Timothy Nealon blogjában találtam egy számomra megerősítő kijelentést. Mindig is úgy gondoltam, hogy a HDR fotózás nem attól jó, hogy csinálunk 3-7 képet, bevágjuk egy automata szoftverbe azután amit kiköp, azt úgy hagyjuk. Sőt, tovább megyek: sosem szerettem a teljesen automata dolgokat. Más kérdés, hogy ettől függetlenül teljesen automata géppel, feldolgozás nélkül is lehet seggreülős fotókat készíteni, csak ott nem a csilli-villi, hanem a tartalom viszi el a fotót (hogy csak a legtriviálisabbat említsem: World Press Photo). De néha szükség van a csilli-villi-re is. A HDR részben ezért közkedvelt. A több expozícióból automatikusan összerétegezett fotók sajnos sok esetben halot is tartalmaznak (pl. a fák és éles kontúrok körüli derengés). Szerintem ez nem szerencsés. Én inkább a kézzel összerakás híve vagyok. Másik „kedvencem”, amikor esti vagy éjszakai képet HDR-ben készítve úgy mutatják meg a témát, mintha verőfényes napsütés lenne. S itt jön a képbe Tim blogja. Ugyanis legutóbbi postjában ő is azt írja, hogy mennyire utálja, amikor az emberek egyszerűen úgy hagyják a képet, ahogy a ToneMapping szoftverből kijön. Rendesen „világít”. Pedig egy éjszakai fotón alapvetően a sötét tónusoknak kellene uralkodni. Nézzük csak az alábbi fotóját:
Fotó: Timothy Nealon
