Történelem: Pécsi József

0
0

“Amihez hozzányúlt, arannyá változott kezei között.”, írja Pécsi Józsefről a Magyar Fotográfusok Háza honlapján közzétett biográfia. És valóban. Pécsi József nem csak a fotográfia terén volt sokoldalú, mindig újat kereső, de a művészet számos ágában otthonosan mozgott, és igyekezett minden szempontból maradandót alkotni.

Önarckép kaktusszal (1931.)
(a Magyar Fotográfiai Múzeum engedélyével)

“Tanításom haladó és modern irányát korunk művészeti szellemével egészítem ki, mert csak így nevelhetek az átlagon túlmenő, jóízlésű, tehetséges műiparos nemzedéket.”, vallott céljairól a hazai fotóoktatásban is úttörő munkát végző művész. Tanár, fotóművész, szakíró, feltaláló, műgyűjtő, ez mind-mind ő volt, és minden szakterületén sokat köszönhet neki a magyar és a nemzetközi fotográfia. Olyannyira, hogy halálát több róla írt életrajz egy korszak végének tartja.

1889. április 1-én született Budapesten, jómódban élő polgárcsalád fiúgyermekeként. A fotózás felé 14 éves korában, 1903-ban fordult, kezdetben még csak amatőr hobbistaként. A fiatal fiút a művészet több területe is érdekelte. Jól rajzolt és festett, valamint több hangszeren is játszott. Talán nem véletlen, hogy első művészi korszakában készült fotóin is a festményszerű, lágy rajzú képi világ köszön vissza.

Az Est hármaskönyve (1929.)
(a Magyar Fotográfiai Múzeum engedélyével)

1906-ban tett kereskedelmi érettségit, majd 1909-ben Münchenbe ment és beiratkozott az ottani Fotográfiai Akadémiára. Két évre rá kitüntetéssel hagyta ott az iskolapadot, visszajött Magyarországra és műtermet nyitott, pedig „aranydiplomája” lehetőséget biztosított volna számára, hogy Németországban bárhol üzletet nyisson.

Megkapta a legrangosabb német szakmai kitüntetést, a neves hamburgi portréfotósról elnevezett Dührkoop-érmet. De ez csak az első volt az ezután begyűjtött nemzetközi elismerések sorában. Még abban az évben aranyérmet kapott Rómában és Moszkvában, majd 1912-ben a Nemzetközi Professzionista Fényképészek Szövetsége V. Párizsi Kongresszusának diplomáját nyerte el. 1913-ban a londoni Fotográfiai Szalon tiszteletbeli tagja lett.

Ekkor még csak 24 éves, de megszerzett tudását szeretné továbbadni az utána következő nemzedéknek is. A Budapesten üzemelő Székesfővárosi Iparrajziskolában (a mai Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában) Bárczi István, akkori budapesti főpolgármester kérésére megalapítja a Fotográfusi Tanműhelyt, mely az első középfokú fotós képzés volt hazánkban. Mindössze hét évet taníthatott itt, mert 1920-ban – állítólag balos nézetei miatt – eltanácsolták és hivatalosan csak több mint negyed évszázad elteltével állhatott újra a katedrára. Azért az oktatást tovább folytatta, de már csak kislétszámú magántanulót vállalt. Tanítványai fotóiból 1917-ben, Növendék-fényképek címmel rendezett kiállítást.

Földműves tehenekkel szánt (1940.)
(a Magyar Fotográfiai Múzeum engedélyével)

Egyes források szerint egy ideig Robert Capa (azaz Friedmann Endre) is a tanítványa volt. Erről azonban néhány elejtett félmondatnál több információ nem áll rendelkezésre. Friedmann 1930 táján kezdett fotózni, ’31-ben pedig el kellett hagynia az országot.

Pécsi 1916-ban új műterembe költözött a Dorottya utca 8. szám alá, az V. emeletre. Az oktatást is itt folytatta és közben fényképészként tevékenykedett. A két világháború között számos híresség portréját is elkészítette, így például modellt ült számára Bartók Béla, Bernáth Aurél, Muráti Lili, Beregi Oszkár, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Egry József, Pablo Casals, Graham Green, Anna Pavlova, és Vaclav Nyizsinszkij.

A 20-as évek elejére az új évszázadot indító irányzat a piktorializmus (festményszerűség) helyett az avantgard kerül előtérbe, mely Pécsi József munkáin is érezteti hatását. A lágy rajzolat helyett a borotvaéles leképezés, az erős anyagszerűség és fény-árnyék játék, valamint a legeyszerűsített témák jellemzik műveit. A hazai fotós avantgard egyik meghatározó alakja volt, melynek köszönhetően hírneve itthon és a határon túl is gyarapodott. Az ekkor kibontakozó reklámfotózás terén is nemzetközileg elismert szaktekintéllyé, a műfaj alapjainak egyik megalkotójává vált. Jelentős életművet hagyott hátra az aktfotózás terén is.

Tungsram reklám (1930.)
(a Magyar Fotográfiai Múzeum engedélyével)

Több könyvet írt. 1916-ban „A fényképező művészete” című munkája jelent meg, a harmincas évek elején pedig Photo und Publizitat címmel adják ki reklámfotózásról szóló könyvét Berlinben, mely németül és később angolul is megjelenik.

2007-ben egy londoni, fotós könyvritkaságokat kínáló aukción Pécsi József reklámfotózásról írt munkája volt a legdrágább tétel. Értékét 2500-3500 fontra (mai áron ~750 ezer – 1,05 millió forintra) taksálták.

Az ismert és elismert fotós igazi nagypolgárként élte mindennapjait. Rendszeresen járt az orepába, a Vígadóba és kávéházakba. Baráti köréhez tartozott Gulácsy Lajos, Egry József, és Kosztolányi Dezső. József Attilával rendszeres sakkpartikat vívott. Autodidakta, de kiváló ízlésű műgyűjtő volt, több nyelven folyékonyan beszélt. Rendszeres látogatója a hazai és külföldi régiségkereskedéseknek.

Kosztolányi Dezső (1928.)
(a Magyar Fotográfiai Múzeum engedélyével)

Felesége, Balázs Rozi, akivel 1929-ben házasodtak össze a XVIII. századi francia műbútorok szakértője volt, aki a Párizsi Divatakadémián végzett és a Chanelnél is dolgozott. Felesége később több fotóján modellként is megjelent.

1927-ben felkérték az akkor már VII. évfolyamát taposó Magyar Fotográfia magazin szerkesztőjének. Az ő munkásságának köszönhető a lap megújulása, hiszen ettől kezdve illusztrációk is kerültek az újságba. Céljai azonban nagyratörőbbek; egy nemzetközi téren is irányadó magazint szeretne, de az újság sorozatos anyagi gondjai és a gazdasági világválság keresztülhúzzák számításait. Öt év elteltével Pécsi távozik a laptól.

Nevéhez fűződik az úgynevezett PEJO nemeseljárás megalkotása, melyet a háború előtt elterjedt carbro (kontaktcserzéses) nemeseljárásból fejlesztett tovább. Ez egy duplex pigmentnyomtatási módszer volt, melynél káliumbikromáttal érzékenyített, zselatinban oldott vagy elkevert porfestéket visznek fel papírra vagy más hordozóra. Ezen azután negatívon keresztül, napfény vagy kémiai reakció segítségével kontaktmásolatot készítenek. A zselatinnal kevert festék színe határozza meg a kép színét. Az ily módon készült fotóiból hatot – köztük a Bartók Béláról készült portrét – az 1937-ben, Daguerre emlékére rendezett budapesti tárlaton állítottak ki. Az olajnyomás technikájáról és a nemeseljárásokról több cikket írt és előadásokat is tartott.

Algiri kikötő (1933.)
(a Magyar Fotográfiai Múzeum engedélyével)

Pécsi József külföldön is elismerésnek örvendett. Munkáit több országban jutalmazták. 1929-ben Bécsben és Göteborgban, három évre rá Amszterdamban, majd 1934-ben ismét Bécsben és az Iparművészeti Világkiállítást rendező Milánóban kap díjat. 1940-ig 17 elismeréssel, köztük 5 arany- és 5 ezüstéremmel jutalmazzák a világ minden táján. Fotói többször megjelentek a német Deutsche Kunst és az angol Studio magazinban. Idehaza a Budapesti Fényképész Ipartestület alelnöki tisztjét látta el, 1932-től pedig aranykoszorús fotográfusként dolgozott.

A II. világháború utolsó időszakában, a nyilas hatalomátvételt követően – zsidó származása miatt – kénytelen elmenekülni Budapestről. Feleségével Nagyváradra költöznek, bízva sógora, az ottani rendőrkapitány oltalmában. A háborút szerencsésen átvészeli, és 1946-ban tér vissza a fővárosba. Hazatérve rombadőlve, kiégve találja Dorottya utcai lakását és műtermét. Műkincs gyűjteménye, könyvei és felbecsülhetetlen értékű képei, negatívjai jó része is megsemmisült.

A háború utáni évek jórészt a nélkülözés és a betegség jegyében telnek. A polgári miliőhöz szokott Pécsi, nem találja helyét az új zászlókat lobogtató országban, mégis marad és megpróbál alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. Vámház körúti (akkoriban Tolbuhin körút) lakásán időnként portréfotózásból, de jórészt belügyi dolgozóknak készült, 10 forintos igazolványképekből tartja fenn magát. Egy volt, külföldre települt tanítványától egyik levelében használt, de még jó állapotú télikabátot kért.

A strandon (1935.)
(a Magyar Fotográfiai Múzeum engedélyével)

1953-ban a pártközpontba hívatják, ahol Rákosiról készít portrét, 60. születésnapjára. Ott szerzett élményeit, véleményét sommásan csak így foglalja össze: „Kedvesek voltak, de azért fel kellene akasztani mindegyiket.”

Az ötvenes években már sokat betegeskedett. Hosszú betegség után, 1956. október 7-én hunyt el, Budapesten. A magyar fényképészet egyik legsokoldalúbb egyénisége távozott azon a napon.

A hazai reklámfotó legfontosabb díját róla nevezték el, de nevét viseli egy fotóművészeti ösztöndíj és a Magyar Fotográfusok Házában működő szakkönyvtár is. A Dorottya utcai egykori műterem épületén ma emléktábla található.

További Pécsi József fényképek: Magyar Fotográfiai Múzeum.