Ma este bejelentés! Igaz, azt nem tudni, hogy pontosan mi. Sokak szerint egy cserélhető objektíves kamera jöhet. A Digicamera Info szerint EOS-300C-t jelenthet be a japán gyártó, amely PL és EF bajonettes változatban lesz elérhető, Super 35 fullframe szenzorral szerelik majd, s 1920×1080 pixeles felbontású videók felvételére lesz képes. Természetesen profi kamerához méltó módon az XLR bemenetek sem maradnak le róla, ahogy memóriakártyából és két slot lesz majd rajta. Hogy ebből mi az igazság, az majd kiderül. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy valami komoly mérföldkőről lehet szó. Legalábbis a Canon teaser-e szerint. Ezen túlmenően új objektívekről is pletykálkodnak a külföldi lapok, igaz, nem mai bejelentéssel. Állítólag három jelenlegi EF objektív megújításán dolgozik a Canon. A 35mm f/2,0, az 50mm f/1,8, illetve a 85 mm f/1,8 frissülhet. A 35 mm-es objektívnél nagy valószínűséggel az optikai rendszert is áttervezik, míg az 50 mm-es fix saját tippem szerint USM fókuszmotorral és távolságskálával szerelik majd fel, hogy a jelenlegi MkII-t kivonva magasabb áron, így magasabb profittal árulhassák (jelenleg az 50 mm-esek közül a Canon f/1,8-asa igen jó áron kapható, s a 3rd party gyártók sem kínálnak belőle jobb árút).
NÉPSZERŰ CIKKEK
Panorámát készítesz Lightroomban? Így gyorsíthatsz!
Köztudott, hogy a panorámaképek feldolgozása során elképesztő mennyiségű adattal kell dolgoznunk, amelyek ráadásul nem is mindig a végleges változatot adják. Ha a panoráma...
Nem sikerül a finom átmenetű ecsetelés a Lightroomban?
Világosítanál a képed egy részén és ehhez a Lightroom módosító ecsetét használod, de nem lesz szép az eredmény? Imitt-amott kihagy pixeleket? A hiba oka...
Ne maradj le róla: Lumix akadémia, nem csak Panasonicosoknak
Ha érdekel a videózás, vagy csak szeretnéd érteni a V-Log, HLG, TimeCode, vagy az anamorfikus objektívek lényegét, akkor a Panasonicnál ehhez találsz egy remek oktató oldalt.
Nem kell mindig Photoshop?
Avagy egy példa arra, amely megmutatja, hogy nem csak felesleges részek retusálására, vagy ott sem volt madarak felklónozására, de termékfotózásnál is igen hasznos ez...
8 ok, amiért nem fejlődsz a fotózásban
Ezzel a kérdéskörrel már többen is foglalkoztak, mi most két forrásból válogatva gyűjtöttünk össze nyolc indokot, miért nem tudsz előrébb lépni a fotózás terén....
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben





