Value Angle: marketing bullshit, vagy valóban számít?

A Fujifilm még februárban tartotta meg idei X Summit rendezvényét Dubaiban, ahol a főszerepet a középformátumú GFX rendszer kapta.
A több, mint egy órás előadáson egy sokak számára új kifejezést is igyekeztek a köztudatba hozni, ez pedig a Value Angle.

Köztudott, hogy mai világunkban szeretünk számokra hagyatkozva vásárolni. Elég, ha csak az okostelefonokra, vagy a tévékészülékekre gondolunk, de ugyanez igaz a fényképezőgépekre is. Miket is nézünk meg elsőként egy telefon specifikációján? Processzormagok száma? Processzor (max.) órajel frekvencia? Operatív memória mérete? Háttértár mérete? Kijelző mérete? Esetleg felbontása?
De a tévéknél is igyekeznek számokkal hatni ránk, gondoljunk csak a 4k és 8k felbontásokra, amelyek létjogosultsága sokak szerint megkérdőjelezhető (egyértelmű a technológiai fejlődés, de vajon szükség van-e tényleg ekkora felbontásra, kb. mintha 1000-1500 lóerős autókat kezdenének forgalmazni -> mikor lehet ezeket kihasználni?)
A fényképezőgépeknél pedig jól emlékszünk a megapixel háborúra, amikor a gyártók igyekeztek egymásra licitálni és így értünk el a 2 Mpixeles kompakt fényképezőgépektől néhány év alatt a 16, sőt 20 Mpixelig. De itt említhetjük az érzékenység háborút is, ami a maximális érzékenységet tolta ki értelmetlen határokig (lásd a Nikon D5-nél az ISO 3.280.000-et).

A számok tehát napjaink egyik kedvelt marketing eszközei, kiválóan lehet velük „jobb” terméket készíteni, pusztán azáltal, hogy egy másik terméknél nagyobb számot ad meg a gyártó. Hiszen jól tudjuk, hogy nem attól lesz jobb és használhatóbb egy okostelefon, hogy nem 6 hanem 8 magja van, nem attól lesz reszponzívabb, hogy 1,8 GHz helyett 2 GHz a maximális órajel, nem attól nem fogja bezárni az Android a háttérben futó appokat, mert 3 helyett 4 GB RAM van a készülékben, stb. És persze nem attól lesz jobb képünk, mert 28 helyett 30 Mpixeles a fényképezőgépünk, vagy 6 kép/mp helyett 8 kép/mp-re képes. Teljesen természetes, hogy ezek a nagyobb értékek jobb képességeket jelentenek, de viszonylag ritka az az eset, amikor tényleges előnyt tudunk kovácsolni a 2 GHz-es órajelből az 1,8-cal szemben (játékok), vagy a 30 Mpixellel a 28 Mpixellel szemben (kicsit könnyedebb utólagos képkivágás?), esetleg a 8 kép/mp-cel a 6 kép/mp-hez képest (nem megismételhető pillanatok könnyebb elcsípése). Összességében azonban átlagos felhasználásnál egy gép kiválasztása során érdemes a készülék teljes egészét figyelembe venni és nem elmerülni pusztán a számokban.

A marketing gépezet azonban dolgozik, így a Fujifilmnél egy újnak tűnő paraméterrel is játszanak, ez pedig a misztikus Value Angle.

Az nem kérdéses, hogy a cserélhető objektíves fényképezőgépek gyártói más és más bajonett átmérőt használnak, ahogy a tükör nélküli fényképezőgépeknél is eltérő az ún. bázis távolság (flange back), amely a bajonett és a szenzor síkja közötti távolságot jelenti. Ezek önmagukban nem sokat mondanak, talán a bázis távolság mesélhet valamit arról, hogy mennyire lehet kicsi (vékony) egy gép, bár nyilván nem csak ezen múlik (a Panasonic S rendszere használja az egyik legkisebb bázistávolságot, mégsem azok a legvékonyabb MILC-ek).

Itt van azonban ez a Value Angle, amit eddig nem nagyon halottunk, pedig nyilvánvalóan létező dolog.
De mi is ez?
Mint írtuk, a tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépeknél eltérőek a bázis távolságok és persze a bajonettek is. Egyik kisebb bajonettet használ, másik nagyobbat, hol rövidebb, hol hosszabb bázis távolsággal.
Kevéssé tűnik érdekesnek, hogy egy MILC váz 46 mm-es, 49 mm-es, vagy 54 mm-es bajonett átmérőjű-e, pedig a hozzá tartozó objektívek fejlesztésénél bizony ez is pont annyira meghatározó, mint a bázis távolság. A kettő együtt azonban már meghatározza azt a szöget, amellyel az objektív utolsó (hátsó) lencsetagjából kiindulhatnak a fénysugarak ahhoz, hogy teljes egészében elérjék a szenzort.

Ezt nevezik Value Angle-nek (magyar nyelvű megfelelőjét nem ismerem, kommentben várjuk, ha valaki tudja a pontos nevét).
A Fujifilm előadásában próbálták is ezt elmagyarázni, de nem biztos, hogy mindenki levette a lényeget.
De nézzük meg az alábbi képet, az segíthet:

Adott ugye a bajonett átmérőnk, a szenzor méretünk és a bázis távolságunk. Ebből egy szép háromszöget felrajzolva már számítható is az objektív hátsó lencsetagja által használható maximális szög (kisebb lehet, ez csak azt jelenti, hogy nagyobb lesz a vetített képkör, mint a szenzor képátlója, ami csak jó a minőségnek).

A fenti kép egy picit azért pontatlan, hiszen ott úgy látszik, mintha a szenzor magassága játszana szerepet a value angle szempontjából, a valóságban azonban a szenzor képátlója játszik, de ezt csak valamilyen perspektivikus ábrázolással, vagy térhatású képen lehetne jól szemléltetni.
Íme azonban az a bizonyos háromszög, amit az előbb említettem, ezen már a szenzor képátló (fele) szerepel:

Ebből már okos emberek tudnak számolni, amiből megkaphatók a Value Angle értékei.
VA = 2×arctan((bajnett belső átmérő/2 – szenzor képátló/2 ) / bázis távolság)
És ez az, amiben a Fujifilm egész jó helyen szerepel és nyilván ezért is hozták fel az X Summon eseményen, mert jól mutat.

Az már más lapra tartozik, hogy eddig is tudtak az objektív gyártók kiváló minőségű és olcsó objektívet is gyártani mind Nikon DSLR-re, mind Canon DSLR-re, és nem volt jelentős minőségi eltérés egy nikonos és egy canonos változat között (gondoljunk az Art szériás Sigma objektívekre, vagy akár a Tamron új modelljeire), csupán azért, mert a Nikonnál nagyobb a bázistávolság (44 mm vs. 46,5 mm) viszont kisebb a bajonett belső átmérője (45,2 mm vs. 35 mm), amiből az is következik, hogy jóval kisebb lesz a Value Angle is. Ugyanígy kicsi érték jön ki a Sony full-frame szenzoros E rendszerénél a többihez viszonyítva, mégsem általános tapasztalat, hogy a Sony FE bajonettes objektíveknél gond lenne a képminőséggel. (A képsarkokban jelentkező kromatikus aberrációba azért ez a szög beleszólhat és bele is szól, de a felbontás és rajzolat terén nem okozhat gondot.)

Ezek után már el lehet rajta gondolkozni, hogy van-e nagyobb jelentősége a Value Angle-nek, érdemes-e ezt figyelembe venni a nekünk tetsző rendszer kiválasztásakor, vagy ez csupán az objektívek tervezésénél és a mérnököknek fontos.
Nekünk az a gyanúnk, hogy inkább csak az utóbbiról van szó. Sokkal fontosabb a felhasznált lencsetagok tisztasága, a csiszolás pontossága, a megtervezett optikai rendszer korrigáltsága, na és persze a szenzor által igényelt feloldóképesség, hiszen nem mindegy, hogy 50-100 Mpixeles középformátumú, 30-50 Mpixeles full-frame méretű, vagy 16-20 Mpixeles mikro NégyHarmados szenzorra kell az objektívnek „karcolnia”.