70 gigapixeles, és magyar

0

Sajtótájékoztatóra voltunk hivatalosak ma délelőtt, a Magyar Nemzeti Galéria előszobájába, a világ legnagyobb felbontású panorámafotójának bemutatójára. A 360 World csapata nem kisebb feladatot tűzött ki célul, mint az eddigi legnagyobb, összeillesztett, 360 fokos panorámakép megalkotása. A gigafénykép helyszíne Budapest, a János-hegyi Erzsébet kilátóról szemlélve.

Mindehhez három nemzetközi cégóriás hazai képviselete volt segítségére. A Sony a szükséges fotós eszközöket biztosította, melynek magja két Alpha DSLR A-900 váz és egy-egy Minolta 400mm-es teleobjektív volt (1,4x konverterrel). A gépek egy masszív állványon és panorámafejen dolgoztak párhuzamosan, így az eredetileg 6 órásra tervezett felvételi időt felére sikerült csökkenteni. A fej léptetését egy speciális, előre programozott motor biztosította. A képek összeillesztéséhez és retusálásához a Microsoft által kölcsönzött dupla Xeon processzoros gépre és közel két hónap utómunkára volt szükség. A több mint 590 ezer pixel széles kép méreteire jellemző, hogy a Photoshop csak három darabban volt hajlandó megnyitni, és ez a művelet minden esetben 1 órát vett igénybe. A kép módosítása után a szoftver több mint 3 órán keresztül mentette a képdarabokat.

A készítők büszkén mesélték, hogy az elkészült kép az eddigi külföldi próbálkozások többségéhez képest részletesebb, jobban utómunkázott, és nagy gondot fordítottak a hatalmas fotó webes megtekinthetőségére is, mely minden eddig látottnál gyorsabb. A fotó nyomtatásához az Epson professzionális, nagy formátumú nyomtatói nyújtottak segítséget.

A panorámakép egyébként megfelel a Guiness által támasztott követelményeknek is – mely nem mondható el minden eddigi gigapixel-projektről – és regisztrációja már folyamatban van.

A képet 60 milliárd pixelesre vágták, de mint megtudtuk ezek a rekordok szinte hetente dőlnek meg egy-egy vállalkozó kedvű társaság jóvoltából, így a 60 gigapixeles csúcsot éppen a napokban lépte túl egy külhoni csapat. A hazai fiúk szerencsére rendelkeztek tartalékkal, ezért a hazai (és világ-)rekord hivatalosan 71,3 gigapixeles. A fotó a www.70-billion-pixels-budapest.com címen érhető el.

Sajtóközlemény:

70 milliárd pixel, avagy a világ legnagyobb panorámafotója
Egyszerre két rekordot döntöttek meg a magyar fiatalok

Hosszú napokig árgus szemekkel figyelték az időjárás jelentéseket és fáradhatatlanul lesték a hidegfrontokat a 360 World emberei, noha korántsem meteorológusok, még csak nem is viharvadászok. A fotósokból és informatikusokból álló maroknyi csapat hetekig csakis arra várt, hogy kitisztuljon az ég, elillanjon a pára és végre elkészíthessék a világ legnagyobb panorámafotóját. Ezzel a nem mindennapi teljesítménnyel egyszerre két rekordot is megdöntöttek a magyar fiatalok, a világ legnagyobb körpanoráma, és a világ legnagyobb fotója az övék.

Hogy mi szükségeltetik egy rekord méretű, gigantikus körpanoráma fénykép elkészítéséhez? Profi csapat, a legmodernebb technika, több milliót érő felszerelés, egy ideális helyszín, temérdek energia, kevés pára és tuti hidegfront, avagy tökéletes időjárási körülmények és persze sok-sok türelem ez utóbbi kivárásához. A panoráma rendszerek tervezésével, 3d-s alkalmazások fejlesztésével és webes megjelenítésével foglalkozó 360 World hatalmas fába vágta a fejszéjét azzal, hogy elhatározták: elkészítik a világ legnagyobb, 70 milliárd pixeles panoráma fotóját, Budapest látképét a János-hegyi kilátóról.

– Hogy honnan jött az ötlet? A panorámafotók egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek világszerte, az emberek imádják, hogy a számítógép előtt ülve is körülnézhetnek olyan helyeken, ahova fizikailag nem jutottak le, s lehet, hogy soha nem is fognak. Mivel szeretnénk betörni a nemzetközi piacra is, olyan feladatot akartunk találni, amely mindenkinek ugyanolyan élményt nyújt. Ráadásul a panorámafotózás technikailag és szakmailag is kihívás, egy rekord méretű, 70 milliárd pixeles kép elkészítése pedig pláne az, igazi csemege – magyarázta Mihályfi Zsolt projektvezető.

Valójában ezen ábrázolásmód már régóta izgatja az alkotók, a fotósok és festők fantáziáját. A legelső 360 fokos képet egy Robert Barker nevű ír festő készítette a XVIII. századi Edinburgh városáról. Azóta óriási karriert futott be ez a technika. A Barack Obama beiktatásáról készült panorámafotót például sok millió ember látta a világ különböző országaiban. Ha a Google keresőjébe beütjük a maga 26 gigapixeljével jelenlegi rekorder Dresden címszót, a kereső 413.000 találatot fog kidobni. A rekordkísérletről készült werkfilmet pedig nem kevesebb, mint 118 ezren nézték meg egy hónap alatt a világ legnagyobb videó megosztó site-ján, a youtube-on. De mi is az a panorámakép? Egy nagy felbontású, kivételesen nagyméretű kép. A János-hegyi kilátóról készítendő 360 fokos körpanoráma fotó olyan, mintha belenéznénk egy óriási távcsőbe, amellyel ráközelíthetünk a minket leginkább érdeklő részletekre is. Maga a fotózás – ahol egyébként körülbelül 4500 darab 24 megapixeles képet exponáltak, ami elképesztő, mintegy 1 terrabyte-nyi adatot jelent– nagyjából 2,5 – 3 órát vett igénybe. Ez viszont szinte elenyésző mindahhoz az időhöz képest, amennyit az utómunkálatok igényelnek. Mire a fotókból összeáll a 360 fokos panorámakép és a valóságos János- hegyi látkép megjelenik számítógépünk monitorján, a szakembereknek még további 2 hónapra volt szükségük az utómunkálatok elvégzéséhez. Ez alatt az idő alatt közel 100 gigabyte-nyi PSB fájlt készítenek, retusálnak és beállítják a színeket, majd ezt az adathalmazt 1 millió JPG képre konvertálják. Érdekesség, hogy a képen tett bármely változtatás elmentése három órát igényel. Az internetes megjelenítéshez 21 réteg „mélységet” képeznek, ennek köszönhetően egy átlagos teljesítményű számítógéppel rendelkező ember is meg tudja nézni a budapesti panorámáról készített fotót az interneten. Egyébként, ha a fotózás alatt készített összes képet kinyomtatnánk, egy 130 méter hosszú, 45 méter magas gigaposztert kapnánk, amelybe be lehetne csomagolni négy 12 emeletes panelházat. A Guinness-rekord várományos panorámakép elkészítéséhez már minden technikai és egyéb háttér a rendelkezésére áll, egyedül az ideális időjárási viszonyok váratnak magukra. 6000 darab képből állt össze a végleges alkotás, melynek pontos mérete: 590.508 x 120.750 pixel – (szélesség, magasság), azaz összesen 71 milliárd pixel.

– Négy-öt próbafotózás után, örömmel mondhatom, nagyon megnyugodtunk, hogy ez menni fog. A tesztfotózás során nyolcezer képet készítettünk, esőben, ködben, napsütésben vártuk a legideálisabb időt, jól le is égtünk. – mesélte az egyik ötletgazda, Szabó Péter. – A legmegfelelőbb adottságok egy hidegfrontot követő anticiklon után lennének meg, amikor egyáltalán nincs felhő az égen, és tökéletes a páratartalom is, ám ilyen mindössze 6-7-szer van egy évben. A legjobb napszaknak a reggel tűnik, hiszen ilyenkor kevésbé párás az idő ezért messzebbre lehet látni, viszont nehezíti a munkát, hogy ekkor a város felől süt a nap – részletezte Mihályfi Zsolt. – A lényeg, hogy a végén jött egy jó kis hidegfrontunk, ami hűvös, tiszta reggelt hozott, onnantól pedig semmi sem tartott minket vissza attól, hogy elkészítsük a világ legnagyobb panoráma fotóját! – tette hozzá a projektvezető.