Panasonic stand (és DMC-GH3 mustra)

0

Már-már azt gondolhattátok, hogy a Panasonichoz nem is látogattunk el. Pedig de. Hogyan is hagyhattuk volna ki az újdonságot is bejelentő nagy japán gyártót. Bár érezhető, hogy vannak, akik még nem sorolják a komolyabb gyártók közé, ugyanis hiába volt az egyik legnagyobb stand az övék, látogatószámban a Nikon és a Canon maguk mögé utasította. A stand méretéről csak annyit, hogy a méretes 3-as pavilonban mindössze a Canon és a Panasonic volt jelen kb. fele-fele arányban, így nagyobb területet foglaltak el, mint a Nikon, melynek az azonos méretű 2-es pavilonnak „mindössze” a harmada jutott. A méretes standon szellős, jól kialakított területet találtunk. Volt itt dzsungel modellfotózás, biliárd asztalnál (szerencsésebbeknek asztalon) modell fotózás, kipróbálható gépek tömkelege és még egy kiállítás is a Panasonic gépekkel készült fotókból. A legizgalmasabb persze a VIP lounge volt, ahol testközelből is megtekinthetők az objektívek (drótozás nélkül, így akár fényképezőgépre is felhelyezhetőek). Ugyanitt volt kiállítva két DMC-GH3 is, egyik egy iPAD-del WiFi-n összekötve, míg másik videófelvételre előkészítve. Mi gyorsan le is csaptunk az egyik darabra, s készítettünk egy rövid bemutató videót a Nikon D600 segítségével. A gépre a gyártó új vakuja is rákerült, ebbe azonban nem helyeztek akkumulátort, s a zsebünkben sem volt AA akksi, így kipróbálni nem tudtuk. Megtapogattuk viszont a vázat, mely kényelmesre sikerült. Egyedüli negatívumnak a gép hátlapján lévő navigálógomb-tárcsa kombót találtuk, pontosabban a kissé süllyesztett kialakítását. Ez ugyanis azt okozza, hogy a tárcsát nem könnyű folytonosan forgatni ujjunkkal, körönként minduntalan beleakadunk a felül kiemelkedő dudorba. A portré markolatot viszont nagyon eltalálták. Még arra is figyeltek, hogy a fényképezőgépen lévő csatlakozókat fedő gumilapnak helyet adjanak a portré markolat belső részében, így nem kell a lapocskát zsebünkre vágni, s attól tartanunk, hogy elveszítjük. Nem voltak azonban ennyire figyelmesek a vaku szinkroncsatlakozónál. Ez ugyanis egy szimpla, csavaros kupak, melyet így könnyű elveszíteni. Visszatérve a markolathoz: teljes értékű gombokkal látták el, így felső részén ugyanaz a négy dedikált gomb található, mint a fényképezőgépen (WB, ISO, exp. komp, Fn), valamint elérhető az AF/AE rögzítő gomb is. Tettünk egy próbát a fókuszrendszerrel is. Gyors, nem vitás, de még most is azt érzem, hogy bizonyos esetekben a gép nem talál élességet, s ilyen esetben az oda-vissza játék csak húzza az időt. Próba képpen a D600-zal is megpróbáltam ugyanarra a pontra élességet állítani. Ha a Panának sikerült fókuszálnia, akkor a D600-zal sem volt sokkal gyorsabb, másként fogalmazva: egyik gépnél sem éreztem, hogy nagyon hátráltatna. Ott viszont, ahol a Panasonic nem tudott élességet állítani, a D600 még röhögve tette a dolgát. Nagy valószínűség szerint itt a megvilágítás erősségével lehetett gond, hiszen ez belső térben, mesterséges fényeknél történt, ráadásul árnyékos területen lévő témára (szék fém lába) fókuszálva.