Jó biznisz az optikai biznisz
A Tamront 1950-ben alapította Takeyuki Arai, a Japán középső részén fekvő Urawában. A Tokiótól északra található város ma Urawa-ku néven ismert és kb. 140 ezer lakója van. A cég félig szerencsés, félig szerencsétlen csillagzat alatt született. Szerencsétlen, hiszen az öt éve múlt világháború japán gazdaságot szinte lenullázó utóhatásai még érződtek, de ez a korszak egyben az újrakezdés és a ipari felemelkedés időszaka is volt. A Japánt sújtó gazdasági szankciók feloldása után egyre több cég alakult, a korábbiak pedig egyre jobb minőségű termékekkel jelentek meg a nemzetközi piacokon is.
Az anekdota szerint a Tamron – és sok más japán fotótechnikai cég – megalakulása a nemrég elhunyt fotósnak, a Modern Photography és Poular Photography magazinok prominensének, Herbert Keppler-nek volt köszönhető, aki több japán gyártónak és cégalapítónak is azt tanácsolta, hogy a fotótermékek gyártása lendítheti fel leginkább az ország gazdaságát. Hogy mennyire volt előrelátó a jóslata? A jövő fényesen bebizonyította.
Egyszóval a XX. század kellős közepén járunk, amikor megkezdi működését a Taisei Optikai Művek, a későbbi Tamron. A viszonylag kis vállalat elsőként fényképezőgépek és távcsövek gyártásába kezdett, de gépei, finoman szólva, nem tartoztak a minőségi darabok közé. A távcsöveik ellenben elég jónak számítottak a maguk korában és szép bevételt hoztak a cégnek. Két éven belül komolyabb bővítésre szánták el magukat, melynek révén 2,5 millió yenes alaptőkével megszületett a Taisei Optikai Eszközgyártó Vállalat.
A Taisei felfutása elsődlegesen egy akkor már országszerte elismert optikai mérnöknek, Uhyoue Tamurának volt köszönhető, aki teljesen átszervezte a gyártástechnológiát. Az ő nevéből eredeztethető a későbbi Tamron név. Maradjunk egy kicsit az utóbbinál!
Az ötvenes évek az olcsó japán kisfilmes tükörreflexes fényképezőgépek előretörésének korszaka, melyet kitűnő érzékkel használt ki a Taisei és az évtized második felében kizárólag objektívek gyártására álltak át. Első jelentős újításuk a T-csatlakozás (‘T’, mint Taisei) a kor forradalmi ötlete volt, mellyel egységesíteni akarták a különböző gyártók tükörreflexes gépeinél használt objektív felfogatásokat. Az 1957-ben bevezetett rendszer 42mm átmérőjű menetet használ. Az ilyen menettel ellátott objektívek a hozzá fejlesztett T-adapterek segítségével lényegében bármilyen kisfilmes fényképezőgépen használhatók. Az adapter biztosítja a szükséges, 55mm-es objektív-film távolságot.
A T-menet nem keverendő össze az idehaza is elterjedt M42 menettel, mely ugyanolyan átmérőt használ. Az M42 menet 1 mm-es menetemelkedésével szemben a T-csatlakozásnál ez az érték 0,75mm.
Az új szabvány hamar népszerű lett és széles körben elterjedt, bár napjainkra a gyorsabb bajonettek jelentősen háttérbe szorították. De például az asztro-fotográfiában manapság is az első számú csatlakozásnak számít.
A vállalat még az új rendszer piacra kerülésének évében kiadja első T-menetes objektívét, melyet elsősorban profiknak szán. Az optika 135mm-es gyújtótávolsága mellé 1:4,5 fényerő társult.
1959-ben levédetik a Tamron nevet, mely elsőként termékeik megjelölésére szolgál majd. Ugyanebben az évben a cég központja és gyára az eredeti helyszíntől nem messze lévő Omiyába települ át.
„Gumioptikák”
Ekkoriban, az ötvenes és hatvanas évek fordulóján túlnyomórészt a fix gyújtótávolságú objektívek és ezek sűrű cserélgetése jelentett megoldást a kisfilmes SLR tulajdonosok számára. Zoomobjektívek imitt-amott már léteztek, de tömegtermelésüket egyetlen komolyabb cég sem merte bevállalni, hiszen a megfelelő minőség rendkívül precíz tervezést és technológiát igényelt. A T-csatlakozással nemzetközi hírnevet szerző Taisei volt az első, amely 1961-ben zoomobjektívet kezdett nagytételben gyártani. Sikerükhöz hozzájárult Tamura úr „könyörtelen” minőségpolitikája is. Az első ilyen optika 95-205mm-es volt 1:6,3 fényerővel. Megjelenése új korszakot nyitott az objektív piacon, talán mondanom sem kell, hogy sikereset. A tömegesen előállított zoomobjektívek idővel letörték az addig csillagászati magasságokban járó árat és a hobbisták számára is elérhetőbbé, és persze kényelmesebbé tették a kisfilmes fotózást, ami mint hobbi igazán a hatvanas években lett világszerte népszerű.
1966-ban útjára indították az Adapt-A-Matic objektív szériájukat, mely automatikus rekesz szabályozással rendelkezett, a megfelelő fényképezőgépeken. Az új objektívek közel egy tucat olyan elterjedt csatlakozáshoz voltak használhatók, mint például a Pentax M42, a Minolta SR, a Canon FD, vagy a Nikon F. Az Adapt-A-Matic szabványhoz legalább 7-féle fix objektív készült 21 és 300mm közötti gyújtótávolsággal, valamint néhány zoom optika 70 és 500mm között. Ugyanekkor optikai tesztpadok, ultra precíziós lencsék és prizmák, illetve CCTV objektívek kifejlesztését is megkezdték. Első ilyen termékeik az 1 colos Vidicon rendszerhez készített, 25mm F1,9 és 16mm F1,8 optikák voltak.
1969 májusában megnyílt a Hirosaki gyáregységük, mely tükörreflexes gépekhez, televíziós kamerákhoz, és másolókhoz tervezett objektíveket készített. Alig egy éven belül a Taisei nevet változtatott és ismert márkájának elnevezését felvéve Tamron Co., Ltd-ként futott tovább. 1971-ben jelent meg a Tamron 12,5-75mm-es, 6x-os átfogást kínáló zoomobjektívjük, melyből rövid időn belül 50 ezer darab fogyott.
Az évtized közepe, egészen pontosan 1976 Adaptall néven egy újabb Tamron csatlakozást hozott. A korábbi T és Adapt-A-Matic felfogatásoktól eltérően itt már a sokkal gyorsabb bajonettes megoldás került előtérbe. Az új széria ezen felül beépített makró és ‘quick-focus’ lehetőséget is kapott. Egyes vélemények szerint az első Adaptall széria minősége még hagyott kívánnivalót maga után, de a cég néhány évre rá (1979-ben) előállt az Adaptall-2 szabvánnyal, mely eloszlatta a kétkedő hangokat. Ez a rendszer már több tucat nagy gyártó fényképezőgépeihez kínált megoldást, mint például a Fujica, Olympus, Mamiya, Ricoh és Rollei gépei. Adaptall szabványú objektívekből is jóval nagyobb kínálattal állt elő a cég, így 17mm-től 500mm-ig találhattak maguknak megoldást a fix objektívek hívei, a zoomkedvelők pedig 28-500mm között válogathattak a legkülönbözőbb objektívmodellek között.
Az évtized vége a nemzetközi terjeszkedés időszaka is a vállalat számára. 1979-ben hozzák létre amerikai érdekeltségüket New Yorkban, Tamron Industries Inc néven. A cég ekkor igen agresszív marketingkampányba kezdett az Adaptall rendszer amerikai népszerűsítéséért, kiemelve, hogy objektívjeik több mint 200-féle fényképezőgéphez csatlakoztathatók. Ugyanebben az évben vezetik be az SP objektívjelölést (Super Performance), mely legjobb minőségű, profiknak szánt optikáikat jelöli.
Ultrazoomok szárnyalása
A terjeszkedésnek persze még nincs vége, hiszen a nyolcvanas évek elején az NSZK-ban és Hong-Kongban is Tamron képviselet nyílik. Később hazájában megalakul az Optech Tamron leányvállalat, majd a precíziós lencsekészítő, Tamron Fine-Giken Co. A cég nyílt részvényeket vezet be a tokiói tőzsdén, alaptőkéjét pedig 3,8 milliárd yenre emeli. Az évtized elején kezdik meg a kézikamerákhoz készült objektívek fejlesztését és gyártását, többek között 6x-os zoomátfogású video optikát készítve. A nagy átfogású zoomok terén szerzett tapasztalatuk, a precíziós lencsegyártás, valamint több éves kutatási eredményeik az újabb gyártási technológiák kifejlesztésében is segítségükre vannak. Ennek eredményeképpen hibrid aszférikus lencsetagok kerülnek az objektívekbe, a felhasznált újfajta anyagok és ragasztási eljárások révén pedig AD (anomális szórású), LD (alacsony szórású) és XR (extra reflektív) lencséket használhatnak.
A fejlődés persze nem töretlen a Tamronnál sem. A hetvenes évek végén berobbant és a nyolcvanas években gőzerővel terjedő autofókusz technológiára lassabb ütemben reagál a Tamron, így alig tud lépést tartani a nagyokkal. Ez a hírnevében némi törést jelent, de a háttérben folyó fejlesztések – melyeket az előző bekezdésben említettem – később meghozzák gyümölcsüket és még jobb objektívek piacra dobását teszik lehetővé. A cég egyik vezetője szerint, „Finomhangoltuk minden technológiánkat, melyeket a videó objektíveknél tanultunk, hogy később buzgón alkalmazzuk őket az új AF SLR objektívek kifejlesztésénél. A mi pillantunk 1991-ben jött el, amikor bemutattuk a világ legkisebb és legkönnyebb ultrazoomját a Tamron 28-200mm-t, először Nikon, majd egy évvel később Canon EOS bajonettre.”
Úgy tűnik a csendben folytatott fejlesztések őket igazolták, hiszen az említett objektív 1993-ban kontinensünkön hozta el a „European Lens of the Year” díjat, majd az amerikai Popular Science magazin arany medálját. A profiknak készült SP AF35-105mm F2,8 az ezt megelőző évben lett Európa legjobbja.
A 90-es éveket mexikói terjeszkedéssel kezdte a vállalat, a Tamron Mexico S.A.DE C.V megalakításával, hirosaki-i gyáruk pedig ISO9001 minősítést szerzett. Később Hong-Kongban, az Egyesült Királyságban, majd a Kínai Népköztársaságban is képviseletük alakul, ahol megépítik első külföldi gyáregységüket. 1995-ben belépnek a középformátumú piacra az akkor már közel 40 éve működő, japán Bronica cég többségi részvényeinek felvásárlásával. A Bronica 1998-ban végleg beolvad a Tamron vállalatba. A cég így újra érdekeltté válik a fényképezőgép gyártásban is, melyet az ötvenes években tett szárnypróbálgatásokon kívül nem nagyon érintettek. 2000-ben Bronica márkanév alatt kihozzák az RF645-öt, egy 6 x 4,5 cm-es képkockaméretet kínáló, távmérős gépet, 65mm-es F4-es alapobjektívvel. A következő években ez a termékük is számos elismerést arat.
Az ultrazoomok szárnyalása közben töretlenül folytatódik. Slágertermékükből a 28-200mm-es zoomból 1998-ra 1 millió darabot adnak el világszerte, a Tamron 28-300mm-es objektív pedig öt jelentős nemzetközi díjat szerez 1999-ben.
Az ezredfordulón mindkettőnek megjelenik az utódja, majd ezek utódai, hogy aztán friss melegében egyenként begyűjtsék az újabb elismeréseket. A díjeső részletezésétől most eltekintenék, annyi biztos, hogy 2009-ig csak EISA díjból 11 darabot sikerült bezsákolniuk.
Digitális integráció
A Tamron profi „lencséi” közül a még 1997-ben megjelent SP AF 90mm F2,8 Macro érdemel említést, mely 1:1-es makró leképezést és kiváló képminőséget nyújtott. Ilyen volt a vele azonos korú SP AF 28-105mm F2,8 LD is, valamint a 2003-ben kiadott SP AF 28-75mm F2,8 XR Di LD Asph. (IF) Macro, mely az előbbiekhez hasonlóan számos díj nyertese és már a Tamron legfrissebb objektív generációjához tartozik. Megjelenésének évében indította útjára ugyanis a cég a „Di” (Digitally Integrated) jelölésű szériát, mely normál kisfilmes gépeken is használható, de a lencsebevonatok már a digitális tükörreflexes modellek igényeihez igazítottak. Ezzel a jelöléssel is kiadták később a Tamron legendákat, például a 90mm-es makró, vagy a 28-200 és 28-300mm-es ultrazoom optikákat.
A később bevezetett Di-II sorozatot már kimondottan az APS-C méretű képérzékelővel szerelt digitális gépekhez készíti a gyártó. Ilyen a szintén nagy feltűnést keltő, a Tamron ultrazoom hagyományokat folytató, AF 18-270mm F3,5-6,3 Di-II VC LD Asph. (IF) Macro, mely ebben a kategóriában egészen hihetetlen, 15x-ös átfogást ad. Újabb büszkeségük a 17-50mm-es Di-II optika, F2,8-as fényerővel, vagy a nem is olyan rég bejelentett 10-24mm-es extra nagy látószögű zoom, ugyanebből a szériából.
A Tamron legújabb fejlesztései az optikai stabilizátorral ellátott objektívek, melyeket VC (Vibration Compensation) betűjellel látnak el, valamint a csendes meghajtású (USD-Ultrasonic Silent Drive) optikák. Idén márciusban jelentettek be egy 70-300mm-es zoomot, mely mindkettőt tartalmazza majd.
Az idén 60 éves Tamron jelenleg a világ egyik legnagyobb ún. „3rd party” objektívgyártója, közel 60 darabos kínálattal. A vállalat négy gyárában és egyéb létesítményeiben 2007-ben közel 5600 dolgozót foglalkoztatott, és közel 7 milliárd yen éves forgalmat bonyolított.
