A termosz melegétől
A Hasselblad cég jóval öregebb, mint az átlag fényképezőgép gyártók, bár 1841-es alapításakor még senki sem gondolta, hogy fotográfiával foglalkoznak majd. Úri passzió volt ez akkoriban, sőt inkább csak néhány feltaláló zseni időtöltése. Joseph Nicéphore Niépce alig 15 évvel korábban mutatta be az első, konzervált fényképet, egy párizsi díszletfestő, bizonyos Louis Daguerre, pedig a közelmúltban szabadalmaztatta furcsa, fémlemezes fotográfiai eljárását.
Fritz Victor Hasselblad sem gondolta, hogy 100 év múlva neve egyet jelent majd a minőségi, középformátumú fényképezőgéppel. Főleg, hogy akkoriban még nem is voltak „minőségi középformátumú fényképezőgépek”. A kor és helyszín (Göteborg) inkább egy export-import cégnek kedvezett, így az 1841 május 15-én bejegyzett F.W. Hasselblad és Tsa. az akkori árucikkek adásvételében látta a jövőt. A Svédország déli részén épült kikötőváros Skandinávia kereskedelmi központja és kapuja Európa felé. Német, holland, dán és angol hajók fordultak meg partjainál és ontották áruikat az északi államok felé. A Hasselblad cég rövid idő alatt sikeressé vált mint az ország egyik legnagyobb kereskedelmi vállalata.
A fényképezéssel nem is igen kerültek kapcsolatba, egészen az alapító fia Arvid Victor Hasselblad felbukkanásáig. Az ifjú 1871-ben vette át apjától a családi vállalatot és az exportált termékek körét később fotográfiai cikkekkel egészítette ki. Nem mintha ebben olyan nagy üzletet látott volna, a fényképezés inkább a hobbija volt. Ahogy visszaemlékezett, „Sosem gondoltam, hogy ezzel sok pénzt kereshetünk, de legalább ingyen fotózhattunk.”. A vállalat abban az időben a hőálló palackok forgalmazásában érte el legnagyobb sikereit. Ne szépítsük, termoszokat árultak.
A Hasselblad Svédországban elsőként kezdett fényképészeti kiegészítők árusításába, főleg az 1888-ban alapított, amerikai Kodak cég kizárólagos importőreként. Arvid a nászútján, Angliában találkozott George Eastmannel a Kodak későbbi alapítójával, és ismeretségükből, barátságukból egy szimpla kézfogás után üzleti kapcsolat lett, mely 80 évig tartott.
A fotótermékek kereskedelme jól hozott a konyhára, ezért 1908-ban megalakult a Hasselblad Fotografiska AB, a vállalat különvált fotográfiai részlege.
A vállalkozás a huszadik század elejére az unoka, Karl Erik Hasselblad kezébe került, aki az üzleti kapcsolatot kivéve nem sok érdeklődést mutatott a fotózás iránt. Annál inkább fia – az alapító dédunokája – akit szintén Fritz Victornak hívtak. Victor 1906-ban született és szülei válása után félénk, magának való kamasszá cseperedett. Legkedvesebb időtöltése a magányos madármegfigyelés volt, később pedig nagyapja révén beleszeretett a fényképezésbe is. A fiú állítólag már tizenévesen is komolyan elmélyült a fényképezőgépek működésében. Jegyzeteket készített, melyekben a meglévő konstrukciót tökéletesítését vázolta fel. Érdeklődését látva apja kivette az iskolából, és a fotográfia akkori fővárosába, Drezdába küldte tanulni. Victor a húszas években Európa számos városát végigjárta, fotográfiai üzemekben dolgozott, fejlesztőműhelyekben és boltokban segédkezett. Később az Egyesült Államokba ment, ahol az idős George Eastman kezei alatt tanulta ki a szakma mesterfogásait.
Hazájába visszatérve a családi vállalkozásban dolgozott, 1933-ban megnősült, szabadidejében pedig a régi hobbijának a madármegfigyelésnek élt, de immár fényképezőgéppel. Több fényképészeti magazinban is publikált technikai és természetfotós cikkeket, majd egy saját fotókkal gazdagon illusztrált könyvet is kiadott, Flyttfagelstrak (Költözőmadarak vándorlása) címmel.
Kapcsolata az apjával nem volt felhőtlen, ezért 1937-ben otthagyta a Hasselblad céget és egy saját üzletet alapított Göteborgban, Victor Foto néven. A bolt fotográfiai termékeket árult és filmkidolgozással foglalkozott. A kereskedelemben jól csengő nevének köszönhetően a kisvállalkozás igen sikeresnek volt mondható.
”Hí’ a haza…”
Nem sokkal később kitört a II. világháború, és bár Svédország semleges maradt, a szomszédos Norvégiát megszálló német felderítő gépek gyakran sértették meg légterét. Egy ilyen elfogott német kémrepülő sértetlen fotóapparátusa adta az ötletet a svéd kormány számára, hogy saját légimegfigyelő szolgálatot alapítson. Ehhez azonban fényképezőgépre is szükség volt. Victor Hasselbladot kérték fel a gép megtervezésére, aki ismert természetfotós és technikai szakember volt, de persze a közismert családi névnek ezúttal is nagy szerepe volt a választásban.
Victor mindenesetre felnőtt a feladathoz. Egy kibérelt autószerelő műhelyben rendezte első „üzemét”, melynek a Ross AB nevet adták. 1940 áprilisát írták ekkor. A fényképezőgép elkészítésében az autószerelő műhely tulajdonosa Gustaf Tranefors és annak testvére, Ake is közreműködött, akivel Hasselblad még évtizedekig együtt dolgozott. Hamarosan elkészült az első légikamera a HK7, amely 7 x 9 cm-es formátumú volt és kétféle objektívvel kínálták. A hadsereg rendkívül kedvezően fogadta a gépet és továbbiak megépítését kérte Hasselbladtól. 1941-re már húsz alkalmazottal folyt a munka, akkor kapta a következő állami megrendelést egy új felderítő kamera megépítésére. Az Ska4 névre keresztelt készülék már számos olyan újítást tartalmazott, ami a háború utáni, kommersz Hasselblad gépek védjegyének számított. Ilyen volt például a cserélhető filmkazetta.
1942-ben elhunyt Karl Erik Hasselblad, Victor édesapja, aki így megörökölte az F.W. Hasselblad vállalatot. A termelés már ezen a néven folyik tovább, továbbra is a hadsereg igényei szerint. 1941 és 45 között 342 darab HK7 és Ska4 készül felderítési célokra, de a cégvezető álma, hogy gépeit bárki megvásárolhassa. Elképzelése egy csúcsminőségű, könnyen hordozható gép, amely jól elfér a kézben. Több prototípus is készül, de egyelőre egyiket sem valósítják meg. A háború alatt nem csak fényképezőgépeket, de karórákat és óraműveket is gyártott a cég, ami dolgozói szempontjából később jól jött a precíz alkatrészeknél.
Szabad Szilárd az Erdélyben született fiatalember a húszas években, Erdély Romániához csatolása után, vándorolt ki Svédországba. Itt először ácsként dolgozott, mint odahaza apja és nagyapja, majd a Stockholmi Technikai Intézetnek készített repüléstechnikai famodelleket. A második világháború kitörésével a külföldieket már nem szívesen foglalkoztatták a repülőgép fejlesztésben, így kénytelen volt egy saját javító műhelyt nyitni, ahol többek között fényképezőgépeket és kiegészítőket is reparált. Rövidesen az egyik legfontosabb megrendelője a Hasselblad lett.
Mivel több ügyfele panaszkodott az akkor piacvezető Kodak nagy formátumú gépek használhatóságára, limitált mozgathatóságára, 1945-ben Szabad egy új, eltolható, dönthető hátfalú modellt szerkesztett, melynek forgalmazását a Hasselblad vállalata. A Szabad név akkor még nem mondott túl sokat a vásárolóknak, így a gép Hasselblad Universal néven került forgalomba. Az első szériák mahagóniból készültek, 12 x 16-os formátumban. Néhány tucat példány az Egyesült Államokba is eljutott, ahol mint „kiváló svéd minőséget” reklámozták. Szabad Szilárd később folyamatosan fejlesztette a fényképezőgépet, újabb anyagokat és több nagyformátumot is kipróbálva. 1962-ig kb.1500 fényképezőgép készült néhány alkalmazottat foglalkoztató, kis műhelyében. 1952-től már saját neve is rákerülhetett a gépeire – Szabad Stockholm.
Túl a Földön
A háború végeztével megszűnt a katonai megrendelés, a Hasselblad cég gyártórészlete pedig folytatta az órák készítését. A termékskálát diavetítők és autóalkatrészek színesítették. Végül 1948-ban kerülhetett forgalomba az cég első, nagyközönségnek szánt fényképezőgépe, a Hasselblad 1600F, mely egy 6 x 6-os formátumú gép volt, 1/1600 mp-ig állítható záridővel. Erről, az akkoriban ritka képességéről kapta nevét is. Cserélhető Kodak Ektar objektíveket, filmkazettát és keresőt használt.
Az 1600F egy rendkívül kifinomult fényképezőgép volt, hála az óragyártó tapasztalatnak. Sajnos épp emiatt jöttek elő hátrányai is, ugyanis nem bizonyult tartósnak. Precizitásban megelőzte korát és díszére vált minden vitrinnek, de nagyobb igénybevételre, munkára lényegében alkalmatlan volt. 1949-ben mindössze 50 darab készült belőle, a következő évben pedig kb. 220 példány. Ezek mai gyűjtői értéke rendkívül magas.
1950-ben egy megújult, strapabíróbb szériával állt elő a cég, melyből több mint 3000 darabot gyártottak egészen 1953-ig. Bár ez a sorozat jobban tűrte a megpróbáltatásokat, a meghibásodási arány továbbra is magas maradt.
Tanulva a történtekből, 1953-ban egy teljesen megújult, sokkal tartósabb masinával álltak elő az előző modell leváltására, mely az 1000F nevet kapta. Talán mondanom sem kell, hogy 1/1000 mp-es záridőt tudott, és szintén 6 x 6-os formátumú volt. A géphez a Zeiss nagylátószögű, 38mm-es Biogon optikáit is kínálták, ez volt a Hasselblad SWA modell. Precizitása miatt az előd is nagyon jó kritikákat kapott, de az 1000F adta el igazán a Hasselblad nevet mint fényképezőgép gyártó. Ebben nem kis szerepe volt az amerikai Modern Photography magazinnak, mely tesztjében az egekig magasztalta a gépet, az előd kényességét figyelembe véve kétszer szándékosan le is ejtették a gépet, és 500 tekercset lőttek el vele. Az 1000F túlélte a kiképzést és a jó visszhangnak köszönhetően berobbant az amerikai piacra is.
Az 1000F alapozta meg a cég nevét a nagyvilágban, de igazán sikeressé utódja az 1957-ben kiadott Hasselblad 500C tette. A gép egyedi külseje évtizedekre meghatározta a ‘Hassy-k’ arculatát, különböző válfajait pedig egészen 2008-ig gyártották. Az 500C a gyártó új V-kamerarendszerének első modellje volt. Az ezután megjelent összes középformátumú gépük kompatibilis ezzel a rendszerrel. Ebben a gépben jelent meg elsőként az objektívben elhelyezett központi zár (első két gépükben redőnyzárat használtak a filmsík előtt). Az új konstrukciónak köszönhetően a gép vakuja bármilyen záridőhöz szinkronizálható volt. A fényképezőgéphez Carl Zeiss gyártmányú objektíveket kínáltak.
A gépeikbe fektetett munka, anyag és energia mennyiségét jól példázza, hogy hiába kaptak kiváló kritikákat, saját gyártású fényképezőgépeik csak 1960-tól hoztak nyereséget a cég számára. Addig csak a közel 80 éve üzemelő fotócikk import jelentett profitot a Hasselbladnak.
És, hogy miként került a Hasselblad az űrbe? Az első amerikai űrprogramra kiválasztott hét űrhajós egyike amatőrfotós volt, és mellesleg egy Hasselblad 500C boldog tulajdonosa. Az urat Walter M. Schirrának hívták, és az ötödik amerikai volt, aki az űrbe léphetett 1962 októberében, a Mercury-Atlas 8 fedélzetén. A nagy útra – mint minden rendes amatőr fotós – magával vitte kedvenc fényképezőgépét is. A 9 órás földkörüli kirándulás során elkészítette a világ első űrfelvételeit, melyek nagy hatást gyakoroltak a NASA vezetésére. Olyannyira, hogy a Hasselblad ettől kezdve az űrkutatási hivatal fényképezőgép beszállítója lett. Kisebb változtatásokkal a boltban is megvásárolható modelleket használták e mostoha körülmények között is. A kedvencük a motoros filmtovábbítást kapott 500EL volt, melynek több változata szolgált a stratoszférán túl. 1965 júniusában a biztonságot jelentő űrkabinon kívül szolgált a gép, az első amerikai űrséta alkalmával. A motoros filmtovábbítású típusaik ezután EL jelöléssel kerülnek forgalomba.
1966-ban Victor Hasselblad eladta a nagyapja által alapított Fotografiska AB-t, a cég fotócikk kereskedelmi részlegét a Kodak számára. A vállalat befejezte az import termékek értékesítését, ezután csak a gyártásra összpontosított.
Az űrkaland kétségkívül legnagyobb lépése a holdprogramban és az első holdraszállásban való részvétel volt. Kis lépés volt ez Neil Armstrongnak, de nagy a Hasselbladnak. Az 1969 nyarán Holdra lépő űrhajósok nem kevesebb mint 13 db, speciálisan átalakított, Hasselblad 500EL-t vittek magukkal Zeiss Biogon 60mm F5,6 objektívekkel, melyek nem csak az űrhajón, de a holdséta alatt is dolgoztak. Az ember első lépéseit a Holdon ezek a fényképezőgépek örökítették meg.
Új szelek fújnak
A cég életében komoly változást jelentett, hogy 10 évvel a kereskedelmi részleg eladása után a tulajdonos a Victor Hasselblad AG vállalatot is áruba bocsátotta. A vevő egy svéd befektetési csoport a Säfveån AB volt, mely később a tőzsdén is megjelent a Hasselblad részvényekkel, magának 57,5%-os tulajdonrészt megtartva.
1977-ben érkezett a következő modell Hasselblad 2000FC néven. A korai típusokhoz hasonlóan ez is redőnyzáras gép volt, 1/2000 mp-es legrövidebb záridővel Ezzel útjára indul a 2000-es széria, melyet egészen a közelmúltig gyártottak.
Victor Hasselblad, az alapító dédunokája, a cég fényképezőgép gyártó részlegének megteremtője 1978-ban, 72 évesen hunyt el. Vagyonának nagy részét az általa létrehozott Hasselblad Alapítványra hagyta.
1985-ben újabb tulajdonosváltás következett. Ezúttal a szintén svéd Incentive AB vásárolta meg a vállalat tőzsdén kívüli 58,1%-os tulajdonrészét. Az Incentive AB később a cég teljes tulajdoni hányadát megszerezte, miután az összes részvényét felvásárolta. Szintén 1985 az az évszám, amikor létrejön a Hasselblad Electronic Imaging AB részlege, feladata digitális képalkotó és képátvivő rendszerek fejlesztése és gyártása. Ebben az évben adják ki első telekonverterüket, mely 2x-es nagyítású és a Zeiss lencséit tartalmazza. A 90-es években ennek továbbfejlesztett változata is megjelenik 2XE néven, majd 1,4x változatban is kapható lesz.
Az újabb Hasselblad modellszéria 503 néven kerül forgalomba 1988-ban. Legfontosabb újdonságuk a TTL-OTF vakufénymérés támogatása. Az első modell, az 500CX egy új, belső vázbevonatot is kap, mely csökkenti a becsillanás esélyét. A készülék motoros filmtovábbító csatlakozással is rendelkezik. 1990-ben a PS Mutar optikát is beveszik a gépekhez kínált objektívek sorába. Ezzel a fókuszsík eltolása (ún. shift) is lehetséges.
A ’77-ben debütált 2000-es sorozat továbbfejlesztése az 1991-ben kiadott 200-as széria. Nyitó modellje a Hasselblad 205TCC szpot fénymérést kap és a TTL-OTF vakukkal kompatibilis. Cserélhető filmkazettája elektronikusan kommunikál a vázzal. Három év múlva, a 203-as modellben vezeti be a cég a beépített automata fénymérést.
A gyártó a nagy formátumú fényképezőgépek terén is kipróbálja magát. 1995-ös terméke a Hasselblad FlexBody, egy kihuzatos műszaki gép, két évre rá pedig az ArcBody modellt kínálja, melyhez speciális Rodenstock optikák vásárolhatók.
1996-ban a Hasselblad ismét gazdát cserél. Ezúttal három érdekeltség osztozik a részvényein. Egy részét a vállalati menedzsment birtokolja, a többit pedig a svájci UBA AG, valamint a brit Cinven szerzi meg. Ugyanekkor a kisfilmes formátum felé is kikacsintanak a Hasselblad Xpan modellel. Az Xpan-t eredetileg a Fujifilm fejlesztette ki és japánban TX-1 néven hozta forgalomba. A világ többi részén Hasselblad márkanéven kerül a boltokba. 35mm-es, távmérős, fényképezőgép, amely 24 x 65 mm-es panorámaképek készítésére is alkalmas, vagyis képszélességben egy 6 x 7-es középformátumú gépnek felel meg. Kezdetben 45 és 90mm-es optikákkal kínálták, később pedig 30mm-es is kapható volt hozzá. 2003-ban jelent meg az utódja Xpan 11 néven.
A cég a kezdetektől fogva a 6×6-os formátum mellett tette le voksát, 1957-től kezdve pedig minden középformátumú gépe V-rendszerű volt (az XPan gépeket és objektíveket X-rendszernek hívják). 2001-ben viszont mindez megváltozott. Ekkor született meg – az Imaconnal és Fujifilmmel való közös fejlesztés révén – a Hasselblad H-rendszer, teljesen új hátfal csatlakozással, új objektív sorozattal és 6 x 4,5 cm-es képmérettel. A közös fejlesztés az azóta is legsikeresebbnek számító, 645-ös digitális középformátum alapja lesz. A rendszerhez több cég gyárt digitális hátfalakat, de normál filmkazettával „egyszerű” filmes fényképezőgépként is használhatók. D jelölésű modelljeikhez saját digitális hátfalat is kínál. A nyitómodell a Hasselblad H1 volt. A Fujifilm GX 645 néven gyártotta ugyanezt a gépet.
Az évezred elején egy újabb tulajdonosváltás történik, ezúttal a kínai Shriro csoport szerez többségi befolyást a cégben. Ez a cég a Hasselblad régi üzleti partnere volt. A Kelet-Ázsiai térségben ők látták el termékeik képviseletét. A cég tulajdonosa a mai napig az akkor létrejött Shriro Sweden, mely 2004-ben felvásárolja a digitális hátfal és szkenner gyártót. Ettől kezdve saját márkanevű digitális hátfalakat is kínálnak a H-rendszerhez. A 2004-es Photokinán bemutatott H1D-t például 22 megapixeles Hasselblad hátfallal hozzák forgalomba. A szenzor itt jóval kisebb, mint a filmes hátfallal elérhető 6 x 4,5 cm. Mindössze 4,9 x 3,7 cm-es érzékelőről van szó, ami viszont így is dupla területet jelent egy Leica képkockához mérten.
Utódja a H2 és H2D modell már a következő évben megjelenik, szintén 22 megapixeles hátfallal, néhány hónap múlva pedig 39 megapixeles változatban kínálják. A H2D 2007-ig van fogalomban, amikor is a csökkenő keresletre hivatkozva kivonják. Ekkor már azonban piacon van a H3 sorozat, melyhez 31, 39 és 50 megapixeles hátfalakat kínálnak. A hármas széria jelenleg is kapható, immár másodvirágzását élve. A H3D-II gépekhez az elmúlt év végén jelentették be a multi-shot (MS) technológiát használó hátfalakat. A gép 4 felvételt készít egymásután ugyanarról a témáról, egy-egy pixellel eltolva, így mind a négy színcsatornán valós színinformációt kapunk. Szintén a múlt év végén jelent meg a H4 család, melyhez már 40, 50 és 60 megapixeles hátfalakat választhatunk, ha 20-30 000 dollár feszíti pénztárcánkat.
A rendszerhez – HC jelöléssel – nyolc fix és egy zoom objektívet kínál a cég, valamint egy 1,7x telekonvertert. A gépeket a 2008-ban kiadott Phocus szoftverrel számítógépről is távirányíthatjuk, illetve a program az elkészült képek konvertálására feldolgozására is alkalmas. Jelenleg s 2.0-ás változata szerezhető be.
