Strelisky Lipót egy zsidó család sarjaként látta meg a napvilágot 1816-ban. Aranyművesnek tanult, mely egyike azon rokonszakmáknak, melyekből számos fényképész „született”. Akkoriban ugyanis elég gyakori volt, hogy a vegyi anyagok ismeretét is megkívánó fotósok gyógyszerészekből vagy ötvösökből lettek, képi kifejezésmód pedig jó pár festőt csábított a költséghatékonyabb és gyorsabb fényképészet felé.
A gyakorló ötvösként tevékenykedő Strelisky igen korán, már az 1840-es évek elején megismerkedik a fotográfiával, pontosabban annak mindenki által elérhető válfajával a dagerrotípiával.
Louis Daguerre 1837-re fejleszti ki és 1839-ben mutatja be közkinccsé tett szabadalmát, miként lehet ezüst jodiddal bevont fémlemezen higanygőz segítségével pozitív képet előhívni.
Strelisky 1843-ban nyitja meg saját műtermét Pesten, ahol ebben az időben rajta kívül még három dagerrotípista dolgozott, és 5 év múlva is mindössze nyolc ilyen fényképész neve ismert. A fényképezés ekkoriban jobbára a tehetősebb rétegek kiváltsága és jórészt a műtermi arcképekre szorítkozik. Strelisky kuncsaftjai is a nagypolgárság, nemesség és a kor hírességei köréből kerültek ki. Egyébként fényképészként tevékenykedik fivére Strelisky Náthán is.
1846-ban újabb műtermet nyitott a Bálvány (ma, Október 6.) utcában lévő Blüchdorn-ház harmadik emeletén.
Bizonyos források – vagy inkább csak a szóbeszéd – neki tulajdonították a híres Petőfi-dagerrotípia elkészítését is, mely a híres költő egyetlen ismert, fennmaradt és hiteles arcképe. A fotó feltételezések szerint 1847-ben készülhetett, de ma már inkább a költő színész barátjának Egressy Gábornak tulajdonítják, aki az egyik első hazai amatőr fotós volt.
Első időszakának másik kedvelt fényképészeti módszere a papírképet használó talbotípia volt, mely a világ első negatív-pozitív eljárásaként a mai, papír alapú fotográfia elődjének tekinthető.
1849-ben a szabadságharc tábornokairól, neves személyiségeiről készített portrékat (mindkét eljárással), melyek sajnos mind megsemmisültek a II. világháború során, és csak reprodukcióik maradtak fent. Állítólag nemzetőrként is tevékenykedett a fegyveres konfliktus során. A szóbeszéd szerint a szabadságharc hírességeiről készült képek, festmények másolatát illegálisan terjesztette a megtorlás éveiben, és emiatt egy időre börtönbe került. Erről viszont semmilyen hiteles dokumentum nem maradt az utókorra.
A bevezetőben említett 3D fényképezés sokat köszönhet neki, hiszen hazánkban ő volt az első, aki sztereodagerrotípiát készített. Legalábbis tőle ismerjük az első ilyen próbálkozást. A dupla képet rejtő bőrtokba egy sztereonézőt is beépített, így kinyitva azonnal élvezhetővé vált a térhatású fotó. A sztereoszkópot tizennyolc évvel korábban egy Charles Wheatstone nevű úriember konstruálta meg.
1851-ben született Sándor nevű fia, aki később műtermének és hivatásának is méltó örököse lesz.
Az elsők között volt az országban, aki chromotípiával foglalkozott, mely az 1860-as évek táján kezdett terjedni. Ez üveglapok mögé helyezett, egy- vagy többrétegű, kézzel színezett fotóréteg volt, mely kissé térhatású volt. Jobbára portréképekhez alkalmazták. Nagy sikert ér el vele, és a korabeli sajtó több cikke is lelkesedve méltatta. Húsz chromotípiáját a bécsi Grabenben is kiállították.
„A fényképezés e nemét, noha sokan utánozzák, oly tökélyben senki sem állítja elénk, mint földink, ki nem kevés mértékben járult a magyar fényírók hírnevéhez… E képek hűség, művészi fölfogás, s gyöngéd, meleg színezésük által igazán páratlanok, miről Streliskynek Dorottya utcai gazdag kirakata előtt meg lehet győződni. A színezés e neme különös fogással jár, mely Strelisky úr titka.”, írja a Fővárosi Lapok 1865 őszén, majd két hét elteltével a Vasárnapi Újság is ódákat zeng tehetségéről, „Strelisky eljárását, mely által a színek kimondhatatlan lágyságot és élénkséget mutatnak, még eddig el nem sajátítá senki.”
Színezett fotói külföldön is nagy sikert arattak, a már említett bécsi tárlat mellett például az 1867-es párizsi világkiállításra is eljutott velük, ahol ‘Mention honorable’ díjjal jutalmazták.
A kor szintjén modern és felkapott műtermének mennyezetét, mely akkor már a Hold utcában volt, Lotz Károly fényképészeti témájú freskóit díszítették. Később a Dorottya utcába költözteti „fényírdáját”. Az elsők között van, akik Pesten felülvilágítós műtermet nyitnak. Az 1873-ban Hevesi Lajos tollából megjelent Budapest és környéke c. útileírásban a Strelisky-ház is megjelenik néhány mondat erejéig:
Most a sétány innenső oldalán végig megyünk az utolsó keresztutczáig (Három Korona utcza). Itt egy perczre megállapodunk, hogy a balra nyúló utczában szemünkbe ötlő, keskeny homlokzatú Strelisky-háznak szenteljünk egy futó pillantást; e jó stylű épület Freund építész műve, a fölső emelet freskói Lotz Károlytól valók s a photographiára vonatkoznak.
A tehetős réteg mellett a művészvilág is kedvelte, így válhatott a korszak színházi életének fotósává, a hazai színházi fotózás úttörőjévé. Minden jelentősebb eseményt megörökített a színjátszással kapcsolatban, és hivatalos fotósként dolgozott a pesti német színházban, melyért két állandó zsöllye hely volt a fizetsége.
Képein megjelenik az akkori színészvilág krémje, az ünnepelt primadonnák. Fotózta például Blaha Lujzát, akinek főszerepeiről készült sorozatát a Vasárnapi Újság jelentette meg folytatásban. Feltűnést keltett szokatlan „trikós” képsorozata, mely két színésznőről Pálmay Ilkáról és Vidor Pálnéról készült. A képeket egy országos kiállításon akarta szerepeltetni, de „szemérmetlen” voltuk miatt a zsűri csak hosszas huzavona után engedte közönség elé őket.
A stafétát Sándor fia vette át, aki az 1880-as években már mint fényképész segítette apját. Az 1896-os millenniumi kiállításon szereplő Strelisky fotókat már Sándor készítette, és ő vezette apja Dorottya utcai műtermét is.
Strelisky Lipót 1905. június 20-án, 89 évesen hunyt el. Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található.
