Járjuk be Szegedet!

0

Az alábbi interjúra egy furcsa főcím olvasása után került sor. „Három szegedi fiatal megelőzi a Google-t” – láttam meg a hír címét. Ez a három fiatal fogta magát és bejárta Szegedet, méterről méterre, és mindenhol egy-egy panorámaképet készítettek, majd interaktívan összefűzték, térképhez rendelték, és így bejárhatjuk a szabadtéri játékok, a pirospaprika és a dóm városát.

Különlegessége a projektnek, hogy nem csak informatív, térképjellegű gyűjteményről van szó, hanem az eseményeket is igyekeznek megörökíteni. A részletekről Somorjai Tamást a projekt menedzserét kérdeztem. Kikből áll a csapat? Mit dolgoztok, mit tanultok?

mi

  • Hajdu Anita (23 éves) végzős történész hallgató a Szegedi Tudomány Egyetemen
  • Vízvári Gergely (29 éves – jobbra) végzős az informatikai tanszéken, 4 TDK, 1 OTDK, mind helyezéssel zárult
  • Somorjai Tamás (30 éves – balra) végzettség: építészmérnök (jelenleg főállásban Fejlesztési Igazgató egy Építőipari Zrt-nél)

(Ancsa tanul, Tamás Gergővel meg egy vállalatirányítási rendszeren dolgoznak) Egy éve többen voltunk, de mára már kialakult a stabil létszám. Persze reméljük, hogy ez majd bővülni fog.

Most első, hogy kialakuljanak a stabil kapcsolatok, melyben a fő irányt meghatározzuk.

Kinek az ötlete volt, vagy Google adta az ihletet?

A google később került képbe. Először a VR panorámafotók bűvöltek el. Az első panorámaképek amiket láttam az a bigeyeinthesky.com -on találhatóak. Ezek többnyire légifelvételek voltak, melyek össze voltak linkekkel kötve. Nagyszerű ötlet, és kiderült, hogy már több tíz éve kitalálták, de a számítógép hiányában nem aratott sikert. Az internet fejlődésével egyre népszerűbb. Ahogy a sávszélesség nő, úgy válik egyre gyorsabbá. A gyorsasággal persze a letölthető minőség is egyre jobb lett, ami azt eredményezi, hogy jobban ráközelíthetünk a képekre, melyekről több információ olvasható le. És itt el is értünk a lényeghez. A mellett, hogy az ember úgy érezheti, hogy ott áll a kép közepén és gyönyörködik a hely szépségében, rengeteg információhoz juthat. Gyakorlatilag lemásoljuk a való világot, és nyilvánosságra hozzuk. Mivel egy felmérés szerint az emberek 90%-a az internetet információ gyűjtésre használja leginkább, miért ne jussunk el oda, ahova csak szeretnénk, mielőtt tényleg elmennénk oda.  A panoráma kép hálózat nem csak az utcákat érinti, hanem az üzleteket, nyilvános, közhelyeket is, mindent ahova csak képesek lehetünk eljutni. Az utcanézetek, és a google térkép csak a gerince az egésznek, mely térben rendszerezi a kapcsolatokat. Például: Ha valamikor láttam egy bőrdíszművest valamelyik kis utcában, akkor azt később is megtalálom, ha szükségem van rá, sőt meg tudom nézni a város összes bőrdíszművesét, hogy hol található helyileg, és ami az újdonság, hogy be is tudok menni a boltjába körülnézni. Mind tudjuk, hogy az első benyomás mennyire számít. Ezt tudjuk biztosítani mindenkinek, legyen az díszműbőrös, étterem, vagy szálloda. A másik dolog amire odafigyelünk, hogy mindenki megtalálható legyen. Ne csak az aki…  így, ha itt nem találod, jó eséllyel máshol se fogod.

SZIN – Szegedi Ifjúsági Napok

Hogyan és mikor kezdtétek el? Körülbelül másfél éve.  Ennek az első éve csak a tanulásról szólt, és a lehetőségek elemzéséről. A látványos munka mostanra érett be. Ennek feldolgozása folyik most. Hol tartotok?

Körülbelül 20 ezer panorámafotón vagyunk túl, mely összefűzésén, és pontos elhelyezésén most dolgozunk. Ezek Szeged teljes úthálózatát lefedik 10 méterenként. A többi, ami szerintem sokkal érdekesebb a rendezvényfotók, mely mindennapi életünkre nyit ablakot.  Persze ezeket is összefűzzük a térképen linkekkel, hogy ismét átélhessük a pillanatot. Amiben még különbözünk a Google-től, hogy egy időegyenesen, időben is el tudjuk választani  az eseményeket, Így visszamenőleg is el lehet helyezni a joszegeden.eu-n bármit, ami már a történelem kategóriájába tartozik.

Használati utasítás: 2 plugint kell letölteni (még, ezt később 1-re lehet csökkenteni). Az egyik a panoráma nézegető, a másik az earth plugin, a maps „föld” lehetőségénél (legelső menüpont). Teljes képernyő nézet is elérhető a jobb gombbal, vagy a panorámanézegető bal alsó menüjében. Illetve a jobb alsó saroknál fogva lehet nyújtani, a képet, ami nagyon érdekes lehet. A jobb gombot lenyomva, mozgatva előre hátra nagyít, kicsinyít, de a görgő is jó. Hogyan néz ki a különleges járgány és a munkafolyamat? Ki miben veszi ki a részét? Mindenki mindenkinek segít.  De általában  a munkát aszerint osztjuk meg,  hogy ki miben a legjobb.  Így Ancsa a gyártásért felelős. Ő csinálta az utcaképeket, Övé a színszűrés, korrekció, gömbpanorámává való leképezés, összefűzés, címkézés. Gergő a Web motorjával foglalkozik, és az egyéb megjelenítési lehetőségekkel. Enyém a Design, a rendezvényfotózás, és a szervezés. A „különleges” járgány olyan mint a többi robogó, csak egy állvánnyal van kiegészítve, ami a nodál pont körül forgatja a kamerát.

Milyen fényképezővel, milyen felbontáson, milyen optikával dolgoztok? Hogyan készülnek a képek, GPS alapján vagy kézzel? Automatikusan összefűződnek a képek, vagy ez külön feladat? Hány kép készül? Hát ez elég összetett, de  tulajdonképpen csak rá kellett jönni a helyes beállításra. Na ez került rengeteg időbe, és még mindig lehetne javítani rajta. A következő problémák merülhetnek fel, egy utcafotó elkészítésénél: -forgalom Állandó változó téma, melynél a félbevágott autók, emberek nem túl impozánsak. Ennek egyik megoldása a nagy átfedés, és az utómunka, De nem nekünk több ezer fotónál. Ennek kiküszöbölése érdekében egyszerre kellene elkészíteni az összes fotót minden irányban, ami paralaxis hiba nélkül nem készülhet el. Egyszerűen nem férnek el a fényképezőgépek egymástól. Ha viszont nem törődünk az illesztési hibákkal, akkor a Google megoldása az egyetlen jó megoldás. Hátránya, hogy „videókamerás rendszenek”, hogy a frame-ek minősége, nem túl jó. Viszont gyors, nem kell megállni vele, így forgalomba is lehet vele fotózni. Mi úgy gondoltuk, hogy egy tükörreflexes fényképezőgéppel inkább a minőségre megyünk. Igaz, mi nem is tervezzük az egész világ bejárását. Többek között a saját tőke végessége miatt, egy NIKON D40-essel fotózunk, kiegészítve egy SIGMA 4,5-ös halszemmel. A motor, melyet kocsi helyett használunk, nem akadályozza a forgalmat, így nyugodtan meg tudunk állni akárhol elkészítve a képeket, még olyan helyeken is, ahova, másként csak gyalog jutnánk el. Az állvány tartalmaz egy GPS helymeghatározót, egy forgatáshoz szükséges elektronikát, fénymérőket, és a fényképezőgépet. A halszemből 3 RAW fotó elég, a 60 fokos átfedésekhez, és a kielégítő végeredményhez. Ennek összefűzése jelenleg még félautomata. Már írtunk rá jópár programot, hogy a folyamatot automatizáljuk, de Ancsát (mint  emberi tényezőt) már csak a színszűrés miatt sem lehet kizárni, és nem is lesz sosem célunk. Mik a távolabbi terveitek? Kevesen tudják, de a panorámaképek több olyan dolgot is magunkban hordoznak, melyek  már kilépnek a megszokott képi világból.  Például, lehet flash videót, animációt, linket, szöveget megnyitni belőle, sőt panoráma videót is. Sőt már megvannak a tervei, egy másik fényképezőállványnak,mely segítségével HDR fotók készülnek, már nem kell megállni egy-egy fotóhoz, és amire különösen büszkék vagyunk, hogy képesek vagyunk valós távolságokat akár mélységben is lemérni a panorámaképekről. Ami persze a 3d modellezés egyik alapja 😉 Persze nem csak a fejlesztések, hanem  terveink szerint az elérhető városok száma is bővülni fog, de ebbe még korai volna belemenni. Addig is van még mit csinálni… www.joszegeden.eu