Jól startolt a Canon EOS-40D

0

A japán elektronikai piacot figyelő BCN legfrissebb jelentése szerint kiváló startot vett a szigetországban nemrég piacra került Canon EOS-40D. Az első (fél)heti adatok alapján 34%-al vezeti az eladási listát a Canon új modellje, igen csak maga mögé szorítva az olcsóbb Canon EOS-400D gépvázat, amely 20,6%-os és a Nikon legjobban fogyó termékét a 40Dx-et, ami 11,4%-on áll jelenleg. Azt azért ne feledjük, hogy a nyitó termékek mindig igen erősen kezdenek, és a 10-es lista helyezettjei közül egyelőre az EOS-40D a legfrissebb. Ezt leszámítva kiválónak mondható a kezdés, mivel az előd (EOS-30D) másfél éve 26,2%-ról indult. A 40D sikere egyébként jót tett az utóbbi időben gyengélkedő 30D eladásoknak is. A japán piacon kb. 20. helyen tanyázó elődöt ugyanis a 10. helyre húzta fel az új jövevény.

A Canon japán eladásai ebben az évben jóval gyengébbnek mutatkoztak a korábbiaknál. Stabilnak látszó első helyét nagyjából 2006 végétől átvette a Nikon, amely viszonylag gyorsan hozott ki olcsó, és versenyképes modelleket (D40, D80, D40x). A Canon pozícióját csak a legtöbb eladással büszkélkedő EOS-400D őrizte, ami így is kevés volt a Nikon trióval szembeni harchoz. Az EOS-40D és EOS-400D jelenlegi 54,6%-os részesedése komolyabb reményekre adhat okot a Canon számára ebben a piaci csatában.

Japán DSLR eladások első 10 helyezettje (2007. 08. 31 – 2007. 09. 02):

  • Canon EOS-40D – 34%
  • Canon EOS-400D – 20,6%
  • Nikon D40x – 11,4%
  • Nikon D80 – 11,1%
  • Nikon D40 – 7,8%
  • Sony A100 – 3,6%
  • Olympus E-510 – 2,5%
  • Olympus E-410 – 1,7%
  • Pentax K10D – 1,2%
  • Canon EOS-30D – 1,1%