Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-G2 teszt

Bemutatás

Ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi… na meg egy kevés fűszer, és máris kész a Lumix DMC-G2. Akinek szimpatikus volt a G1-de hiányolta a videót, vagy aki szívesen birtokolt volna egy GH1-et, de drágállta, most újra reménykedhet. 2010. március elején a Panasonic két új modellel bővítette a G-szériát. Az olcsóbb, valamivel szerényebb képességű G10-zel, valamint az elődöktől minden jót átvevő G2-vel. A két új gép a G1-GH1 és a kisebb GF1 után a japán cég negyedik és ötödik Mikro4/3-os rendszerű digitális fényképezőgépe. A nagyjából bridge gépre hajazó „kompaktok” közös jellemzője a DSLR-ekhez hasonló méretű és minőségű képérzékelő, valamint a cserélhető objektív, vagyis a tükörreflexesek két vonzó tulajdonsága a kompaktok egyéb előnyeivel egyesítve.

Nézzük először, miben különbözik az idén megjelent két fényképezőgép:

Mint látható, alap képességeik és méretük jórészt megegyezik és mindketten HD felbontású videofelvételre is képesek. A különbség, hogy a G2 AVCHD Lite mozgókép formátumot is használ, ami bizony jót tesz a videók méretének. Ugyanettől a géptől külön videógombot és egy rakás mozgókép témamódot is kapunk.

A következő lényeget terület a kereső és az LCD kijelző. Előbbi esetén a G10 az eddigi modellektől szerényebb, inkább a kompakt átlaghoz hasonlító EVF keresőt kapott. Az LCD-je viszont ugyanolyan méretű és felbontású mint a komolyabb modell, de nem kihajtható és az érintőképernyőt is el kell felejtenünk.

A Lumix DMC-G2-t a 2008-ban kiadott G1 közvetlen utódjának tekinthetjük, de volt közben még egy GH1-ünk is, egyfajta „nem-is-oly-távoli” unokatestvér, Full HD videóképességgel és egy elég drága kittobjektívvel.

A G2 sok újdonságot hoz a GH1-gyel összevetve, úgy mint a nagyobb érzékenység tartomány, vagy a Panasonic újabb kompaktjaiban feltűnő Intelligens felbontás kontroll. Kapunk egy két új témamódot és olyan szoftveres funkciókat, mint a videóvágás, vagy a kategóriák szerinti lejátszás. A legnagyobb újdonsága azonban az érintésérzékeny hátsó kijelző, mely a legtöbb esetben kényelmesebb kezelést jelenthet. Amiben viszont továbbra is elmarad a GH1-től, az a mozgókép felvétel. Itt csak 720 soros felbontást választhatunk, mono hanggal és a manuális videó beállításokat is kihagyták az új modellből. A gép egyébként valamivel vékonyabb lett elődeinél, bár a kis méret inkább a Panasonic GF-széria elsődleges jellemzője. A G2 így sem sokkal nagyobb mondjuk egy komolyabb Panasonic ultrazoomnál.

balra: G1, jobbra: G2

És végül a másfél évvel korábban bejelentett nagy előd, a G1, mely még nem tudott videót felvenni és a 1:1 kép oldalarány is ismeretlen volt számára. A mozgóképen kívül az újdonságok jórészt megegyeznek a GH1-nél felsoroltakkal.

A konkurens gyártók vidékén jelenleg a hasonló rendszert (Mikro4/3) használó Olympus kínál kompakt méretű, nagy szenzoros, cserélhető objektíves gépeket a PEN sorozattal (E-P2, E-PL1). Ezek viszont inkább a kis méretű Panasonic GF-gépek riválisai.

Idén jelent meg a színen a Samsung NX-család (NX10), mely APS-C méretű, tehát egy kicsit nagyobb szenzort kapott, szintén cserélhető objektívvel és hasonló külsővel. Ugyanúgy az APS-C szenzorméretet és cserélhető objektívet választotta a Sony a legfrissebb NEX rendszerébe is (NEX-3 és NEX-5), melyek a lehető legapróbb méret jegyében születtek.