Tamron 70-210mm f/4 Di VC USD – teszt

0
3 189

Képminőség

Színhiba

A három alacsony szórású lencsetag ellenére laterális (traszverzális) kromatikus aberráció így is jelentkezik a tesztfotónkon, ezt azonban nagy valószínűség szerint nem az objektív okozza, hanem a fényképezőgép képérzékelő szenzora előtti mikrolencsék. Erre enged ugyanis következtetni az, hogy a színhiba mértéke rekeszeléssel egyáltalán nem csökkenthető, ugyanakkor a gyújtótávolság növelésével teljesen megszűnik.

Összességében tehát nem kell számolnunk komoly színhibára még nyitott blendénél sem, egyedül 70 mm-nél tapasztalható enyhe kromatikus aberráció.

Most is kipróbáltuk, hogy mi a helyzet a lencsék hullámhossztól függő eltérő törési mutatójából adódó axiális (longitudinális) színhibával, amelyet főként a fókusz előtti és mögötti területeken lehetne észlelni. Ilyen azonban még nyitott blendén sem látható, így tehát e téren is jól teljesít az objektív.

Színhiba (axiális)

Bokeh

Enyhe teleobjektívről lévén szó, amelyet portrézásra is használhatunk, nem mellékes, hogy milyen lesz a fókuszon kívüli fényfoltok elmosása. Ezt nézzük meg ebben a tesztben, amelyet közelre állított objektívvel vizsgálunk.

Egyes nagy fényerejű fix gyújtótávolságú objektíveknél nyitott blendén lencse szerű fényfoltokat tapasztalhatunk a sarkokban, itt azonban nincs olyan óriási fényerő, így alapvetően nem indokolt a lencse forma kialakulása. Ennek ellenére 210 mm-en itt is láthatjuk ezt a hatást, ami nem feltétlenül baj, hiszen érdekes képi hatást kölcsönöz.
Fontos még, hogy a fényfoltokon rekeszelés során ne jelentkezzen gyorsan a diffrakcióból adódó sokszögesedés. Itt még F8-nál is gyönyörű körkörös formát látunk, csúcsosodásnak, sokszögesedésnek nyoma sincs! Ez F11-től kezd feltűnni, ilyen szűk rekeszt azonban ritkán fogunk használni – ha igen, akkor eleve nem a kis mélységélességre és a szép bokeh-ra fogunk utazni.

Geometriai torzítás

Tele tartományban dolgozó zoomobjektívről lévén szó, arra számítunk, hogy a zoom elején enyhe hordótorzítást tapasztalunk majd, ami a zoom közbenső állásától átcsap párnatorzításba.

A tesztképeink igazoltál elképzelésünket, erős torzításnak azonban a 210 mm-nél észlelhetőt sem nevezhetjük, inkább a visszafogott jelző lehet itt a jó.

Mivel az Olympus M.Zuiko Digital 17mm f/1,2 Pro tesztje óta vizsgáljuk az objektívek beágyazott torzítás profilját, amelyek pl. Lightroom esetében automatikusan alkalmazásra kerülnek, azaz eleve szoftveres torzítás korrekció történik, így kicsiny torzítás tapasztalható (pedig optikailag nincs erősen korrigálva), így ezt most is megnéztük. Az erről szóló korábbi cikkünk ITT olvasható el.

Persze DSLR-hez készülő objektívnél egyelőre ritka, hogy beágyazott profilt adjon egy objektív, így most sem találtunk erre utaló jelet, a beágyazott profilok felülbírálását lehetővé tevő Capture One 10-zel is ugyanazt az eredményt kaptuk, mint Lightroommal. Ennek ellenére nem lehetetlen a torzítás utólagos szoftveres korrekciója, ehhez az Adobe is kínál külső profilt, így igény esetén lehetséges a korrekció (de nem automatizált).

Peremsötétedés

A Tamron 70-210mm f/4 Di VC USD elég jelentős peremsötétedéssel rendelkezik, nem csak tele végállásban, de 70 mm-nél is. Persze a vignettálás rekeszeléssel csökkenthető és általában F5,6-nál már nem feltűnő.

Hozzá kell tenni természetesen, hogy a peremsötétedés az az optikai hiba, amit a legkönnyebben lehet szoftveresen korrigálni, ezt pedig már a legtöbb RAW konverter is kínálja, méghozzá az objektívhez kínált külön profil segítségével (de nem beágyazva az objektív firmware-ébe!).

Makró, közelfényképezés


Gyári adatok szerint az objektív 95 cm-es közelponttal és 210 mm-es végállásban 1:3,1 leképezési aránnyal rendelkezik. Próbáink alapján elmondhatjuk, hogy a gyakorlatban 67 cm-es munkatávolsággal dolgozhatunk (frontlencse-téma távolsága, nem keverendő össze a közelponttal, ami a filmsík-téma távolság), ekkor 10 cm széles témával tölthetjük ki a képmezőt, amely 1:2,8 leképezési arányt jelent.

A nagyítás tehát jó, de árnyalja a képet, hogy a fókusz nem egy síkban, hanem gömbfelület mentén oszlik el, így sík témát fotózva a képsarkok életlennek látszanak majd, még F8 rekesznél is (itt a képsarki életlenedést nem asztigmatizmus okozza, hiszen élesre is lehet állítani a sarkot, de ez esetben a képközép lesz életlen).

Geometriai torzítás ilyenkor is látható, az elfogadható mértékű optikai hiba itt párnatorzításként jelentkezik.

Ellenfény, becsillanás

Erősebb teleobjektíveknél már nem feltétlenül számít, hogy milyen becsillanás vagy kontrasztvesztés jelentkezik, hiszen ott ha már besüt a Nap az objektívbe, akkor egyébként is veszélyes a fotózás. Itt azonban még portréra használható gyújtótávolságban vagyunk, ahol lehet érdekes egy szép fénypászma, vagy éppen néhány fénykör, ugyanakkor zavaró, ha erősen csökken a kontraszt.

Jelen tesztünk tehát azt hivatott bemutatni, hogy mi történik, amikor a Nap direktbe betűz az objektívbe, hogyan és milyen mértékben jelentkezik a lencsék felületén többszörösen visszaverődő fény a fotón, illetve milyen mértékben történik kontrasztvesztés a fátyolosodás miatt.

Bár az időjárás eléggé változékony volt, akadt napsütéses idő is, így gyorsan elvégeztük a becsillanás tesztet. Amikor a Nap betűz az objektívbe, a lencsék felületén kisebb-nagyobb mértékben vissza is verődhet az erős fény, a többszörös visszaverődés pedig fotón is jól látható becsillanásként jelentkezik. 70 mm-nél még nincs erős kontrasztvesztés, csak a lencsék felületén játszó fény lenyomata látszik, 210 mm-nél viszont már nem érdemes becsillanásra játszani, hiszen itt már annyira erős a fátyolosodás, hogy a kép már élvezhetetlen.

Becsillanás ellenfényben

Képminőség

Részletes objektív tesztjeink végén arra keressük még a választ, hogy milyen az objektív rajzolata, milyen felbontást mutat képközépen és sarkokban, milyen a homogenitása, terheli-e a képsarkokat asztigmatizmus (kóma), illetve hogy nyitott blendén mennyivel lágyabb a kép, mint sweet spot-nál.

A készített tesztfotóink alapján úgy látjuk, hogy a képsarkok 70 mm-nél is mutatnak egy kis asztigmatizmust, azaz nyitott blendén a részletek itt nem jönnek vissza annyira, mint rekeszelve. 210 mm-nél még inkább érezhető ez a jelenség, a teljes részletességet egészen F11-ig történő rekeszelésnél érjük el.
A képközépen azonban jobb a helyzet, igaz, teljesen nyitott blendén egy hajszállal lágyabb a kép, mint rekeszelve, de egy blendét szűkítve (F5,6-nál) már ez is megszűnik. A sweet spot, azaz a legszebb rajzolat F8 környékén érhető el.

Mindez persze csak erős nagyításban (illetve a nagy felbontású kép pixel szintű vizsgálatánál) lényeges, hiszen még A/4-es nyomatnál sem fog észlelhető lágyságot adni egy nyitott blendén készült kép sem!

Értékelés

A Tamron 70-210mm f/4 Di VC USD összességében jól teljesített, a peremsötétedés ugyan erős, de ez könnyen korrigálható, viszont gyakorlatilag nincs színhiba. A közelpontja is remek, így akár 10 cm-es széles témával is kitölthetjük a képmezőt, kis kompromisszumra azért itt is szükség lesz, ha sík témát kell fotóznunk. A képsarkok ugyanis életlenek lesznek, ha a képközépre állítunk élességet (vagy a képközép lesz életlen, ha a sarokra fókuszálunk).

Kicsit meglepő volt a képsarkokban jelentkező jelentős kóma, amely miatt a képélesség itt gyengébb, mint képközépen – és ez nem csak a közelfényképezésre igaz. Emiatt extrém kompozíciókhoz kevésbé ajánljuk ezt az objektívet, azaz nagyon képsarokba ne akarjunk akkor témát komponálni, ha elvárjuk, hogy precíz éles képünk legyen. Ez leginkább a templombelsős és a mikrohullámú átjátszó toronyról készült fotókon ellenőrizhető.

A stabilizátor jól működött, bár tény, hogy a legtöbb képet állványról lőttük. Volt azért kézből készített fotó is, sőt, a svenkelést is kipróbáltuk.

A Canon és Nikon hasonló zoomobjektívjeihez képest a Tamron 70-210mm f/4 Di VC USD kb. 150 ezer Ft-tal olcsóbban szerezhető be, ára bruttó 250 ezer Ft.