OpenPress: fotóügynökség amatőröknek

0

Augusztus 20-tól Magyaroszágon is elindul az OpenPress Nemzetközi Hír- és Fotóügynökség hazai szolgáltatása. A cég célja, hogy az egyre gyarapodó, több milliós amatőr digitális fényképezőgép tulajdonosokat is bevonja a nemzetközi hírügynökségek vérkeringésébe.

Az elgondolás egyszerű, „több szem többet lát”. Egy-egy fontos, hírértékű esemény megörökítésénél nem lehet ott mindig profi fotós, az eseményeket rögzítő amatőrök pedig sokszor igényes, a hírügynökségeket és érdeklő képanyagot készítenek. Az OpenPress feladata, hogy ezek a fényképek eljussanak az irántuk érdeklődő médiákhoz.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Magyar innováció a nemzetközi sajtó szolgálatában OpenPress

Hány hír jelent már meg fénykép nélkül pusztán azért, mert egy profi fotós sem tartózkodott az esemény helyszínén? Hány olyan amatőr fotó készült már, amely akár a sajtóban is megállta volna a helyét?

Az újonnan induló OpenPress Nemzetközi Hír- és Fotóügynökség elgörgeti az akadályokat a szabad információáramlás útjából, bárki számára összeköttetést biztosít a médiával a leghatékonyabb módon.

Nyitottság

Közel 7 milliárdan élünk ezen a bolygón, így semmi sem kerüli el szemünket. A hagyományosan működő ügynökségek ezt nem használják ki. Mostantól miért ne tudósíthatná közülünk bárki közvetlenül a sajtót? Az OpenPress küldetése az, hogy demokratizálja az információs piacot.

Globális lefedettség

A jelenlegi médiastruktúra elsősorban az események főbb színtereire koncentrál, a világ nagy részét fehér foltként hagyva. A helyi szerkesztőségek nem küldhetnek mindenhova saját tudósítót, a nagyobb hírügynökségek pedig csak marginálisan foglalkoznak lokális témákkal. Az OpenPress többek között erre a problémára is megoldást nyújt újdonságaival.

  • Minden feltöltött kép vagy esemény tartalmához pontos földrajzi meghatározás társul, ezzel biztosítjuk, hogy a szerkesztők a térképen szabadon kijelölt terület képei és eseményi között kereshessenek.
  • Ajánlási rendszerünk segítségével a fotós kapcsolatba kerülhet akár az ő képei iránt feltehetőleg érdeklődő kis példányszámú helyi lappal akár valamelyik országosan olvasott médiummal.
  • A honlap 17 nyelven működik, az egyedülálló paralel szótár segítségével bármely nyelven is címszavazta a felhasználó az általa eladásra kínált képet, azt könnyen megtalálja az a potenciális vásárló is, aki a rendszer egy másik nyelvén kezd kulcsszavak segítségével a kép kereséséhez.

Az ügynökség első európai megmérettetését augusztus 20-án tartja Magyarországon. Az ünnepi eseményekről készített fotók akár már be is kerülhetnek a legkülönbözőbb sajtóorgánumokba.

Az OpenPress augusztus 20-án félmillió euro értékű OpenPress szolgáltatással támogatja a fotósokat a szabad információ-áramlás jegyében.

www.openpressonline.com