Canon stand

0

A Canon stand minden Photokinán ugyanazon a helyen található a bejárat közelében, így a ma reggeli belépésnél első utunk oda vezetett. Számos aktualitás is erre az útra sarkalt, hiszen a japán cég pont tegnap jelentett be egy nagy rakás újdonságot. A standra belépve a Cinema EOS rendszer tagjai köszöntöttek, melyek szintén nem túl régi bejelentések. Az egyszerűbb kivitelű C100, a középárat képviselő C300 és az abszolút felső kategóriás C500, némelyek teljes mozis menetfelszerelésben, matte boxszal, follow focusszal felvértezve. Kicsit arrébb az EOS DSLR-ek közt végre megtaláltuk a tegnapi nap sztárját, az EOS-6D-t. Sok tekintetben a legutóbbi EOS-5D Mark III-at idézi a gép, több egyszerűsítés mellett az autofókusz lett a legfeltűnőbben visszafogva. 11 fókuszpontot kapunk, melyek közül a középső keresztszenzor, az alatta és fölötte lévők vízszintes, a két szélen lévő 4-4 pont pedig függőleges elrendezésű. A gép részletes adatai a tegnapi hírben olvashatók. Kézben forgatva és konkurensével a Nikon 600D-vel képeken összevetve az alábbi fotókon és videókon nézhető meg. Ugyanígy kézbe vettük és kicsit körbevideóztuk a cég kompakt újdonságait is, köztük a PowerShot G15-öt, valamint a 50x-es zoomátfogású, PowerShot SX50 HS-t. A Canon már a MILC világban is letette névjegyét a nyáron bejelentett EOS M-mel. Alant erről is látható néhány kép és videó. A Canon stand legérdekesebb része az újonnan bejelentett gépek mellett az objektív szekció, főleg a minden Photokinán feltűnő telezoom sor, melyet most EOS-1D X-ekkel lehetett kipróbálni. Kicsit kiábrándító volt viszont a gyönyörű gépek igénytelenül kibuggyanó pillanatragasztóval betapasztott kártyaajtaja (képen). Az optikák mellett tárlókban a Canon legfontosabb, lencsékkel kapcsolatos technikai újításai adtak egy kis geek színt a túrának. Akit érdekelnek a technikai részletek, azok megtalálják őket képeink között. Érdekes volt az USM motorok evolúcióját, az újabb lencsebevonatok szemmel is feltűnő különbségét, vagy az aszférikus és fluorit lencsék robbantott vázlatát tanulmányozni. Frissek, ropogósak a képek és a videók. Jó mazsolázást mindenkinek. A poszt összes fotója és videója Nikon 1 V1 fényképezőgéppel készült.