Tronix Explorer XT

0

Stúdióminőségű megvilágítás bárhol, bármikor, erdőn, mezőn, akár egy hegy tetején, vagy a civilizációtól távoli vidékeken, ha gázsinkból futja még néhány serpára is. A felütésben jelzett mobilitás ugyanis viszonylagos. Kétségtelen, hogy egy kisebb stúdióvaku szett, néhány kiegészítő, egy rádiós kioldó egység, és egy külső akkumulátor társaságában a lehetőségeink határtalanok, de ez a felszerelés azért már nem egyemberes cipekedésre való. Legalábbis, ha utána még fel szeretnénk emelni a fényképezőgépet is. Bemutatónk alanya a Tronix Explorer XT ugyanis csak magában 8,2 kiló, amihez hozzávehetjük még a kilós hordtáskáját is. Nem embertelen súly, de nem is ezzel indulunk majd túrázni, annyi szent. Nem olyan kis méretű, hiszen 35 x 18 x 14 cm-es (táskával valamivel nagyobb).

A Tronix Explorer XT amúgy a Fülöp-szigeteki Innovatronix cég gyártmánya. Kapható fekete és fehér színben is, nálunk az utóbbi járt egy hozzá tervezett hordtáska társaságában. A táska a fotós tokokhoz hasonló, strapabíró műanyag szövetből készült, a kellő helyeken jól megerősítve, hiszen nem kis tömeget kell lehetőleg hosszú ideig elbírnia. Tetején egy tépőzárral összekapcsolható fogantyúpárt és egy párnázott betéttel ellátott vállpántot találunk. A táskát úgy alakították ki, hogy az akkuhoz anélkül hozzáférjünk, hogy ki kelljen vennünk. Két vége tépőzáras, egy pillanat alatt nyitható. Ha mégis ki szeretnénk venni az akkumulátort a tetején lévő cipzárral nyitható a táska, de mivel elég passzentosra csinálták, nem lesz olyan könnyű visszagyömöszölni a méretes akkut.

Az akkumulátor teljes egészében fém, a tetején egy szintén fém hordfüllel. Csatlakozóhelyeit és összes kezelőszervét a két hosszanti végén találjuk. Az egész készülék kialakítása elég elnagyolt, mint egy hegesztőtrafóé – nagy, kiálló csavarok, egyszerű lemezborítás – de hát mit is várhatunk egy akkumulátortól?

Egyik oldalán egy nagyobb szellőzőrés alatt található a bekapcsoló gomb, mellette pedig egy egyszerű, háromszínű LED sor. Ezek jelzik a készülék töltöttségét – a zöld az ideálisat, a sárga a közepeset a piros pedig az alacsony szintet. Ezek alatt egy újabb zöld LED fogad, mely az akkumulátor töltése alatt világít. Feltöltése kétféle módon lehetséges, a hálózatról, illetve autós szivargyújtóról (ún. vésztöltés). Utóbbi esetben számolnunk kell azzal, hogy nem érhető el a teljes kapacitás. A töltés az állapotától függően 3-5 órát vesz igénybe, első alkalommal azonban illik 12-15 órát magára hagyni. Mindeközben a töltésjelző LED folyamatosan villog. Ha a villogás megszűnik, a töltés kész. A hálózati (100-240VAC 50/60Hz) és autós (14VDC) töltő csatlakozóhelyeit a készülék másik végén találjuk egy pótakkumulátor aljzattal együtt, így tehát több áramforrás is egybeköthető. A hálózati és autós töltőkábel a készülék tartozéka.

A már említett LED-ek alatt két 230V-os váltóáramú kimeneti aljzatot (egyszerűség kedvéért, jól ismert „fali” konnektort) találunk, ahová egyszerre két vakut csatlakoztathatunk. Az akkumulátor folyamatosan max 350W leadására képes, ami csúcsüzemben legfeljebb 1200W lehet. Ha két vakut csatlakoztatunk, ezek teljesítménye egyenként nem haladhatja meg az 1200Ws-ot, egy vaku esetén a 2400Ws-ott. Teljesen feltöltött állapotban, egy 400Ws-os vakuval kb. 1500, egy 1200Ws-sal nagyjából 350 villanásra képes.

Használat közben ügyelnünk kell arra, hogy a vakuk beállító izzói elég sokat fogyasztanak, tehát érdemes mellőzni, vagy ritkábban használni őket. Ha nincs terhelés az akkun, bekapcsolt állapotban kb. 40 óra alatt merül le. Kikapcsolva 200 nap kell a teljes lemerülésig, mivel ebben a helyzetben is van minimális fogyasztás, amely az ellenőrző áramkör működéséhez szükséges. Ügyelnünk érdemes arra is, hogy hosszabb használaton kívüli tárolás esetén ne hagyjuk teljesen lemerülni, ezért néhány havonta érdemes egy kicsit a hálózatra csatlakoztatni.

Oldalán jól látható – elsőre reklámszövegnek tűnő – felirat figyelmeztet, „Hordozható áramforrás a legtöbb vakuegységhez, 2400Ws-ig”. A hangsúly a „legtöbbön” van, ugyanis az akkumulátor nem minden vakuval kompatibilis, bár a lista elég szép, és többekkel működik együtt mint kistestvére és elődje, az Explorer 1200, de a meglepetések elkerülése végett nem árt áttanulmányozni a gyártó által közzétett kompatibilitási listát, vagy vásárlás előtt egy gyors próbát tartani a forgalmazó bemutatótermében.

Összegzés

Nem ez a legkényelmesebb fotózási mód, az biztos, de kétségtelenül ez a legszabadabb, ha mindenképpen profi, nagy teljesítményű világítást szeretnénk. A múltkor bemutatott mobil vakuszett és rádiós kioldó kombóhoz csapjuk hozzá ezt az akkut is, és a lehetőségeink végtelenek lesznek. Tárgyfotózás a szabadban, modellfotó az elhagyatott ódon kastélyban…ésatöbbi, ésatöbbi. Mindez persze nem lesz olcsó, hiszen az akku fehér változata bruttó 171 554 forint, míg a fekete kivitelűt 168 741 forintért vásárolhatjuk meg, de ebben a teljesítmény kategóriában ez az összeg nem nevezhető drágának sem.

A Tronix Explorer XT-t a Mikrosattól kaptuk a teszt idejére. Köszönjük!