabilizált, full-frame szenzorra tervezett 24-70mm f/2,8 objektíve hozta azt, amit elvártunk tőle. A rajzolata remek, az optikai tulajdonságai is többnyire jók, a színhiba jelentéktelen, az ellenfényt is jól tűri, de a peremsötétedés és a képsarki kóma nyitott blendén azért érezhető.

Ebben a tartományban gyakorlatilag minden gyártónak megvan a maga terméke, a Canon az EF 24-70mm f/2,8L II USM modellt, a Nikon a Nikkor 24-70mm f/2,8E ED VR AF-S stabilizátoros objektívet kínálja, míg a Sigma a szintén stabilizátoros 24-70mm f/2,8 DG OS HSM Art optikáját küldi harcba a fotósok kegyeiért. Létezik a Tokinának is ilyen objektíve, náluk Tokina 24-70mm f/2,8 AT-X PRO FX néven található.

És hogy miként alakulnak az árak? Nem meglepő módon a „canikon” objektívjei a legdrágábbak, a Canoné 550-600 ezer Ft-ért, a Nikoné 540 ezer Ft-ért vásárolható meg, a Sigma modellje 410-430 ezer Ft-ba, a 2015-ben megjelent, stabilizátor nélküli Tokina objektív 360 ezer Ft-ba, míg cikkünk tárgya, a stabilizátoros Tamron 24-70mm f/2,8 Di VC USD G2 430 ezer Ft-ba kerül, s Canon EF és Nikon F bajonettel érhető el.