2009-es PMA: zárszó

0

Ugyan közel két hete bezárt már a PMA, de csak mostanra szedtem össze magam hogy megírjam a zárszót az eseményről. pi031230 A PMA hagyományosan az év első, legmeghatározóbb fotós rendezvénye. Elsősorban az amerikai piacnak készül, de mivel a gyártók az amerikai piac igényeihez igazodva látják el a világ többi részét is, így az ott napvilágra kerülő újdonságok Európában, így hazánkban is meghatározzák az évet. Az internet mindennapossá válásával azonban egyre inkább csökken a jelentősége ezeknek az eseményeknek. Nem feleslegesek, mert rengeteg kereskedő itt találkozhat a legkönnyebben a gyártókkal, de az újdonságok bejelentése már néhány éve nem itt történik. Ráadásul idén nem csak hogy nem itt, de sehol sem voltak igazán nagy bejelentések. Az év eleje óta kiadott új gépek száma ugyan közel azonos a 2008 hasonló időszakában kiadottal, de ezek mindegyike (néhány kivétel persze akad) kompakt modell. A tükörreflexes fényképezőgépeket a gyártók egyelőre visszatartják. Miért? Nyilvánvalóan a válság miatt. Kivárásra játszanak, valószínűleg vannak eladatlan készletek, és érthető módon inkább megvárják a piac fellendülését. pi041241 A Las Vegas Convention Center PMA-nak helyet biztosító szárnya (ezen kívül két nagyobb kiállítást is rendeztek ebben az időben a területen) sokszor kongott az ürességtől. A bejárat utáni első folyosó persze látszólag tömve volt, de ahogy elértünk a terem közepére úgy oszlott a tömeg is. Az emeleti teremben, ahol a kisebb gyártók, illetve nagyobb cégek miniatűr standjai álltak néha nehéz volt nézelődőket is mutató képet készíteni. Jövőre mindenesetre elhagyja Nevadát a kiállítás, így 2010-ben az érdeklődők a rulettasztalok és a félkarú rablók helyett esténként Disneylandben pihenhetik ki a PMA fáradalmait.