Történelem: Olympus

0
437

Mikroszkóp és orvosi hőmérő gyártás

Tokiwa Asahi (1920)

A céget 1919 október 12-én a jogász végzettségű, de a kereskedelemben gyakorlatot szerző Takeshi Yamashita alapította a Shintaro Terada által tervezett mikroszkópok és hőmérők gyártására. Akkoriban Japán importból fedezte orvosi műszer, így mikroszkóp igényét is. Terada az 1910-es években tagja volt az első japán mikroszkópot megtervező három fős csoportnak. Yamashita hamar felismerte, hogy a Takachiho Seisakusho, illetve a Tokiwa márkanévvel (az első mikroszkópok a forgalmazó Tokiwa nevével kerültek forgalomba) nehéz lesz a nemzetközi piacon boldogulni, ezért 1921-ben új márkanevet kerestek. A japán mitológia szerint a cég nevében is megjelenő Takachiho nevű hegy az istenek lakhelye, így kézenfekvő volt, hogy ennek a hegynek a nyugati kultúrákban lévő megfelelőjét válasszák. Így lett a görög mitológia alapján 1921-ben az Olympus a cég márkaneve. A hőmérő üzletág 1923-as értékesítése után a erőforrásaikat a mikroszkóp gyártás fejlesztésére összpontosították.

Olmypus logo history

Az Olympus nevet egészen 1948 végéig csak márkanévként használták. A céget 1949 január 1-től kezdődően hívták márkaneve alapján Olympus Optical Co., Ltd-nek. A ma ismert logó elődje 1970-ben jelent meg először, és egy 2001-es apróbb kiegészítést leszámítva a mai napig szolgálja a céget. A vállalat neve, elhagyva az Optical jelzőt 2003-ban Olympus Corporation-re változott.

A látottak rögzítése – fényképezőgép

Semi-Olympus (1936)

Az optikai lencsék gyártásában szerzett tapasztalatát a Takachiho Seisakusho szerette volna fotó objektív gyártásában kamatoztatni, de a Zuikô névre keresztelt optikáknak nem találtak piacot. Mivel az optikát csak géppel együtt tudták eladni, a Proud nevű szintén japán cégtől vásároltak vázakat. Így született meg 1936-ban az első Olympus fényképezőgép, a Semi-Olympus. A többféle zárszerkezettel is készülő gépből az alkalmazott 75mm-es f/4.5-ös Zuikô objektívek számozása szerint kb. 150 darab készülhetett, mielőtt 1937-ben leváltotta az Olympus első saját gyártású fényképezőgépe a szintén 75 mm-es objektívet használó Semi-Olympus II. Ezzel a géppel egy időben több prototípus is készült az Olympus Standard nevű gépből, ez azonban sosem került gyártásba. A Semi-Olympus II-t 1940-ig, az Olympus Six megjelenéséig gyártották.

Érdekesség: A saját fényképezőgép tervezés akkoriban nem volt gyakori Japánban, a helyi gyártók szívesebben másolták a jól sikerült német modelleket. Az Olympus Standard projekt tervezője, Sakurai Eiichi szerint „a többiekkel azonos fényképezőgépek gyártása unalmas”.

Olympus 35i (1948)

A II. Világháborúban a cég több gyárát is lebombázták, és elvesztek az archívumok is, így bizonyos részegységek, mint például a zárszerkezetek gyártása évekig szünetelt. A fényképezőgép gyártást az Olympus Six modellel indították újra, de a Zuikô objektívekből gyártottak a Mamiya Six nemű modelljeire is.

A háború utáni évekhez és az Olympushoz köthető az első 35 mm-es japán fényképezőgép az Olympus 35I bemutatása. A központi záras fényképezőgép népszerűségét a gyors ismétlési sebességének köszönhette. Az ötvenes évek végéig gyártott sorozatban a gépek olyan újdonságokkal bővültek, mint a felhúzó kar, a széles látószögű objektív, a fénymérő és cserélhető objektívek rendszere.

PEN korszak

Olympus Pen (1959)

Az Olympus történetében többször is visszatérő miniatürizálási törekvések első terméke Pen néven jelent meg 1959-ben. A Yoshihisa Maitani által tervezett fél Leica képkockányi képet exponáló fényképezőgép volt az első fél képkockás japán modell, és az egyik legkisebb hagyományos 35 mm-es filmet használó fényképezőgép. A Pen sorozatot, ami a Pen F és Pen FT kivételével mind átnézeti keresős, fix gyújtótávolságú objektíves modell volt, egészen 1983-ig gyártották, annak ellenére, hogy a hetvenes években más gyártók is és az Olympus is képes volt már hasonló méretben teljes képkockát exponáló gépet gyártani. A siker titka a minőségi D-Zuiko objektívek, a könnyű kezelhetőség, a kis méret és az attraktív külső mellett a gazdaságos üzemeltetés volt: egy 36 kockás tekercsre 72, egy 24 kockásra pedig 48 felvételt lehetett velük készíteni.

Érdekesség: A Pen elnevezés az angol pen (toll) szóból származik. A tervezők ugyanis egy olyan könnyen hordozható és könnyen használható fényképezőgépet szerettek volna készíteni, mint amilyen egy toll.

Az 1963-ban bemutatott Pen F volt az első és egyetlen tükörreflexes cserélhető objektíves fél képkockás rendszergép, amihez 20 különböző objektív közül lehetett választani. A TTL fénymérés 1966-ban, a Pen FT megjelenésekor került a sorozatba. A Pen F azonban minden újítása ellenére elbukott, aminek egyik oka, hogy az Olympus az összes technológiát levédette, így más gyártók nem tudtak ilyen rendszerű gépeket gyártani.

Az átnézeti keresős Penek azonban sokáig népszerűek maradtak, így a 24 éves gyártás alatt több mint 17 millió Olympus Pen talált gazdára.

Érdekesség: A sikertelenség másik oka, hogy a Kodak nem volt hajlandó fél képkockás mérethez filmet gyártani, így a rendszer Amerikában nem tudott elterjedni. Ezzel szemben az Agfa támogatásának köszönhetően a rendszer Németországban és Hollandiában sikert aratott.

(O)M-1

Olympus (O)M-1 (1972)

Az OM sorozat első tagja 1973-ban került a boltokba. Az M-1 az akkor kapható legkisebb és legkönnyebb kisfilmes tükörreflexes fényképezőgépként számos korszakalkotó újítást tartalmazott a méret és a tömeg csökkentése érdekében. A cserélhető mattüveggel ellátott gép zárszerkezetét 100 ezer ciklusra tervezték.

Az OM rendszert ugyanaz a Yoshihisa Maitani tervezte, akinek a nevéhez a Pen sorozat is köthető. A professzionális tükörreflexes gépek tömegének mindössze felét nyomó OM-1 manuális beállítási lehetőségeivel és tükörfelcsapási opciójával elsősorban csillagászok, természetfotósok és tudományos kutatók körében volt népszerű.

Érdekesség: Az M-1, illetve az Olympus saját 35mm-es rendszerének fejlesztését egy egész éves vita előzte meg, mert abban az időben Japánban minden cég nagyobbat, hosszabbat és nehezebbet akart építeni mindenből, miközben a fejlesztéssel megbízott mérnök a fényképezőgép méretének csökkentésében látta a kiugrási lehetőséget. Ezt pedig nagyon nehéz volt elfogadtatni a döntéshozókkal.

Az OM-2 1975-ös megjelenése továbbfejlesztett elektronikus fénymérési rendszert, program módokat hozott, míg az OM-10 1979-es megjelenésével a sorozat két részre vált. Az egy számjegyű modelleket kimondottan professzionális felhasználásra szánták, míg a két számjegyű változatokkal az amatőr felhasználókat célozták meg.

Érdekesség: Az OM-1 néven ismerté vált modell először M-1 néven került forgalomba, de a hirtelen jött nagy népszerűséget látva a Leica kérésére az Olympus átnevezte OM-1-re.

Az OM rendszer talpa alatt a nyolcvanas években ingott meg a talaj, amikor az Olympus csak megkésve követte az automatikus élességállítás iránti igényt. Az első és egyetlen autofókuszos OM modell az 1986-ban bemutatott OM-707 volt, amihez 8 különböző OM AF objektív készült. A késlekedés mellett a kegyelemdöfést az az apró tervezési / koncepcióbeli hiba adata, hogy az objektívekről lehagyták a kézi élességállító gyűrűt. Erre pedig az akkoriban még megbízhatatlan, pontatlan AF rendszerek mellett igencsak szükség lett volna.

Olympus XA (1972)

A miniatürizálásban a Pen és az OM sorozat mellett az Olympus nagy húzása az XA nevű modell volt. A minden idők egyik legkisebb távmérős fényképezőgépének elkészítéséhez a mérnökök egy sor újdonságot is bevezettek. Ilyen például az elhúzható objektívvédő, ami az objektívsapkát és a tokot váltotta ki, de meg kell említeni a teljesen műanyagból készült burkolatot, ami akkoriban komolyabb fényképezőgépeknél egyáltalán nem volt jellemző.

Az OM sorozat autofókuszos tagjával ellentétben a múltszázad utolsó évtizedének elején megjelent mju sorozat óriási sikert aratott. A kis méret mellett a kortalan dizájn sok amatőr fotóst tudott az Olympushoz vonzani. A fotózás iránt komolyabban érdeklődőknek a japán gyártó 2003-ig csak bridge tükörreflexes gépeket épített, melyek egyben tartalmazták a vázat és az objektívet. A jellegzetes L alak nem csak kényelmessé, de jól felismerhetővé is tette ezeket a gépeket.

Olympus L-1 (1990)

Olympus µ (1991)

Four Thirds

Olympus Camedia C-800L (1996)

A digitális korszakot az Olympus a lehető legjobb ütemben elkapva, már a kilencvenes évek végén kínált elérhető árú 1,4 majd 2,3 megapixeles, tényleg jó minőségű képet készítő fényképezőgépeket. Meghatározó szerepük az első elérhető árú Canon és Nikon DSLR-ek megjelenéséig vitathatatlan volt. Mivel az Olympus az OM sorozat óta nem fejlesztett cserélhető objektíves rendszerhez optikát, ráadásul az OM sorozat is főleg manuális élességállítású objektíveket tartalmazott, a cserélhető objektíves tükörreflexes piacra való betöréshez nem volt mire támaszkodjanak.

Olympus E-1 (2003)

A hátrány előnyként is felfogható, hiszen adott volt a lehetőség egy teljesen új, alapjaiból digitális rendszer fejlesztéséhez, amit nem korlátoznak korábbi termékek és szabványok. Ennek a fejlesztésnek az eredményeként született meg a Four Thirds szabvány, amit a Pen F rendszernél elkövetett hibából tanulva eleve nyitott, más gyártó által is felhasználható rendszerként tettek közzé. A specifikáció 2003-as megjelenése óta az Olympus kínálatában 14 darab Four Thirds rendszerű E sorozatú modell jelent meg, a kezdeti szűkös objektívkínálat pedig mára minden lényegesebb területet képes lefedni. A nyitott Four Thirds rendszerhez elméletileg sok gyártó csatlakozott, tevőlegesen azonban csak a Panasonic, a Leica, a Sigma és a Kodak vett részt a rendszer fejlesztésében, népszerűsítésében.

Micro Four Thirds

Olympus E-P1 (2009)

A Four Thirds rendszer tervezésénél a cél nem meglepő módon a kis méret volt, így választották a hagyományos Leica képkocka területének mindössze negyedét adó szenzorméretet szabványnak. Az elgondolás szerint ha kisebb felületre kell képet vetíteni, akkor kisebb objektíveket és kisebb gépvázakat lehet építeni. Bár mindig lehet olyan azonos látószöget adó objektívpárokat találni, ahol a Four Thirds rendszerű optika azonos fényerő mellett kisebb és könnyebb, mint a vetélytársa, összességében a rendszer alkotóelemei nem tudtak látványosan kisebbek lenni a hasonló kategóriájú rendszereknél.
Az igazi változást a Micro Four Thirds rendszer hozhatja, ami az eredeti rendszer méretben tovább csökkentett változata. Változatlan szenzorméret mellett elhagyták a tükröt, kisebb lett a bajonett és ez utóbbi közelebb is került az érzékelő síkjához. Ebből adódóan az eredeti Four Thirds rendszerű objektívek csak adapterrel használhatók, de a az új rendszerhez már 7 objektív kapható.

Endoszkópok

Olympus gyomorfényképező (1950)

1949 kapta meg a cég a felkérést, hogy olyan fényképezőgépet készítsen, amivel a páciensek gyomrát lehet belülről vizsgálni, fotózni. Az Olympus elvállalta a feladatot, és nekilátott a komoly kihívásokat is rejtő feladat megoldásának. Az első prototípus 1950-es bemutatásáig meg kellett oldaniuk a szükséges világítást, el kellet készítsék a rendkívül apró lencséket és találniuk kellett a megfelelően flexibilis csöveket. A fekete-fehér filmet tartalmazó fényképezőgép a gyomorba lejuttatott cső végébe került, így a szerkezet vízszigetelését és a film továbbítását is meg kellett oldani. Az endoszkópok drasztikus fejlődését a 60-as években az üvegszál feltalálása tette lehetővé, így lehetővé vált a belső szervek valós idejű vizsgálata, illetve 1964-től az éppen látottak fényképen való rögzítése. Az Olympus 1971 óta a fényképezőgépeken és endoszkópokon túl orvosi diagnosztikai készülékeket is gyárt.

Érdekesség: A digitális képrögzítési technológia nem csak a hagyományos, de a mikrofotózást is forradalmasította. A 2006-ban bemutatott DP71 típusú mikroszkóp 1,41 megapixeles CCD-vel készül, ami a speciális piezo mozgatásos technológiával 12,5 megapixeles képek rögzítésére képes. A képzaj alacsonyan tartása érdekében a CCD-t külön hűtik.

2002 óta a cég kínálatában létezik HD felbontású képet közvetítő és rögzítő endoszkóp is, de a jövő a kapszulába zárt endoszkópoké, amik lenyelésük után végighaladva a szervezetben vezeték nélküli kapcsolaton keresztül élőben közvetítik a látottakat.