Még tegnap délután álltam meg egy bemutató erejéig a Casio TR100 fényképezőgépének igen látványos bemutatója előtt. Közvetlen a bejárat mellett az Exilim EX-TR100 bemutatója volt látható, ami leginkább abban tért el a többi színpadi produkciótól, hogy a kihajtható keretes bulikamerát jelentősen felnagyítva, időnként kiforduló kerettel építették meg. A bemutatót beharangozó szöveget ugyan elmondták angolul is, de a bemutató végig japánul zajlott, így semmit sem értettem azokból az előnyökből, amelyek a TR100-at jellemzik. Nagyjából a modellek által bemutatott különböző állásokból lehet sejteni, hogy a keret a kényelmesebb fogást, illetve a szabadabb letámasztást segítik (pl. önportré készítésekor). A stand közepén a művészi HDR funkciót demonstrálták akár nyomtatásban is. A relatíve nagy stand másik oldalán egy modell pózolt a többi Casiot, köztük a szintén idei bejelentésű, ultragyors sorozatfelvételre képes Exilim EX-ZR100-at kipróbálni vágyó látogatók előtt. A helyszínről készült tudósítás támogatója a Sony Central and Southeast Europe Kft., a beszámolók illusztrációit pedig egy 16-108mm-es objektívvel és egy F58AM vakuval felvértezett Sony α55-ös vázzal készítem.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Illés Anikó: Tekintet és narratívum előadás (videó)
A Budapest FotóFesztivál 2021 részeként online előadás-sorozatot indított a Capa Központ.
A medián fotózási technika
Szűcs Mátyás egy érdekes technikáról írt nekünk cikket, amelyben bemutatja, hogy a Photoshop Smart Objects-einek egyik tulajdonságát hogyan hasznosíthatjuk olyan kompozit fotók készítésénél, amelynél...
Mennyit számít egy UV szűrő?
Manapság kétféle fotós létezik: aki esküszik az UV szűrők fizikai védelmet nyújtó hatására és aki azt mondja, balgaság az egész.
Igazságot tenni nagyon nehéz, talán...
Így készíts otthoni fotóhátteret
Kovács Zoltán (Zorko) lelkes amatőr fotósként nem elégedett meg a környezet adta lehetőségekkel, néhány éve barkácsolással kezdte saját fotóstúdióját kialakítani. Ennek egyik lépése volt...
22 hiba, amelyet tájkép fotózásnál elkövethetsz
A PhotoWhoa most (egy rövid időre) ingyenesen elérhetővé tette Anne McKinnell e-bookját, amelyben arra is kitér, hogyan előzzük meg az említett hibákat. ...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben