Komoly fejlesztésekkel: Canon EOS-40D

0

Hosszú várakozás, sok-sok találgatás és pletykálkodás, valamint Amazon.com tegnapi bakija után (amelyet felfoghatunk félhivatalos piacradobásnak is) ma végre hivatalosan is bejelentette a Canon a középkategóriás tükörreflexes gépek legújabb modelljét, a Canon EOS-40D-t.

A Canon EOS-30D bejelentésekor kissé csalódottak lehettünk, mert valójában kevés fejlesztést találtunk benne, nem is hozott akkora átütő sikert, a 20D tulajdonosok nem rohantak a boltokba, hogy lecseréljék a vázukat az új modellre.
Az EOS-40D-nél azonban várhatóan fordul a kocka, hiszen igen hasznos és jelentős újítások találhatók az új változatban.

A vázban – az EOS-400D után – nem meglepő módon 10,1 Mpixeles CMOS szenzor dolgozik, a pixelméret 5,7 mikron. A szenzor azonban nem egyezik meg az EOS-400D-ével, az átdolgozott CMOS szenzor pixelei felett nagyobb mikrolencséket helyeztek el. A képérzékelőből kiolvasott analóg jeleket 14 bites digitális konverter alakítja át, ez négyszer több tónus elkülönítését teszi lehetővé, mint az EOS-30D 12 bitese.
Az érzékenységtartományban nincs újdonság, ISO100 és ISO1600 közötti értéket választhatunk, 1/3 Fé lépésekben, illetve kiterjeszthetjük ISO3200-ra. Újdonság, hogy immár a kreatív zónában (P, Av, Tv, M) is használhatunk automatikus érzékenységet (ISO400-800 között), így elegendő csak a rekesszel vagy záridővel foglalkozni, a többit a gép beállítja (berázás elkerülése automatikus érzékenység növeléssel).
Szintén várható volt, hogy a Canon EOS beépített tisztítórendszere (EOS Integrated Cleaning System) is bekerül az EOS-40D szolgáltatásai közé. Ez egyrészt ultrahangos szenzortisztítást, másrészt ún. pormaszkot és szoftveres képjavítást jelent.

A képfeldolgozást az EOS-1D Mark III-ban debütált DiGiC III processzor végzi, ennek is köszönhető, hogy a sorozatfelvétel sebességét mintegy 6,5 kép/mp-re sikerült feltornáznia a gyártónak. A belső puffer nagy méretét jelzi, hogy sorozat módban 17 RAW képet készíthetünk egyhuzamban, míg JPEG-ből egyszerre akár 75-öt.
A zárszerkezetet továbbra is 100.000 expozícióra tervezték. A bekapcsolási idő is példás, mindössze 0,15 mp.

Az automatikus élességállítás 9 ponton történhet, itt számszerűen nincs változás, abban viszont igen, hogy már nem csak a középső fókuszpont a keresztszenzoros, hanem mind a 9. Így bármelyik fókuszpontot is használjuk, ugyanolyan biztos és pontos lesz az élességállítás. A teljesen új fejlesztésű CMOS AF szenzor középső AF pontja ráadásul nem csak vízszintes, de függőleges irányban is dupla pontosságú.

A tükörreflexes keresőn is történt változás, a korábbi 0,9×-es nagyítású helyett 0,95×-es nagyításút alkalmaztak (így a keresőben látható kép mérete már megközelíti a Nikon D80-ét).

A hátsó LCD méretét is tovább növelték, a Canon EOS-40D-ben már 3″ képátlójú kijelzőt használnak. ennek felbontása maradt 230 ezer pixel, betekintési szöge pedig 140 fokos. Szintén újdonság a középkategóriában, hogy az új váz élőképet tud közvetíteni az LCD-re, vagy akár számítógépre is. Az élőkép megtekintése alatt automatikus élességállítás nem működik, de az AF-On gombra a tükör lecsapódik és élességet állít a gép. A LiveView megtekintése során 5×-ös, vagy 10×-es nagyítás is kérhető.

Biztosan sokan örülnek majd az időjárásálló váznak is, amely tulajdonság eddig a középkategóriás Canonokból hiányzott, annak ellenére, hogy más, konkurens gyártók már e kategóriába is készítettek időjárásálló kivitelű vázakat.
Az időjárásállóság, vagyis a tömítések miatt új portrémarkolat kifejlesztésére is szükség volt. A BG-E2N előreláthatóan 270 dollárért lesz megvásárolható. A régi BG-E2 is használható lesz, de ez esetben az időjárás állóság nem grantált.

Eddig főként a professzionális kategóriában alkalmazták csak a vezetéknélküli adatátviteli lehetőséget. A Canon EOS-40D-vel ez a szolgáltatás is elérhető. Az IEEE 802.11g 54 Mbps sávszélességű vezetéknélküli hálózatok támogatása okán a készített képek azonnal átküldhetők számítógépre, miközben a fotós továbbra is a terepen dolgozik. Ehhez az opcionális WFT-3A vezetéknélküli adapterre és vezetéknélküli hálózatra van szükség. A WiFi hálózaton akár élőkép is küldhető. Az adaptery a portrémarkolat helyére illeszthető, energiaellátása saját akkumulátorról történik. A ‘transmitter’ 800 dollárért kerül a boltokba.
Szintén a profi vázak sajátsága volt az eredetiséget bizonyító vízjel alkalmazása. A Canon EOS-40D-vel készült fotók is alkalmasak arra, hogy a képeket bizonyítékul használhassuk.

S végül tegyük rá a habot a tortánkra: cserélhető mattüveg.
Ezzel teljessé vált az EOS-40D-nk.

A Canon EOS-40D augusztus végétől lesz kapható, a váz 1300 dollár lesz, az EF 28-135mm/F3,5-5,6 IS USM objektívvel ellátott kit 1500 dolláros áron kerül forgalomba. A Canon EOS-40D főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: 10,1 Mpixel, APS-C (22,5×15 mm) CMOS szenzor, 1,6× képkivágás faktor
  • Canon EOS integrált tisztító rendszer
  • ISO100-1600 érzékenység 1/3 Fé lépésköz, ISO3200 kiterjesztett érzékenység
  • EF és EF-S bajonettes objektívek fogadása
  • TTL tükörreflexes kereső 0,95×-es nagyítással
  • Cserélhető mattüveg
  • DiGiC III képfeldolgozó processzor
  • 6,5 kép/mp-es sorozat, 17 RAW vagy 75 JPEG képig
  • Időjárásálló váz
  • LCD: 3″
  • Élőkép az LCD-n
  • 9 keresztszenzoros fókuszpont
  • Opcionális vezetéknélküli adatávitel
  • CF kártyahely
  • Li-ion akkumulátor
  • Hi-Speed USB2.0 csatlakozás

Sajtóközlemény:

EOS 40D
A Canon új EOS modellje az igényes amatőr fotósoknak

Amstelveen, Hollandia, 2007 augusztus 20.: A Canon ma bejelentette a legújabb, amatőröknek és félprofesszionális felhasználóknak szánt EOS 40D fényképezőgép piaci megjelenését. A 10,1 megapixeles CMOS képérzékelővel, a 6,5 kép/mp-es felvétel-készítési sebességgel, az újonnan kifejlesztett AF rendszerrel és a 3,0” képátlójú „Élőkép” megjelenítésre is alkalmas LCD-vel a EOS 40D újabb jelentős előrelépést jelent mind a teljesítmény, mind a sokoldalúság terén.

A fényképezőgép azt az új EOS technológiát alkalmazza, amelyet a Canon az idei év elején vezetett be a professzionális EOS 1D Mark III fényképezőgép megjelenésével. A DIGIC III processzor gyors reagálású, továbbfejlesztett színleképzést végez és bekapcsolás után szinte azonnal munkára kész. Az EOS integrált tisztító rendszer eltávolítja a port a képérzékelőről, a masszív, magnéziumötvözetből készült váz pedig biztosítja a termék tartósságát és időjárás-állóságát.

„Az EOS 40D jelentős előrelépés azon az úton, amelyen az EOS termékeket bevezetjük a modern amatőr felhasználók piacára. Sok olyan technológiát beépítetten tartalmaz, amelyet a legújabb EOS-1 sorozatú fényképezőgépeinkben vezettünk be” – mondta Mogens Jensen, a Canon Consumer Imaging, Europe vezetője. „A digitális fotósok számára rövid időn belül érzékelhető és gyorsan megtérülő előnyöket tartogat az EOS 40D fényképezőgépre való áttérés. Az analóg tükörreflexes gépek használóinak pedig még sosem volt ennyire csábító az átállás lehetősége.”

A főbb jellemzők

  • 10,1 megapixeles APS-C CMOS képérzékelő
  • 6,5 kép/mp-es sorozatfelvételek, max. 75 JPEG kép készítése egy sorozatban
  • Új AF rendszer 9 kereszt-típusú érzékelővel
  • DIGIC III processzor
  • 3,0” képátlójú LCD „Élőkép” móddal
  • EOS integrált tisztítási rendszer
  • Tiszta és világos kép a keresőben
  • Testreszabható „Képstílus” feldolgozási paraméterek

Sebesség és képminőség
A Canon harmadik generációs CMOS képérzékelője az elődjéhez képest jelentősen újratervezett pixelekkel rendelkezik, amelyek csökkentik a képzaj mennyiségét. Az EOS 40D kiváló minőségű képeket állít elő akár ISO 1600-as érzékenységnél is, és ez felfelé bővíthető 3200-ig is olyan helyzetekben, ahol a vaku használata nem megengedett. A Világos Tónus Prioritás módban az ISO 200 érzékenység felett készített esküvői fotókon vagy tájképeken a világos részek dinamikája még erősebb lesz – így a funkció hangsúlyosabbá teszi az esküvői ruha, a felhők vagy egyéb világos tárgyak tónusait.
A DIGIC III processzor 6,5 kép/mp-es sebességgel képes felvételeket készíteni, és a puffermemória segítségével egy menetben akár 75 nagyméretű JPEG (illetve 17 RAW) kép szünet nélküli elkészítésére alkalmas. A képfeldolgozás 14 bites, ezért a színmélység, az árnyalatok és a színvisszaadás az eddiginél is pontosabb és jobb.

Új, kereszt-típusú AF rendszer
Az EOS 40D fényképezőgép egyik újdonsága a 9-pontos kereszt típusú AF rendszer. Mind a kilenc AF ponttal elérhető az élesség a vízszintes és függőleges síkban is. A középső AF ponttal az élesség egészen f/2.8 rekeszméretig is beállítható, a külső nyolc pont pedig f/5.6-ig használható. Az igényekre válaszolva ezen a modellen már a külön AF Start (AF-ON) gombbal azonnal indítható az autofókusz.

LCD kijelző Élőkép üzemmóddal
Az „Élőkép” mód leegyszerűsíti a különleges szögekből történő felvételkészítést, például talajszinten készített makró képek vagy állvány használata esetén. A 3,0” képátlójú LCD valós idejű képet jelenít meg „Élőkép” módban, egy bekapcsolható négyzethálóval és az expozíciót szimuláló élő hisztogrammal. Az „AF-ON” gomb programozható úgy is, hogy egy rövid időre felcsapja a tükröt, és bekapcsolja az autofókuszt. Stúdió környezetben a távoli „Élőkép” funkció lehetővé teszi a fotós számára, hogy a kompozíciót, egyéb beállításokat és exponálást távoli számítógépről is elvégezhesse a mellékelt EOS Utility szoftverrel.

Teljeskörű irányítás
Az EOS 40D fényképezőgép működése teljeskörűen testreszabható a felvétel-készítési preferenciáknak megfelelően. A módválasztó tárcsán található három, felhasználói beállításoknak fenntartott pozíció, így a fotós azonnal válthat többféle felvétel-készítési beállítás között. Az új „Saját Menü” lapon külön hozzáférhetők a gyakrabban használt beállítások, a 24 egyedi funkció pedig lehetővé teszi a fényképezőgép működésének és vezérlésének finomhangolását. Az élességállítási mattüveg cseréjének lehetősége – két további mellékelt mattüveggel – tovább növeli a használat sokoldalúságát.
A rendszertartozékok könnyű beállítása érdekében a Speedlite 580EX II vaku és az új WFT-E3 (Vezeték nélküli adatátvivő) beállításai közvetlenül a fényképezőgép LCD monitorán elvégezhetők.

WFT-E3: Vezeték nélküli adatátvitel
Szintén a mai nappal kerül forgalomba a WFT-E3 Vezeték Nélküli Adatátvivő. A kifejezetten az EOS 40D fényképezőgéphez tervezett WFT-E3 lehetővé teszi a fényképek gyors, vezeték nélküli átvitelét távoli FTP fájlkiszolgálóra, és képes a kétoldali kommunikációra PTP-vel és HTTP-vel. HTTP módban a felhasználó távolról működtetheti az exponáló gombot, és letölthet képeket a fényképezőgépről egy internetes böngészőprogram segítségével. A PTP mód a vezeték nélküli távoli felvételkészítés vezérlésére használható az EOS 40D fényképezőgép esetén, a mellékelt EOS Utility szoftverrel.
Hosszabb ideig tartó fényképezés esetére a WFT-E3 adatátvivőhöz csatlakoztatható külső merevlemezes meghajtó (HDD) is. Hordozható GPS eszköz csatlakoztatása esetén pedig a hely és az idő adatai automatikusan rögzítésre kerülnek a fénykép EXIF adatai között. A kényelmes markolaton található egy külön fő vezérlőtárcsa és vezérlőgombok a függőleges állású fényképezéshez, az időjárás viszontagságaitól pedig a vízálló tömítések védik a gépet.

Két új EF-S objektív is forgalomba kerül mai napon az EOS 40D fényképezőgéppel együtt:

  • EF-S 18-55MM f/3.5-5.6 IS – kitűnő minőségű, kedvező árú standard zoom objektív, 4 fokozatú képstabilizátorral
  • EF-S 55-250MM f/4-5.6 IS – sokoldalúan használható telefotó zoom objektív, a leghosszabb fókusztávolsággal az EF-S sorozatból, 4 fokozatú képstabilizátorral.

Szoftverek
Az EOS 40D fényképezőgéphez teljes szoftvercsomagot mellékel a Canon, a munkafolyamat teljeskörű vezérlése érdekében. Ez tartalmazza a Digital Photo Professional (DPP) programot, és egy nagyteljesítményű RAW konvertert, amely teljes képfeldolgozási lehetőséget biztosít a RAW képekhez.
A DPP együttműködik a fényképezőgép funkcióival, például a Portérkép készítéssel és a Képstílusokkal. A felhasználó létrehozhat saját Képstílusokat is a mellékelt Picture Style Editor szoftverrel. További mellékelt szoftverek az EOS Utility, az ImageBrowser/ZoomBrowser és a PhotoStitch.

Technológiai ismertető

CMOS
A Canon CMOS technológiája jelenti a vállalat egyik fő versenyelőnyét. Minden egyes pixelen külön zajcsökkentő áramkör dolgozik, így gyakorlatilag zajmentes képek állíthatók elő. A CCD technológiával összehasonlítva a Canon CMOS képérzékelőinek fogyasztása jóval kisebb, így az akkumulátorok élettartama is nő.
A jelátalakítást a CMOS képérzékelőben az egyes pixeleken elhelyezett egyedi erősítők végzik. Ezzel elkerülhetők a szükségtelen töltésátviteli műveletek, jelentősen növelve a jelek processzorhoz való eljuttatásának sebességét. A képzaj mennyisége is csökken, az áramfogyasztás alacsony marad, és növekszik a felvételkészítés sebessége is.

EOS integrált tisztítási rendszer
Az EOS integrált tisztítási rendszer háromféle módon tartja távol a port a képérzékelőtől: a pormennyiség csökkentésével, portaszítással és poreltávolítással.

  1. A pormennyiség csökkentése: a fényképezőgép belső részeit úgy tervezték, hogy a porosodás minimális legyen. Az újratervezett védősapka megakadályozza a porosodást a sapka kopása esetén is.
  2. Portaszítás: az érzékelő előtt elhelyezett aluláteresztő szűrő antisztatikus bevonatával megakadályozható a por megtapadása.
  3. Poreltávolítás: Az Öntisztító Képérzékelő a bekapcsolás után körülbelül egy másodperces ideig tartó nagyfrekvenciájú rezgésekkel lerázza a port az infravörös szűrőről. Ha bekapcsolás után azonnal szeretne felvételt készíteni, az exponáló gomb félig lenyomva tartásával a funkció ideiglenesen kikapcsolható.

A Canon kifejlesztett egy belső, úgynevezett „Portérképes pornyom-eltávolító rendszer”-t, amely feltérképezi a látható porszemek pozícióját a képérzékelőn. A pornyomok ennek alapján automatikusan eltávolíthatók a képről a legújabb Digital Photo Professional szoftverrel.

Képstílusok
A „Képstílus” beállítások leegyszerűsítik a képminőség beállításait. Az egyes „Képstílusok” a különböző filmtípusokhoz hasonlíthatók – mindegyik külön színvisszaadással rendelkezik. Az egyes beállításokkal a felhasználó befolyásolhatja a képkeménységet, a kontrasztot, a színtónusokat és a telítettséget. A fényképezőgép gyári beállítása azonnal felhasználható JPEG fényképeket eredményez, további menübeállítások használata nélkül. A RAW képekre a Képstílusok a Canon Digital Photo Professional szoftverével alkalmazhatók. A hat beállítási lehetőség a következő:

  • Standard – friss, élénk képek, nincs szükség utómunkálatokra
  • Portré – optimalizálja a színtónusokat és a telítettséget, valamint lágyítja a képet az előnyös bőrtónusok elérése érdekében
  • Tájkép – erősebb zöld és kék színek, keményebb kép a hegyek, fák és épületek körvonalainak kiemeléséhez
  • Semleges – ideális az utómunkálatokhoz
  • Színhű – úgy állítja be a színeket, mintha a témát 5200K színhőmérsékletű megvilágításban fényképezte volna
  • Monokróm – fekete-fehér felvételek, szűrő effektusok (sárga, narancs, vörös és zöld) valamint tónus effektek (szépia, kék, lila és zöld) választékával.

A „Felhasználói Képstílus” pozíció három saját beállítást tud tárolni, illetve a www.canon.co.jp/Imaging/picturestyle/file/index.html oldalról letöltött képstílus-beállításokat. Ezen kívül a felhasználó saját Képstílust is létrehozhat a mellékelt Picture Style Editor szoftverrel.

A mellékelt szoftverek

Digital Photo Professional
A Digital Photo Professional szoftver a RAW formátumú képek nagy sebességű feldolgozására alkalmas. Segítségével valós időben megtekinthetők a képbeállítások módosításai, és azonnal módosíthatók olyan RAW paraméterek, mint fehér-egyensúly, dinamika, expozíció kompenzáció, és színtónusok. A képek rögzíthetők sRGB vagy Adobe RGB színtér használatával. A Digital Photo Professional támogatja az sRGB, Adobe RGB, ColorMatch RGB, Apple RGB és Wide Gamut RGB színtereket.
A RAW formátumból konvertált TIFF és JPEG képekhez ICC (International Colour Consortium) profilok is hozzáadhatók. Ez lehetővé teszi a színek hű visszaadását olyan szoftveralkalmazásokban, amelyek támogatják az ICC profilokat, mint például az Adobe Photoshop. A nagyobb hatékonyság érdekében a képbeállítások el is menthetők, és tetszés szerint visszatölthetők.
A Digital Photo Professional legújabb verziója háromszoros sebességgel állítja elő az előnézeti képeket, rendelkezik egy továbbfejlesztett Zajcsökkentési eszközzel és képes egyszerre feldolgozni a TIFF és JPEG képeket.

EOS Utility
Az EOS Utility legújabb verziója támogatja a fényképezőgép távoli vezérlését, konfigurációját, távoli Élőképes megjelenítést, valamint az OSK-E3 Adatbiztonsági Kit és WFT-E2 Vezeték Nélküli Adatátvivő kiegészítőket. Az EOS Utility használható az „Élő” mappák figyelésére, amelynek során a lehetséges a képek automatikus átnevezése és strukturált fájlrendszerbe való rendezése – ideális Wi-Fi adatátvitelhez, vagy olyan kereskedelmi vagy stúdió fotósok számára, akik közvetlenül a számítógépről vezérelve készítenek fényképeket.