Az egyre inkább érezhető memóriaszűkére építve jelentette be szövetségkötését a Toshiba és a SanDisk. A két cég a digitális fényképezőgépekben és az mp3 lejátszókban használt memóriakártyák piacán remél nagy profithoz jutni. A piac eme területe tavaly az 1998-as 2,5 milliárd dollárról 4,5 milliárdra nőtt, idén pedig elérheti a 10 milliárd dollárt is. A hirtelen kereslet hiányt idézett elő a piacon, ami az elemzők szerint 2001 végéig meg is marad. Több nagyobb gyártót, köztük a SanDisk-et is érintette a dolog. A megállapodás szerint a Toshiba és a SanDisk 700 millió dollárt költ egy a Dominion Semiconductors-tól megvásárolt chip gyárra, ahol a közös cég a FlashVision kizárólag a Toshiba és a SanDisk számára gyártanak majd flash memóriákat fele-fele arányban. A megállapodás és a gyárvásárlás fontos mérföldkő a SanDisk életében, hiszen a cég eddig nem rendelkezett gyártókapacitással. Megtervezett és forgalmazott termékeit eddig kénytelen volt a taiwani United Microelectronics nevű céggel legyártatni.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Ezért jó a High-Speed vakuszinkron
Jared Platt magyarázza el nekünk, milyen helyzetekben kell High-Speed vakuszinkront alkalmazni, s az milyen előnyökkel jár. Bizonyára minden olvasónk tudja, hogy a...
A Magyar Optikai Művek fényképezőgépei
Remek kisfilm a magyar fényképezőgépekről. Szalatnyai István, alias PistiK100D olvasónk kiváló kisfilmet készített a MOM történetéről, történelméről, az általuk gyártott fényképezőgépekről, a Momikom...
Színes fotók feldolgozása Lightroomban
Másfél órás ingyenes oktatóvideó Andy Biggstől.
Ne bízz az időjárásálló szigetelésben!
De legalábbis tartsd észben, hogy egy csúcskategóriás DSLR időjárásálló szigetelései profibban kivitelezettek, mint egy felső-közép kategóriás APS-C váznál és ha lehet, ne csupán szatyorral...
Merj szakítani a konvenciókkal!
Ha jó fotós, ezen belül is jó esküvőfotós szeretnél lenni, fontos, hogy belásd: nem szabad ragaszkodni az ódivatú megoldásokhoz. Ha nyitott vagy és kreatív,...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben








