Alig hogy végetért a Photokina, ismét beindultak a Canonos pletykák. Úgy látszik sokan elégedetlenek a Canon felhozatalával és pletykákkal próbálják életben tartani a reményt. Jó tudni már az elején, hogy ezek a pletykák a cnaonrumors szerint új forrásból származnak, magyarra fordítva: vélhetően 90%-ban kitalációra alapulnak. Talán a Canon hívők irigykedve nézik a D800 felbontását, vagy éppen az 1Ds tulajdonosok gondolják úgy, hogy kitoltak velük, hiszen az EOS 3D-t a pletyka küldője 46,1 Mpixelesnek gondolja. Mindehhez 5 kép/mp-es sorozat társul majd – állítólag. Olyannal már talán kár is foglalkozni, hogy az érzékenység tartományra ISO100-12800-at adtak meg, ennél ugyanis biztosan nagyobb átfogása lenne egy esetleges 3D-nek (szerintem… az EOS 1Dx ISO50-204800 tartományban dolgozik). Vajon csak egy vágyálmot jelentő pletyka, vagy a Canon tényleg stratégiát vált 1 év után? A bejelentésre október elején számítanak a new york-i PhotoPlus kapcsán. Természetesen vadonatúj szenzortechnológiát is látnak a modern Nostradamusok, melyekkel a teljes APS-C termékpaletta megújul majd. Jön a 7D, a 60D és a 650D utódja is, mindez „már” jövőre. S már azt is „tudjuk”, hogy miért jött ki a 7D funkcióbővítő firmware-e: hát azért, mert az új szenzortechnológia fejlesztése kicsit elhúzódik, így a 7D Mark II is késik, ezért frissült a 7D (csak nekem nem tűnik ez logikusnak?). A várható gépekről persze pontosabb adatok nincsenek. Kezeljük kellő távolságtartással a fenti pletykákat!
NÉPSZERŰ CIKKEK
Így fotózd a Tejutat erős fényszennyezettségben
Szereted az asztrotájképeket? Utálod a fényszennyezést? Akkor ez a bejegyzés Neked szól. Ian Norman segítségével lerántjuk a leplet az erős fényszennyezésben készítendő asztrotájképek technikájáról....
Melyik az ideális szenzorméret?
Középformátum? Full-frame? APS-C? Mikro NégyHarmad?
Régi fotó retusálása és színezése 3 perc alatt
A cím természetesen lehetetlenség, 3 perc alatt nem hogy retusálni, de kiszínezni sem lehet rendesen egy monokróm fotót. Az alábbi videó azonban megmutatja, milyen...
Automatikus háttérelmosás effekt Photoshopban, avagy a Depth Blur szűrő
Ismerkedj meg a Photoshop új Depth Blur neurális szűrőjével.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben





