Képek az ország vasútjairól

0

Kizárólag digitális fotókat várnak a Képek az ország vasútjairól című fotópályázat szervezői.
A téma természetesen a vasút, ezen belül a vasúti dolgozók munkája, a vasúton szerzett vagy szerezhető élményyek, illetve a vasúti gépek.
Nevezni minimum 2400×1600 pixeles képpel lehet legkésőbb 2009. augusztus 31-ig.
A nevezéseket postai úton, CD-n kell benyújtani.

Sajtóközlemény:

A MÁV ZRT., a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesület (VOKE), a Vasutas Kulturális Alapítvány, valamint a Vasúttörténeti Alapítvány
DIGITÁLIS FOTÓPÁLYÁZATOT HIRDET
„KÉPEK AZ ORSZÁG VASÚTJAIRÓL”
címmel

A rendezvény fővédnöke: Zsoldos Mariann, a MÁV Zrt Humánerőforrás igazgatója.
A rendezvény védnöke: Molnár Géza, a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesület elnöke

A pályázat célja
széles körben bemutatkozási lehetőséget adni mindazoknak, akik a digitális fotózással igényesen örökítik meg a mai magyar vasutat – példát mutatva, hogy minél többen fényképezzék le a vasúton szerzett élményeiket, benyomásaikat;
Átfogó, reprezentatív képet adni vasutunkról a szakmai és kívülálló közönség számára, bemutatni a magyar vasutat, vasutasaink életét, munkáját riportképekkel, életképekkel, megörökíteni a szakági területek és technikák , valamint a gépek világát.
Bemutatni a táj és az ember kapcsolatát a vasúttal, az utazóközönséget és az utazás élményét.

Pályázati feltételek:
A pályázaton részt vehet minden amatőr és hivatásos fotós, aki a feltételeket elfogadja és teljesíti!
A beküldhető képek témája a magyar vasút legyen!

Kategóriák: „vasút és az ember” (E)
„modern és régi” – modernitás és hagyomány a magyar vasúton (M)
„fények, színek, formák” – trükk-technikailag átalakított képek (T)
Gyermek kategória- 14 év alatti gyermek fotóiból szabadon választott téma (GY)

A képek kivitele:
digitális eljárással készült képek, JPG, JPEG kivitelben (Figyelem: Hagyományos fotótechnikai eljárással készült, digitalizált képek nem versenyezhetnek!)
– a beküldött képek legkisebb mérete: 1600x 2400 képkocka
Pályázni lehet: alkotónként 10 képpel és egy sorozattal, de sorozatonként maximum 10 képpel.
(Tehát az alkotónként beküldhető képek száma összesen 20 db lehet, melyből 10 db egy sorozatot tehet ki)

A pályázatok formája:
– pályázatokat irható cd-n kérjük beküldeni, a cd borítójára és a cd lemezre kérjük az alkotó nevét, címét, telefonszámát feltüntetni.
– vasutas alkotó esetében a szolgálati helyet és telefonszámot.
– minden fotót át kell nevezni a cd- lemezen, a következőképpen: Kategória, alkotó neve, a kép címe. Pl.: „’E’ Szabó Ödön A mozdony füstje”
– cd lemezen külön „Word” fájlban kérünk egy listát a képekről, melyen a kategória, az alkotó neve, kép címe szerepel.
A hiányos, vagy a kiírástól eltérő pályázatokat a zsűri kizárja!
Nem lehet olyan képekkel pályázni, melyek már korábbi fotókiállításokon sikerrel szerepeltek.
A pályázatra beküldött képeket a rendező szervek által felkért zsűri bírálja el és a döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A zsűri tagjai: Dallos István- fotóművész, esztéta
Fülöp Péter- film és média tanár, a VOKE Választmányának tagja
Meleg János – a Vasutas Kulturális Alapítvány Kuratóriumának Elnöke, VSZ Vasúti érdekvédelmi alelnöke
Nagy József- fotográfus, a Vasúttörténeti Alapítvány titkára.
Veiland István- nyugdíjas vasutas, fotóművész

Beküldési határidő: 2009. augusztus 31.
(postai bélyegző dátumát vesszük figyelembe)

Cím:
(VOKE) ARANY JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ
9002 GYŐR, RÉVAI UTCA 5. Pf. 153.
Telefon: (96)- 312-446, üzemi telefon: 02/62-66,
E-mail: vasutasmh@t-online.hu

Egyéb tudnivalók
Az III. Országos Vasutas Digitális Fotókiállítás megnyitója és ünnepélyes eredményhirdetése 2009. novemberében lesz. Helye: Győr, 9021 Révai u. 5. VOKE Arany János Művelődési Ház.
A rendezvényről, a helyszínről, illetve az elért eredményről a pályázóknak értesítést küldünk. A kiállítás alkalmával projektoros vetítést szervezünk a beküldött és zsűrizett anyagból. A díjnyertes képeket, a szervező saját költségén kinagyítja, paszpartúrázza és keretezi. Az így előkészített képek a vetítésen túl kiállításra is kerülnek a díjkiosztó ünnepségen, továbbá országos bemutatásukat is megszervezik a pályázat kiírói.

Díjazás
A kategóriák első három helyezettje és a kiemelkedő alkotások tárgyjutalomban részesülnek.
Az elfogadott művek szerzői emléklapot kapnak.
A kiállításra elfogadott képek a Vasúttörténeti Alapítvány tulajdonát képezik majd, s az Alapítvány azokat korlátlanul felhasználhatja további kiállításokon.
A kiállítás vándoroltatása, további bemutatása igényelhető, de a koordinálás jogát fenntartjuk.
A szerzők nevét a katalógusokon, kiállításokon és a sajtóban közzé tesszük.
Az alkotók műveik beküldésével hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendezők képeiket a kiállítással kapcsolatban publikálhassák.