Bár hazánkban kevesen ismerik a Ritz Camera-t, megér egy postot a nagy áruházlánc bezárása. Ha fényképezőgépet szeretnénk vásárolni, s azt olcsón akarjuk megúszni, akkor többnyire valamilyen online webáruházban kezdünk nézelődni. Ez lehetett az egyik oka a nagy Ritz Camera áruházlánc bezárásának is, miszerint nem tudott lépést tartani a webáruházak egyre nyomottabb áraival. Való igaz, amióta az interneten is lehet vásárolni, az árak a kiadások csökkenésével együtt csökkentek, miközben a sok alkalmazottal dolgozó, méretes épületet bérlő cégek nem tudtak faragni a mérlegükön. Az USA egyik legnagyobb fényképezőgépeket áruló áruházlánca szépen lassan halad a csőd felé, több boltjukat már bezárták, vagy hamarosan bezárják. A helyzetre azt mondhatnánk, hogy jó ez így, hiszen ha valamely vállalkozó nem képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, annak már meg van írva a sorsa, s majd más teszi a dolgát helyette. De azért gondoljuk egy kicsit tovább a dolgot. Mi lenne, ha hazánkban is erre a sorsra jutnának a nagyobb boltok? Hol próbálhatnánk ki az új gépeket vásárlás előtt (leszámítva persze a Photo Expo-t 😉 ). Szerencsére egyelőre ez a veszély nem fenyeget, a szakboltok és a megbízható webáruházak árai között nincs egetrengető különbség, a felbukkanó, majd eltűnő, megbízhatatlan forrásból beszerzett termékeket árusító ismeretlen nevű webáruházakból pedig elvből nem érdemes drága cuccot venni. Mindazonáltal érdemes látni, ahogy a világunk egyre inkább az online oldal felé tolódik el. Gondoljunk csak a nyomtatott lapokra! Tegyük a kezünket a szívünkre: vajon ugyanannyi, több, vagy kevesebb nyomtatott lapot vásárolunk, amióta az interneten megvannak a szakmai weblapok? Én személy szerint régebben faltam a számítógépes lapokat, Alaplap, Chip, PC-World, stb. De ma már elegendőnek tartom, ha néhány weblapot meglátogatok. (Tényleg, létezik még az Alaplap nevű újság?). Ha rövid távon nézzük, egyértelműen azt mondhatjuk, hogy ez a fogyasztónak jó. Viszont érdemes azt is látni, hogy az online tartalmak egyre komolyabb elterjedése veszélyeket is rejt magában, hiszen elég egy jól irányzott támadás néhány internetszolgáltató ellen, s máris a kisebb boltok komoly veszteséget könyvelhetnek el a kieső forgalom miatt. S hogy mi lesz ennek a vége? No ez az amit előre nem lehet látni, de sejthető, hogy az online tartalmak előbb-utóbb végleg átveszik a hatalmat a raktárkészletet fenntartó, eladókat foglalkoztató, vagy éppen nyomdában készülő lapokat létrehozók felett.
NÉPSZERŰ CIKKEK
3D fotózás nem 3D képes fényképezőgéppel
Nem újkeletű témáról van szó, mégis most érdemes újra elővenni, hiszen egyre több gép támogat 3D módokat, de nem mindenkinek van rá lehetősége, hogy ilyen gépet válasszon, pedig van már fotópályázat is ezekre a képekre. Azonban azoknak sem kell lemondani a sztereoszkópikus fotózásról, akik nem rendelkeznek 3D géppel, hiszen egy ingyenes és egyszerű program, plusz némi gyakorlat segítségével remek térhatású fotókat készíthetnek.
Így távolítsd el (retusáld le) a távvezetékeket, drótokat a fotódról – pofon egyszerűen
Lehet nem is gondolnád, mennyire egyszerű vezetékeket, kábeleket eltüntetni egy fotóról. Aaron Nace megtanítja neked is, hogyan érdemes csinálni...
Így használd a Lightroom Color Grading (fényelés, színkorrekció) funkcióját!
Még tavaly ősszel jelent meg a Lightroomban a három utas színkorrekció lehetősége, aminek használata nem túl bonyolult, mégis vannak apró trükkök, amikkel még egyszerűbben és hatékonyabban használhatod.
Heti Fortepan – 17.: Tíz megfejtés
A Fortepan két héttel ezelőtt közzétett ismeretlen fotók gyűjteményében saját nagyszüleit ismerte fel a Kossuth-díjas építész.
Hány fókuszpontod legyen? Mi az a keresztszenzor?
Tükörreflexes gép vásárlásán töröd a fejed, de nem tudod, hogy milyet válassz, hány fókuszpontja legyen? Segítünk! Első és legfontosabb azt kijelentenünk, hogy...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben