Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011

0

A Nikon idén is meghirdette Nemzetközi Fotóversenyét, melyre regisztráció után szeptember 1. és november 30. között lehet nevezni.
A fotópályázatot komoly díjazással és kiállítással zárják majd jövő júniusban.

Sajtóközlemény:

A Nikon elindítja a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadját
Mostantól fogadjuk a pályamunkákat az idei versenyre

Amszterdam, Hollandia, 2010. július 5.: A Nikon Corporation meghirdette az idei Nikon Nemzetközi Fotóversenyt, amelyre tapasztalattól és képzettségtől függetlenül bárki küldhet pályamunkát a világ bármely pontjáról. A már 33. éve megrendezésre kerülő világversenyt az egyik legfontosabb és legnagyobb kihívást jelentő globális megmérettetésként tartják számon. A pályamunkákat 2010. szeptember 1. és november 30. között fogadják, az eredményhirdetésre pedig 2011 júniusában kerül majd sor.

A 33. Nikon Nemzetközi Fotóverseny kiváló lehetőséget teremt a fotósok számára, hogy bemutassák műveiket és hozzájáruljanak a fotókultúra gazdagodásához.

1969-es első megrendezése óta a verseny folyamatosan növelte népszerűségét; mára már több mint 320 000 fotós küldött be összesen 1 310 000-nél is több fényképet. Csak a 2008-2009-es évadban a világ 153 országából 18 000-nél is több fotós 51 000 fényképpel nevezett a versenyre. Ezek a számok rekordnak számítanak a legtöbb országból legtöbb fotós által beküldött legtöbb pályamunka tekintetében, aminek köszönhetőn a Nikon Nemzetközi Fotóverseny a világ legnagyobb ilyen eseményévé lépett elő.

Az idei kategóriák és díjak
A 2010-2011-es versenyben két kategóriában lehet nevezni. Az első kategória szabad témaválasztást enged meg (A), a második kategória pedig az „Energia” témakörére épül (B). A tetszőleges témájú fényképeket a szabadon választott témájú első kategóriába kell benevezni. Az „Energia” témájú kategóriába olyan fotókat várunk, amelyek látványa vagy témája olyan energiát sugároz, amely ösztönzőleg, motiválóan, felkavaróan vagy izgalmat keltően hat a fotósra, illetve a nézőre.

A Feltörekvő tehetség díjjal a fiatalabb fotósokat jutalmazzuk, akik így lehetőséget kapnak fényképeik széles körben történő megosztására, és a díj egyben célt is jelent számukra, amiért érdemes küzdeni. Örömmel vesszük, hogy minden versenyünkre számos fiatal fotós is beküldi a munkáját.

Nemzetközi fotósokból álló zsűri által odaítélt 53 díj
A pályaműveket a fotózás nemzetközi porondján jelenleg is aktív fotósokból álló zsűri értékeli. Az 53 kiosztásra kerülő díj közül egyetlen fénykép kapja majd a Nagydíjat; minden kategóriában 16 fénykép kap első, második és harmadik díjat; a 29 évesnél nem idősebb fotósok által beküldött mezőnyben 4 fénykép kap Feltörekvő tehetség díjat, és 16 további fotót választanak meg a Feltörekvő tehetség díj második helyezésére.

Birgitta Olson, a Nikon Europe B.V. kommunikációs igazgatója a következőket mondta: „A Nikon világszerte arra szeretné ösztönözni az embereket, hogy felfedezzék a fotózás örömét, megtapasztalják és másokkal is megosszák a képek kommunikatív erejét. Meggyőződésünk, hogy a versenyen indulók ismét megfelelnek majd az izgalmas kihívásnak.”

A győztesek névsorát 2011 júniusában hirdetjük ki, és az a tervünk, hogy kiállítást szervezünk a díjnyertes munkákból. A kiállítás helyéről és idejéről később születik döntés.

Nevezési feltételek
Bármely hivatásos vagy amatőr fotós nevezhet a versenyre; életkortól, nemtől és állampolgárságtól függetlenül.

Fotótémák és kategóriák
A Szabadon választott téma
B Energia
* A szabadon választott téma kategóriába bármely fotó benevezhető, amely a fotós által érdekesnek talált témát tetszőleges módon bemutatja.
* Az „Energia” témájú kategóriába olyan fotókat várunk, amelyek látványa vagy témája olyan energiát sugároz, amely ösztönzőleg, motiválóan, felkavaróan vagy izgalmat keltően hat a fotósra, illetve a nézőre.
* Egyazon fotót nem lehet mindkét kategóriába benevezni.

Nevezési (beküldési) időszak
2010. szeptember 1. (szerda) – november 30. (kedd).

A nevezés módja
A képeket az interneten keresztül kell beküldeni. A nevezési lapot a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011 honlapján (http://www.nikon-npci.com/) töltheti ki, és azzal együtt küldheti el a képfájlt.

Benevezhető pályamunkák száma:
Mindkét kategóriában 2 képet (tehát összesen 4 képet) nevezhet be egy versenyző.

Pályamunkák formátuma:
A versenyre digitális fényképezőgéppel készített fényképfájlokat (a közepes formátumú és nagyobb formátumú digitális fényképezőgéppel készült fényképek kivételével), valamint filmes fényképezőgéppel (35 mm-es vagy APS) készített fényképekről lapolvasóval beolvasott fényképfájlokat lehet beküldeni. Digitálisan módosított, illetve szoftverrel szerkesztett képeket is elfogadunk.

Fájlméret: Fájlonként maximum 10 MB

Fényképfájlok formátuma: csak JPEG
A nevezési lapot a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011 honlapján (http://www.nikon-npci.com/) töltheti ki, és azzal együtt küldheti el a képfájlt.

Értékelés és eredményhirdetés
A pályaműveket a fotózás nemzetközi porondján jelenleg is aktív, ismert fotósokból álló független zsűri értékeli.
A győztesek listáját 2011 júniusának végén közöljük a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyén (http://www.nikon-npci.com/).

Díjak és nyeremények
Összesen 53 díj, illetve nyeremény kerül kiosztásra; a nyertesek Nikon képalkotási termékeket kapnak. A nyereményeken túl a Nagydíj győztese, valamint a Feltörekvő tehetség díj nyertese és helyezettjei közül 21 nyertes pályázó lehetőséget kap arra, hogy kiállítsa pályaművét a verseny Minigalériájában. A Minigaléria a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető (http://www.nikon-npci.com/). Az alábbi díjak és nyeremények kerülnek kiosztásra:

Díj Nyertesek száma Nyeremény
Nagydíj 1
  • Nikon D3S digitális tükörreflexes fényképezőgép
  • AF-S NIKKOR 24 mm f/1.4G ED
  • AF-S NIKKOR 24–70 mm f/2.8G ED
  • A győztes fotó szerepelni fog a Minigalériában, amely a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető
Első hely Kategóriánként 1
(összesen 2)
  • Nikon D300S digitális tükörreflexes fényképezőgép
  • SB-900 vaku
  • AF-S DX NIKKOR 18–200 mm f/3.5–5.6G ED VR II
  • AF-S NIKKOR 16–35 mm f/4G ED VR
Második hely Kategóriánként 5
(összesen 10)
  • Nikon D5000 digitális tükörreflexes fényképezőgép
  • AF-S DX Micro NIKKOR 85 mm f/3.5G ED VR
Harmadik hely Kategóriánként 10
(összesen 20)
Nikon D3000 digitális tükörreflexes fényképezőgép
  • AF-S DX NIKKOR 18–55 mm f/3.5–5.6G VR
  • Feltörekvő tehetség díj Összesen 4,
    a kategóriáktól függetlenül
    • Nikon COOLPIX P6000 digitális fényképezőgép
    • A fotók szerepelni fognak a Minigalériában, amely a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető
    Feltörekvő tehetség díj helyezettjei Összesen 16,
    a kategóriáktól függetlenül
    • Nikon COOLPIX S1000pj digitális fényképezőgép
    • A fotók szerepelni fognak a Minigalériában, amely a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető

    A nyeremények előzetes értesítés nélkül változhatnak. A nyeremények nem válthatók készpénzre.