CP+ 2013 Keynote

0

A megnyitó után ugyan a csarnokba mentem, de a CP+ rendezvényt szervező CIPA elnöke, Makoto Kimura tartott egy hivatalos nyitó előadást is du. 1-kor. A CIPA feladatainak áttekintése után mintha az ütős bejelentéseket hiányoló elégedetlen fotósok megnyugtatása lett volna a célja, hiszen pontról pontra végigvette, hogy mekkora fejlődésen is mentek keresztül a fényképezőgépek az évszázadok alatt, azon belül is az utóbbi években.

Makoto Kimura, a CIPA elnöke
Makoto Kimura, a CIPA elnöke
A sort egy meglepő kijelentéssel kezdte. Bár a mai gépek felbontása bőven elegendő egy dupla magazinoldalas fotóhoz vagy akár egy A2-es poszterhez is, a megapixel növelésnek még nincs vége. Már léteznek 100 megapixel fölötti felbontást kínáló érzékelők is, így ezen a téren nem áll meg a fejlődés. CIPA tagok A képminőség javulásának egyik lehetséges eszköze az aluláteresztő szűrő elhagyása, amit egyre több gyártó lép meg. Ehhez persze meg kell oldani a bayer szűrők egyik jellegzetes hibáját, a moirét, amire annak idején a Foveon a 3 rétegű érzékelőben, a Fuji pedig egy újszerű pixelelrendezésben látja a megoldást. A szenzorok nem csak felbontásban, de használható érzékenység tartományban is javulnak. Míg 10 éve az ISO 400-as érzékenység volt a csúcs a kompakt fényképezőgépeknél, ma a kompaktokban sem ritka az ISO 6400-as vagy 12800-as érzékenység. Azonos érzékenységen használva ez értelemszerűen a képminőség jelentős javulását jelenti, amit Kimura úr egy négy évvel ezelőtti, egy két évvel ezelőtti és egy aktuális modell képének kevés fénynél való összehasonlításával demonstrált. Fontos fejlesztési terület az automatikus élesség állítás. Lerövidült az élességállításhoz szükséges idő, miközben megnőtt az AF pontok száma. A klasszikus kontraszt alapú és fázis eltolásos élességállítást ötvözve terjed a hibrid AF, és ezzel együtt javul a témakövetés sebessége és pontossága is. A szenzorok sebességének és a beépített átmeneti memóriának köszönhetően javulnak a sorozatfelvételi képességek is, így már nem ritka, ha egy gép akár 10 kép/mp-es sebességgel képes teljes felbontású képeket rögzíteni. Miközben folyamatosan csökken a fényképezőgépek mérete, a Full HD videó funkció teljesen alap szolgáltatás lett tulajdonképpen minden fényképezőgépben. A következő lépés a 60 kép/mp-es, illetve a 4K (3840×2160 pixel) videó lesz, amit 2020-ig a 8K felbontás követ. Megnőtt a fényképezőgépbe épített kijelzők mérete is. A 90-es évek végén jellemző 1,8 inches kijelzők mára 3″ fölé nőttek, de akad 4,8″-es kijelzőre épített modell is (némileg furcsa, de korrekt, hogy a japán előadó ez utóbbira egy koreai eszközt, a Samsung Galaxy Camera fényképezőgépet hozta példának). Ugyanígy megfigyelhető az elektronikus keresők fejlődése is, melyek felbontásban mára 2,3 millió szubpixeles szinten járnak. A képminőség javításának egyik legkézenfekvőbb módja az optika javítása, amit az utóbbi években az aszférikus és a diffraktív lencsetagok, illetve a nano bevonatos optikai elemek használatával igyekeztek elérni. Bár a gazdaság többi területéhez hasonlóan a fotó ipar is megsínylette a gazdasági válságot, a hullámzó, illetve az utóbbi két évben csökkenő eladások ellenére a cserélhető objektíves gépek piaca stabilan és látványosan nő. Viszont az előző évtizeddel ellentétben már messze nem Észak Amerika és Európa áll a gyártók érdeklődésének középpontjában, amit az is jelez, hogy a növekedési grafikon mellett az ázsiai és a latin amerikai piac változásait emelték ki. Változik a fényképezőgép szerepe is. A számítástechnika fejlődésének köszönhetően a fényképezőgép a pillanat megörökítésén túl az élmények megosztásának egyik eszköze lett. Ma már nem újdonság, ha egy fényképezőgép képes csatlakozni valamilyen hálózatra, és az is megszokott, ha az elkészült képek azonnal valamelyik közösségi szolgáltatáson landolnak. A képek megosztásával párhuzamosan alakul a képek online szerkeszthetőségének a piaca is. A mobiltelefonok elterjedésével egyre több fotó készül, melyek már nem csak életünk fontosabb, kiemelt pillanatait, de a mindennapi életünket is megörökítik. A felhasználók azonban más-más eszközt használnak attól függően, hogy mi a céljuk az elkészült képpel. A mindennapi élet rögzítéséhez kiváló a mobiltelefon, de a fontosabb pillanatok megörökítéséhez már jobb minőséget adó gépet keresnek. A felhasználók egy nagy része a jobb minőségre törekedve megtalálta a cserélhető objektíves gépeket. Úgy tűnik tehát, hogy a fejlődés töretlen, csupán az irány változott meg egy kicsit az utóbbi években. A mobiltelefonok beépített kameráival versengő fotós piac most jól láthatóan koncentrál a netes közösségi életbe való beilleszkedésre, de az egyéb alkotóelemek fokozatos technológiai fejlesztései a képalkotást is folyamatosan alakítják. A CP+ tudósítás létrejöttét idén a Canon Hungaria Kft. támogatja. A fotók Canon EOS 6D-vel és az új Canon EF 24-70mm f/4 L IS USM objektívvel készültek.