Első este – Samsung NX100

0

Bár viszonylag későn érkeztünk, még egy kis esti sétára volt időnk. Ez a bejegyzés most nem annyira a sörözésről, inkább néhány szakmabeli gondolatról szól. Otthon – úgy értem Magyarországon – a sajtóbejelentéseket mindig úgy olvassuk, mint ahogy egy kisgyerek hallgatja anyukáját a jövő évi nyaralásról. Előre tudjuk és érezzük, hogy nagyon jó lesz, ugyanakkor ott motoszkál bennünk az érzés: de soká lesz még ebből valami. Itt Kölnben – s biztos vagyok benne, hogy egész Nyugat-Európában – egy „picit” más a helyzet. A 6 nappal ezelőtt bejelentett Samsung NX100 ugyanis már kapható a dóm „alatti” Foto Lambertin üzletben, ami kicsit meglepett. Milyen jó is lenne, ha otthon is ilyen gyorsan történne az új termékek polcokra kerülése, s nem tartana hónapokig egy-egy ilyen procedúra. A Photokina tudósítás nem jöhetett volna létre az Artwork Photo, a Fujifilm Magyarország és a McGoat webáruház támogatása nélkül.