Független újszülött
A Sigma alapításáig közel 50 évet kell visszarepülnünk az időben, egészen 1961 szeptemberéig. A helyszín Japán, még közelebbről Tokio Setagaya nevű népes kerülete, a cég korai neve pedig Sigma Kutató Központ. Különböző fotográfiai kiegészítőkkel, főleg objektívek kifejlesztésével foglalkoztak. Az alapító a tokiói születésű Michihiro Yamaki volt, aki korábban a Nihon Komitsu Kabushiki-Kaisha optikai laboratóriumban szerzett gyakorlatot, mint lencsefejlesztő.
Yamaki 1958-ban diplomázott elektrotechnikai mérnökként a Chuo Egyetemen, majd az említett kutatócégnél helyezkedett el, ahol három évig dolgozott. Ezt követően lett a Sigma vezetője, ahol mind a mai napig ellátja ezt a feladatot.
Érdekesség: A Sigma névválasztása már Japán hatvanas évekbeli, nagyvilágra nyitott felfogását tükrözte. Japán név helyett a görög ábécé egyik betűjét választották, mely a matematikában az ‘összeg’ jelölésére szolgál. A cég korai emblémájában még a görög írásmódú betű jelent meg.
Kezdetben különböző meglévő márkákhoz készítettek optikai kiegészítőket, de 1965-ben a cég előállt egy teljesen új objektív csatlakozással, mely az YS (Yamaki System) nevet kapta. Ez az akkoriban elterjedt T-csatlakozáshoz hasonló, univerzális szabvány volt, melynek segítségével egy objektív többféle gépen is használható volt. A Vivitar és Soligor által kifejlesztett T4 csatlakozás konkurensének tervezték, saját rekeszbeugrasztó gombbal. A későbbiekben néhány Sigma, Accura, Sun, Lentar, Upsilon és Spiratone márkanevű objektív is ilyen véggel jelent meg. Nem lett igazán sikeres, elterjedt szabvány, bár elég nagy választékban gyártották. Létezett YS csatlakozású, 12mm-es halszem és 500mm-es teleobjektív is. Az első termékek között telekonvertereket is találunk, de a legérdekesebb optika az az 500mm-es tükrös-teleobjektív volt, mely kivételesen jó, 1:4 fényerővel rendelkezett. A Sigma több japán kiegészítő gyártónak is fejlesztett objektíveket, így például néhány Accura, vagy Spiratone modell is tőlük származik.
A korai Sigma objektívek használóinak véleménye többnyire egyöntetű a cég első próbálkozásait illetően. A konkurensekhez képest gyengébb minőségű objektíveknek tartják őket, a minőségjavulást pedig nagyjából a hetvenes évek közepére teszik.
Azonban még csak 1965-ben tartunk, melynek végén a vállalat új székhelyre, a néhány kilométerre található Komae-shi kerületbe költözik. Ez mai napig a cég központja. Három évnek kell eltelnie, hogy a Sigma a tőzsdére is kimerészkedjen. 1968-ban részvénytársaságként fut tovább, 1970 novemberétől pedig már mai ismert nevén, Sigma Corporationként jegyzik a vállalkozást.
1973 telére befejezik a japán Bandai nevű kisvárosban épülő Aizu gyárkomplexumot, mely a Sigma saját termelőegysége lesz. Ezzel a vállalat a dizájn, fejlesztés és gyártás munkafolyamatát is egy kézben tarthatja. A cég így sokkal szélesebb termékpalettát alakíthat ki, melybe ettől kezdve a zoomobjektívek is beletartoznak. Bevezetik az XQ objektív jelölést, mellyel a többrétegű, tükröződésmentes bevonattal ellátott, minőségi, zömmel nagyfényerejű optikáikat jelölik. Az objektívek saját YS, valamint M42 (Yashica, Pentax), és T csatlakozással jelennek meg.
A hetvenes évek első felében a Sigma elérkezettnek látta az időt egy saját fényképezőgép kiadására. Ebből 1976-ra lett kézzelfogható modell, mégpedig egy kisfilmes tükörreflexes gép Sigma Mark-I néven. A fényképezőgép egykockás léptetésű manuális filmtovábbítókart és beépített kadmium-szulfid (CdS) fénymérőt kapott. M42 menetű objektíveket fogadott, ami jól jelzi, hogy a cég sokkal jobban eladhatónak gondolta ezzel a csatlakozással, mintha saját YS szabványával látja el. A géphez egy Sigma XQ 39-80mm F3,5 zoomobjektívet kínáltak.
Érdekesség: Sajnos a szegényes források alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy mennyi szerepe volt a Sigmának a gépben, az viszont biztos, hogy külsőre és alap tulajdonságaiban is nagyon hasonlít a Cosina Hi-Lite és Ricoh (USA-ban: Sears) Singlex modellekre. Lényegében az összes forrás ezek „klónjainak” tekinti.
A Sigma kezdetben csak a hazai piacra termelt, és mint láttuk termékeinek egy része nem is saját néven került forgalomba, de növekvő népszerűségük egy idő után szükségessé tette a nemzetközi piacra való kimerészkedést is. Az európai boltokban az évtized végén jelentek meg az első Sigma termékek. 1979-ben Németországban (akkor NSZK) nyílt meg saját képviseletük. Ezt néhány év múlva a hong-kongi hídfőállás követi, majd 1986-ban az Egyesült Államokban nyitnak saját irodát. 1983-ban kibővítik a hatvanas évek közepén felépült székházukat és az Aizu gyáregység is jelentős fejlesztésen megy keresztül.
Ugyanebben az évben kerül forgalomba a Sigma SA-1 „Zoom-man”, mely szintén kisfilmes tükörreflexes fényképezőgép. A készülék a Pentax K-bajonettjét használta és elég szerencsétlen időben, az autofókuszos SLR gépek berobbanása előtt került a piacra. Az SA-1, elődjéhez hasonlóan, nem teljesen egyedi fejlesztés. Ezúttal is egy Ricoh modell, mégpedig az RX-7 volt az alap a megalkotásakor. A 470 grammos gép rekesz előválasztással is rendelkezik, zárideje pedig 8-1/1000 mp között állítható.
A kezdet vége
1985-öt nevezhetjük az SLR fényképezőgépgyártás új korszakának, hiszen sorra jelenek meg a nagy gyártók automata élességállítással ellátott modelljei. Ez egyben a hagyományos, manuális objektívek végét is jelenti, melynek köszönhetően sok független optikagyártó bedobja a törülközőt és leáll az objektívek gyártásával. A Sigma megpróbálja átvészelni a „krízist” és fejlesztési időt, pénzt nem sajnálva átállni az AF gépekkel kompatibilis objektívekre. Merész döntésük utólag szemlélve egyértelműen sikeres, hiszen a Sigma nagy lépéselőnyre tesz szert, napjaink egyik legnagyobb „3rd party” gyártójává válva.
A nyolcvanas évek közepén vezetik be az APO jelölést, mely az objektívben alkalmazott apokromatikus, minőségjavító lencsetagra utal.
Ezzel együtt a kompakt kisfilmes fényképezőgépek gyártását is megkezdik. Első ilyen próbálkozásuk az AF szolgáltatással is ellátott Sigma AF35D-TF. A fényképezőgép beépített vaku, külső vakusarut, dátumozó szolgáltatást és fix 36mm-es, F2,8 fényerejű objektívet kap. Az AF rendszer 0,75 métertől képes élességet állítani, beépített CdS fénymérőt is kapott, valamint +1,5Fé háttérfény korrekciós funkcióval is ellátták. A kompakt gép, 314 grammos tömegével nem tartozott a legkisebbek, 45 000 yenes árával pedig a legolcsóbbak közé, de képességeit elnézve minőségi darabról beszélhetünk. A géphez egy telekonvertert is kínált a Sigma, mellyel 80mm-es gyújtótávolság volt elérhető.
Érdekesség: 1985-ben álltak elő a világ addigi legnagyobb gyújtótávolságú zoom objektívével. A Sigma APO 350-1200mm F11-hez 1,4X konverter, alu koffer, szűrőkészlet és egyéb apróságok is jártak. A 11 kilós, 67 cm hosszú objektív ezekkel együtt közel 4800 angol fontba került, és az összes akkor elterjedt csatlakozóvéggel kapható volt.
A Sigma nem csak fix, de természetesen zoomoptikás kompaktokat is piacra küld, mint például a Zoom 35AF/28AF és 50AF. A névben lévő szám a kezdő gyújtótávolságot jelölte. A kilencvenes évek elejétől a Sigma Zoom Super kompaktok emelhetők le az üzletek polcairól, többnyire elődeikhez hasonlóan 2x zoomátfogással felvértezve.
1989-ben jelentik be a Sigma APO 180mm F2,8 MF Macro objektívet, mely az első apokromatikus lencsetaggal szerelt makró objektív. 1:2 leképezési arányra képes és dupla, lebegő lencsetagjainak köszönhetően belső élességállítással rendelkezik. A közelfényképezésre is alkalmas teleobjektívek terén a következő évtizedben komoly hírnévre tesz szert a cég. Megjelenik többek között az 1:3 leképezési arányt kínáló 300 és 400mm-es optikájuk, melyek komoly szakmai elismerést és díjakat nyernek a vállalatnak.
A vakmerő új irányvonal, az AF gépekhez gyártott optikák, és a formabontó fejlesztések, sikeres és világszerte ismert gyártóvá teszik a céget a kilencvenes évekre. Az évtized kezdetén a Benelux államokban és Szingapúrban nyitnak képviseletet. 1993-ra egy teljesen új gyár is felépül, később pedig megnyílik a francia irodájuk is.
1993-ban jelenik meg a cég a saját objektívszabványával, melyet SA névre keresztel. Méreteiben a csatlakozás szinte megegyezik a Pentax K-bajonettjével, de a Canon EF-hez hasonló, 44mm-es objektív-film távolsággal rendelkezik. Az új bajonettcsatlakozóhoz természetesen egy új fényképezőgép is piacra kerül, mely az SA-300 nevet kapja és kisfilmes SLR-ként látja meg a napvilágot. A készülék teljesen automata üzemmóddal, rekesz- és záridő előválasztással valamint kézi beállítási lehetőségekkel is rendelkezett. A keresőbe és a gép tetejét folyadékkristályos adatkijelző került. Az SA-300 beépített, felnyíló vakut, motoros filmtovábbítást és sorozatmódot is kapott. Mindezt 8-zónás fénymérés és természetesen automata élleségállítás egészítette ki. Egy év elteltével SA-300N néven érkezett az utód. Ez már szpot fénymérést, expozíció rögzítést és sorozatot, mélységélesség előnézetet és előzetes tükörfelcsapást is tudott. Viszonylag kedvező árukhoz mérten ezek igen sokrétű szolgáltatásoknak számítottak abban az időben, így nem csoda, hogy a Sigma gépei meglehetősen népszerűvé váltak a fotósok körében.
A 300-as modellpárt 1997-ben követte az SA-5 egy saját vakuval az EF-430-cal. Ebben az évben vezeti be a cég a HSM (Hyper Sonic Motor), vagyis a beépített fókuszmeghajtással rendelkező optikákat. Az első darabok közé tartoznak a már említett 300 és 400mm-es teleobjektívek új változatai. A következő évben ismét egy új objektívjelölést kell megtanulnunk, az EX-et, mellyel a minőségi, professzionális felhasználásra szánt optikáit jelöli a gyártó. Az első példányok között 14mm, 28-70mm, 50mm, 70-20mm és 105mm makró optikákat hoz ki a Sigma, egytől-egyig 1:2,8 fényerővel. Később egy hasonló fényerejű 15mm-es, valamint egy 8 mm-es F4 halszem is bejelentésre kerül.
A Sigma filmes korszakát a SA-7 és SA-9 kisfilmes, tükörreflexes modellek zárták 2001-ben. Az előbbi egy viszonylag kis méretű, amatőröknek szánt SLR gép volt, míg az SA-9-et a profiknak szánták, keresztszenzoros AF-rendszerrel, követő fókusszal, 1/8000 záridővel és egyéb funkciókkal, elérhető áron. A géppel együtt került forgalomba az új vaku csúcsmodell a Sigma EF-500.
Saját ösvény
A Sigma kezdettől fogva egyfajta kívülállónak, függetlennek számított a nagy márkák ontotta fényképezőgép tengerben. Ez jellemzi a digitális fényképezőgép piacon tapasztalt törekvéseit is.
Az új évezred elején, az SA-7 és SA-9 megjelenésekor már javában tombolt a digitális láz, és a cég nevéhez méltóan egy teljesen egyedi fényképezőgéppel hívta fel magára a figyelmet. Ez ráadásul egy tükörreflexes modell volt, ami akkoriban külön ritkaságnak számított és csak a legnagyobbak engedhették meg, hogy ilyen gépet hozzanak ki.
Érdekesség: A kaliforniai Foveon Inc. 2000-ben jelentette be egyedi CMOS érzékelőjét, mely az addigi, „egy érzékelőhely-egy szín” elrendezés helyett három réteget használt. Ennek köszönhetően egy érzékelőhelyen valódi színinformációt volt képes fogadni, kiküszöbölve a körülményes, szenzor előtti szűrőket. A forradalmi megoldásnak csak a sajtóvisszhangja volt nagy, a gyártók nem ugrottak rá a képminőség javulást kínáló újdonságra. Kivéve a Sigmát…
A Sigma 2002-ben jelentette be első digitális, tükörreflexes fényképezőgépét az SD-9-et, mely a Foveon X3 néven futó új CMOS érzékelőjét kapta. A szenzort a szintén amerikai National Semiconductor gyártotta. Képméretben 3,4 megapixeles volt, ami az akkori 6 megapixeles konkurensek között elsőre kevésnek tűnt, de a több réteg révén ez 3 x 3,4 érzékelőhelyet jelentett, több mint 10 megapixellel. A gép a jól bevált SA bajonettet kapta, melyre csak a Sigma készít optikákat. Az érzékelő mérete miatt 1,7x gyújtótávolság szorzóval kell számolnunk a felhelyezett objektíveknél. Az SD-9 nem lett nagy siker, főleg magas árának és a szenzor néhány gyermekbetegségének köszönhetően.
Utódja az SD-10 sem rengette meg a piacot, de sokkal jobb fogadtatást kapott, mint a gyengébb fényben furcsa anomáliákat mutató, korlátozott érzékenységgel rendelkező SD-9. Felbontásuk megegyezett, de a szenzor teljesítményén javítottak. Az ISO tartomány így 1600-as értékig volt emelhető és a záridőt is 30 mp-re nyújthattuk. A géphez egy saját RAW konvertert is bejelentettek (Photo Pro 2.0), mellyel olyan tulajdonságok is állíthatók, mint például az árnyékos területek világossága.
A Sigma 2004-ben, több más gyártóval együtt bejelentette, hogy beszáll az Olympus és a Kodak által életre hívott NégyHarmados DSLR rendszerbe. Mint azóta kiderült, ez a Sigma objektívjeinek 4/3 bajonettes változatait jelentette, melyeket a cég azóta is szorgalmasan ad ki. Négyharmados rendszerű Sigma gép nem készült még.
Helyette a gyártó megmaradt a bevált Foveon X3-as szenzornál, melynek legfrissebb verziója a 2006-ban bejelentett gépeiben jelent meg. Ezek egyike a 3 x 4,6 megapixelesre hízott SD-14 volt, a másik pedig egy igazi kuriózum, a világ első APS-C szenzoros kiskompaktja a Sigma DP-1. A gépet néhány hónappal előzte meg a Sony DSC-R1 modellje, melynél egy DSLR méretű kompakt vázba kerül APS-C érzékelő. A DP-1 ugyanazt az érzékelőt kapta mint az SD-14, egy 16,6mm-es (kisfilmes értéken 28 mm), 1:4 fényerejű, fix objektívvel. A gép zsebméretben hozta az akkori DSLR-ekkel összevethető képminőséget. Bár a Sigma DP-1-et 2006-ban jelentették be, hosszas huzavona után csak 2008 elején kerülhetett a boltokba.
A cég 2003 óta készít DG és DC jelölésű objektíveket, melyeket kimondottan digitális gépekhez (DG), illetve a kisebb, APS-C érzékelőkhöz terveztek. 2005 februárjában például egyszerre 10 meglévő objektívjük DG változatát jelentették be.
2008-ban az újabb érdekesség a nagyfényerejű 200-500mm F2,8 EX DG APO teleobjektív bejelentése volt, mely ugyan hatalmas méretével és csillagászati árával nem az átlagfotósok kedvelt „teléje”, de figyelemreméltó teljesítményű és minőségű darab.
A Sigma az egyetlen gyártó mely töretlenül kiállt a Foveon érzékelői mellett. Voltak még apróbb próbálkozások a szenzorral más gyártó részéről is, például a Polaroid x530 kompakt esetében, mely késve jelent meg a piacon, de az igazi elkötelezettje mindvégig a Sigma maradt. Olyannyira, hogy 2008-ban felvásárolta a Foveon céget, így az annak nevét jelző technológia jelenleg a Sigma tulajdonában van.
Azóta bejelentette a jobb fényerejű, de kevésbé széles (41 mm ekv.) látószögű optikával szerelt DP-2, valamint 2009 végén a DP-1s modelleket. A DSLR-ek terén pedig a szintén 3x 4,6 megapixeles, új feldolgozó processzorral szerelt SD-15-öt várjuk, melynek sorozatgyártása még mindig nem kezdődött el.
A fényképezőgép gyártás felé tett kísérleti lépések ellenére, a Sigma fő csapásiránya továbbra is az objektívgyártás. Kínálatában jelenleg is több tucat, különböző modellt találunk, többségük az összes elterjedt DSLR vázhoz csatlakoztatható. A jelenlegi kínálat a 4,5 mm-es halszemtől a 800 mm-es teleobjektívig, illetve az előbb bemutatott 200-500 mm-es, 16 kilós monstrumig terjed, de a termékskála évről évre bővül.
