Az idei fizikai Nobel-díjat két, napjainkban is igen fontos szerepet betöltő eszköz feltalálásáért, illetve kifejesztéséért osztották ki.
A fél Nobel-díj az optikai szálon történő kommunikáció fejlesztésében elért erdeményért, a másik fél Nobel-díj a CCD feltalálásáért jár.
A CCD-k nékül nem létezne digitális fényképezés, nem léteznének modern kamkorderek, nem volna Hubble űrteleszkópunk, s egyéb más területeken sem érhettünk volna el olyan eredményeket, ahol jelenleg tartunk.
Willard S. Boyle és George E. Smith amerikai kutatók 1969-ben fejlesztették ki a töltéscsatolás elvén működő képérzékelést, bár elsődleges feladata akkoriban még a mátrix elvű memória volt, de hamar kiderült róla, hogy az egyes csomópontok elektromos feltöltésére a fotonok is alkalmasak.
Nem ez az egyedüli eszköz, amit félig a véletlennek köszönhetünk.
Érdekesség képpen elmondható, hogy a CCD csak a feltalálása után 5 évvel került kereskedelmi forgalomba, egy 500 pixeles lineáris, illetve egy 100×100 pixeles mátrix eszközként (forrás: Wikipedia).
