Fujifilm stand: együtt rezdülünk

0

A Fujifilm stand csupa fiatalság volt, csupa mosoly. Ez egy kicsit mellbevágott a hosszúra nyúlt tegnapi munka és a kissé zaklatott éjszaka (valaki állandóan csapkodta kint a folyosó ajtót) után. Vidám fiatalok fotózkodtak az egyik sarokban, a másikban pedig tucatnyi kioszk ontotta magából a színes papírnyomatokat. Semmi kedvem nem volt együtt örülni, együtt „rezdülni” velük. Aztán persze találtam néhány érdekességet és ez kissé felébresztett.

együtt…

…rezdülnek

A cég két legutóbbi bejelentése adott okott a kíváncsiságra, meg persze arra, hogy közelebbit is megtudjak róluk. Az egyik a frissen megszellőztetett SuperCCD EXR szenzor volt, amiről sajnos nem tudtam meg több okosságot. Mindössze a sajtóanyagban is szereplő infókat lehetett megtudni egy videóprezentációból, valamint egy szépen összeállított tablón szerepelt az „EXR” embléma, mint a cég eljövendő képérzékelője. Ugyanez a tabló egyébként több érdekességgel szolgált, mivel a Fujifilm régi modelljeit rendezte szépen, időrendbe. A gépvázak mellett szenzoraikat is kiaaggatták. Jó volt összevetni a kis kompaktok méretét, körömnyi érzékelőikkel, vagy akár a legutóbbi Fujifilm DSLR az S5 Pro APS-C méretű képszenzorával.

Tovább lépve nagyobb szerencsével jártam ugyanis a másik újdonságról az új 3D képeket készítő fényképezőgépről többet tudhattam meg. A minta modell kézben kipróbálható volt egy berendezett csendéleten, de a képek mentésére egyelőre nem volt módunk. A készülék egy új fejlesztésű feldolgozó processzort (Real Photo Processor 3D), valamint két különálló objektívet és képérzékelőt tartalmaz. A két szenzor és objektív az emberi szemhez hasonló távolságban helyezkedik el, amely a két képanyag keverésével térhatású digitális fényképek készítését teszi lehetővé. A módszer tényleg működik és nekem tetszett is. Különösen a képekből készült 3D nyomatok. Aki emlékszik még az egykoron slágernek számító „kacsintós” pénztárcákra, vagy térhatású bélyegekre, nagyjából képben lehet a végeredményt illetően. A különleges kialakítású 3D fényképezőgépek a jövőben egészen új lehetőségeket is magukban rejtenek. Az ilyen gépek például egyidőben készíthetnek két eltérő gyújtótávolságú, nagyítású, képfeldolgozási technológiájú képet. A két különálló felvételből ultraszéles panorámafotók fűzhetők össze, vagy az egyik CCD-vel csak állóképek a másikkal pedig közben videók rögzíthetők. A lehetőségek tényleg kivételesek, már amennyiben ezt a mellékvágánynak mondható technológiát sikerül elterjesztenie a gyártónak. Na, majd meglátjuk!

A 3D csoda

Ennek arca van?

Mindent a kéznek, semmit a… memóriakártyának

Birdie szemszögéből: A 3D-s fényképezőgép hátulján megcsodálhattuk a 3D-s LCD-t is, amely első ránézésre kissé furcsa, kissé szédítő volt, de meg lehetett szokni. A 3D-s hatás azonban igen kis betekintési szögből élvezhető, szinte csak és kizárólag merőlegesből. Szintén megtekinthetők voltak a 3D-s képkeretek is, amelyek mérete 8-10″. Ezeken 3D-s képek diavetítése folyt. A képek nézése közben méginkább az volt az érzésem, hogy igen kicsi az a betekintési szög, ahol még térbeli kép látható. Ezzel szemben a 3D-s nyomatoknál sokkal könnyebben érezhető a térhatás, szélesebb szögből nézve is megmarad a térbeli élmény. Mindenesetre megdöbbentő és csodálatos volt látni ezeket a termékeket, én kívánom a Fujifilm-nek, hogy sikerrel kijusson újdonságaival a piacra, mert ha a képkeretekkel jelen formájukban még nem is, de a fényképezőgéppel és a 3D-s nyomatokkal mindenképpen érdemes. A Fujifilm mellett található Samsung standot már csak méretei miatt sem lehet kihagyni. Irány oda!